Egység, 2016 (26-27. évfolyam, 84-91. szám)

2015-05-01 / 85. szám

2016 MÁJUS | egység 19 HÁLÁCHÁ | JIDDISKÁJT A saját életüket viszont ezzel a döntés­sel meghosszabbították. Ez nem szá­mít? A Talmud4 erre válaszul azt kérdezi: „a te véred vörösebb, mint másé?” Ha va­lakit arra akarnak kényszeríteni, hogy mást megöljön, akkor még a saját életé­nek veszélyeztetésével is ellen kell állnia. Ha ugyanis nem így tesz, az olyan, mint­ha magát fontosabbnak tartaná a másik­nál. Nem lehet magunkat menteni más életének a kioltása árán. Mások életének megmentésére volt bár­milyen lehetőség egy haláltáborban? A Dohány utcai Gettó emlékfalnál, az idei Holokauszt megemlékezésen beszé­det mondott Arányi György, akinek a németek bevonulásának napján lett vol­na a bár micvája. A Sonderkommando egyik tagja azzal mentette meg az éle­tét, hogy rászólt, vallja magát pár évvel idősebbnek, így munkára küldték, nem a gázkamrába. Több visszaemlékezésben lehet ol­vasni, hogy voltak rabok, akik próbál­tak segíteni az újonnan érkezőknek. Például szóltak a fiatal anyáknak, hogy adják át kisbabájukat az időseknek. Egy karonülő kisbaba biztos halált je­lentett, ahogy ez várt az idősekre is. Ha a nagymama vitte a kicsit, legalább az édesanya életben maradhatott. Máskor rábeszélték azokat, akiket munkára vá­lasztottak ki, hogy ne akarjanak a gáz­ba küldött családtagjaikkal menni. Ilye­nekkel is lehetett Auschwitzban életet menteni és voltak olyanok, akik vállal­ták a kockázatot és segítettek. Ez nagy micva volt, és tiszteletre méltó, ha vala­ki megtette. A háláchá tehát gyilkosoknak tekinti a Sonderkomando tagjait? Nem, nem tekintjük őket gyilkosnak, hiszen jogilag nem lehet felelősségre vonni, bíróság elé állítani valakit, aki nem szabad akaratából hibázott5 . Na ­gyon fontos még egyszer hangsúlyozni, hogy semmilyen módon nem ítélhet­jük meg az embereket a vészkorszak­ban tett cselekedeteik miatt, ahogy a Talmud is mondja6 : „Ne ítéld el feleba ­rátodat, míg helyzetében nem voltál!” Adja az Örökkévaló, hogy soha ne kell­jen kipróbálnunk, mit tettünk volna a helyükben! Áttérve a kérdés másik aspektusára. Mi a háláchikus álláspont ar­ról, hogy halottakat égettek, csontjaikat összezúzták, hamvaikat szétszórták? A halottnak meg kell adni a végtisztességet, a holttest, hiába már nem élő ember, nem olyan, mint egy ruha, amit már nem használok és ki­dobom. A pozsonyi Schreiber Mózes rabbi (1762–1839) úgy fogal­maz erről, hogy a holttestben szentség van és ezért nem szabad meg­szégyeníteni, például elégetéssel7 . Viszont a halottak elégetése már más megítélés alá esik, mint az élők meggyilkolásának elősegítése. A Sonderkommando tagjait megölték volna, ha nem csinálják, amit pa­rancsolnak nekik. Ennél a résznél már nem kérdéses, hogy ha ezt elvé­gezték, az jogos önvédelem, életmentés volt akármennyire fájt is ne­kik, amire kényszerültek. A filmben magában is felmerült egy háláchikus kérdés: kell-e rab­bi a temetéshez? Azoknak volt igazuk, akik azt mondták Saulnak, hogy nincs szükség rabbira. Mert mi a temetés? Gyászbeszédek hangzanak el, majd jön maga az elföldelés, végül elmondják a Gyászolók kádisá t. Ez utóbbi, és a halottmosdatás a temetés vallási része, de ehhez sem rabbi kell, csak egy minjen, vagyis tíz felnőtt zsidó férfi, és valaki, aki el tudja monda ­ni a Kádist. Voltam egyszer egy temetésen, ahol csak hatan voltunk. Kérdeztem erről a rabbit, azt válaszolta, hogy nem kérték a rokonok a minjen t. Értetlenül álltam ez előtt, a temetés vallási része a Kádis, eh ­hez minjen kell, azt nem kell külön kérni. Saulnak, ha maga nem tudta elmondani, nem rabbit kellett volna keresnie, hanem minjen t és egy embert, aki tudta fejből a Kádist. Ép ­pen ezért nekem kicsit megbicsaklik a történet itt, annyi ember között senki nem tudta elmondani a Kádis szövegét? De nyilván a film, mint művészi alkotás, nem egy háláchikus útmutató. Jelenet a filmből

Next

/
Oldalképek
Tartalom