Egység, 2016 (26-27. évfolyam, 84-91. szám)
2015-11-01 / 90. szám
antifasiszta csoportok szerveződtek, ezek a feszült közhangulatban zsidók mentésére nem vállalkozhattak. Az elszórt mentési kísérletek csupán egyéni és rendkívül szervezetlen akciók voltak. A passzív ellenállás jeleként több városi, illetve megyei tisztviselő és egyszerű alkalmazott ment április végétől, május elejétől betegszabadságra, hogy semmilyen módon ne váljon a látott intézkedések részesévé. A korábbi évtizedek sikeres vagy annak ítélt asszimilációs, sőt társadalmi integrációs folyamata, a zsidóság évszázados gazdasági, kul tu-Eb be a gyűj tőtáborba koncentrálták a vidéki gettók lakóin kívül a miskolci járás környező településein élő izraelitákat is. A téglagyári életkörülmények em bertelenek voltak. Hiányzott az ivó víz, és a legalapvetőbb higiéniai feltételek sem álltak rendelkezésükre. A zsidó tanács még mindig mérsékelt hangú helyzetjelentése szerint „a csendőrség már igen szigorúan őrzi a ki és bejárást. Csomag- és postaküldés tilos, a tábor lakóival beszélni sem lehet. Úgyszólván semmiféle ellátás nincs, esznek, ha hoztak magukkal. Közös konyha nincs, a szükség óriási. Részben a szabadban laknak”. Ezután az iparvágányokra tolatott vagonokban június 12-én, 14-én és 15-én előbb a miskolci, majd a vidéki zsidókat szállították el a megsemmisítő táborokba. A zsidó ság elleni utolsó tömeges terrorakció kat 1944 októberében és novembe ré ben a visszavonuló nyilas-, valamint SS-különítmények követték el. Szökött és Miskolcra hazatérő iz raelita munkaszolgálatosokat fogtak el, akiket az őrizetükben lévő más foglyokkal együtt Létrástetőn és a Bükk egyéb területein lőttek agyon és földeltek tömegsírokba. A Miskolcról elhurcoltak számát a városbíróság 8000, az 1945 júniusá ban készült jelentés 8900 főben ha tározta meg. A nagy múltú izraelita ipartársulat, amely a világháború alatt feloszlott, tagjainak mintegy 80 százalékát vesztette el. Több mint ezer kereskedő, körülbelül száz szabó, 160 varrónő, mintegy fél száz cipész, illetve pék s ugyanennyi vendéglős és kocsmáros elpusztulásáról maradtak fent adatok. 1946-ban – a vidéki településekről beköltözőkkel együtt – 2350 izraelita élt a városban, az össznépesség 3 százaléka, ami 1949-ig 2025 fő re csökkent. A hitközség 1945 feb ruárjában alakult újjá. Elnöke Züszmann Alfréd, rabbija Klein Ká roly, a vallásos cionista mozgalom képviselője, később, az 1940-es évek végén pedig Paszternák Sándor volt. rá lis és szellemi gyarapodása, és a belső viszálykodásokon való felülemelkedés nemcsak a hitközség vezetőiben keltette hamis illúziók sorát, hanem a felekezethez tartozók széles körében is. Nem számoltak az 1930-as évek valóságával: a zsidóság összetételében bekövetkezett változásokkal, a városvezetés jobbra tolódásával és az ellenségessé váló közhangulattal sem. A zsidóellenes intézkedéseket ideiglenesnek, kényszerű átmenetnek tekintették. Az egykori befogadó közeg magatartása is megváltozott, ami a zsidókban szintén nem tudatosult. A keresztény kis- és középpolgárság, és a munkásság jelen tős része, az 1930-as években egyik napról a másikra vesztette el egzisztenciáját, aminek ellensúlyozására alkalmasnak látszott a helyi zsidóság gazdasági pozícióinak és érdekeltségeinek a megszerzése. A VESZTESÉG: 8900 EMBER A városvezetés szigorú uta sí tásai, meg félemlítése az egész lakosságra ki terjedt, s a megérkező Gestapo-egysé gek, emberek tucatjait tar tóz tatták le, hurcolták el, vagy fi gyel tet ték meg. Az 1944. június 2-án Mis kolcot ért első bombatámadás több mint kétszáz ember halálát és 420 személy sebesülését okozta. Minden nek sokkhatása a zsi dók sor sáról még a ko rábban együttér zők fi gyelmét is el te relte, s a va la milyen for mában szo lidaritást vál la ló kisebbséget is kö zöm bössé tette. A „zsidótlanítás” előkészítése a tervek szerint mehetett végbe. A városi gettó kiürítését június 5-én kezdték meg. A zsidókat üt legelések közepette a Ta tár utcai tég lagyárba és a vele szomszédos helyi ségekbe hajtották ki. KILE | KÖZÖSSÉG
