Egység, 2016 (26-27. évfolyam, 84-91. szám)
2015-04-01 / 84. szám
2016 ÁPRILIS | egység 17 HÁLÁCHÁ | JIDDISKÁJT zá tette, hogy a körülményekből, a helyszínből, de az egyik másik csonton gyanítható lövésnyomból arra következtet, hogy esetleg 44-45 fordulóján a Dunába lőtt zsidók földi maradványait találták meg. A búvárok becsületesen összeszedték a leszakadt hídlemez alatt beágyazódott maradványokat. Fényi Tibor, történész, aki a hetedik kerületi Róth Miksa emlékházat vezeti egyébként, volt az, aki aztán a következő öt évben minden követ megmozgatott azért, hogy az egykor meggyilkoltak földi maradványait zsidó szertartás keretében temessék el. A körülményeket mérlegelve biztos volt benne, kik az áldozatok. A helyszínre érkező rendőrorvos első pillantásra csak any nyit tudott mondani, hogy évtizedekkel ezelőtt elhalálozott emberekről lehet szó. A ruha- és főleg cipőmaradványokról megállapították, azok a negyvenes évekből származhatnak. Ám sokáig semmi sem történt. Az ekkori helyzetet legjobban a korábbi amerikai nagykövet, Eleni Tsakopoulos Kounalakis jellemezte, 2011-ben, amikor az első hírek megjelentek: „Amikor erről a tragikus leletről olvastam, a közönség szörnyülködésére és sajnálkozására számítottam, de legalábbis kíváncsiságára, ám a hírnek szinte semmi visszhangja nem volt. A rendőrség később sem adott tájékoztatást, emlékszertartás sem volt. Amikor később zsidó csoportokkal beszéltem, azt állították, nem kaptak információt arról, mi történt a csontvázakkal, miután a rendőrség végzett a vizsgálatokkal és nem kaptak lehetőséget sem, hogy eltemessék azokat. Rájöttem, hogy Magyarországon a problémát nem egyszerűen az antiszemita, neofasiszta hangok és tettek erősödése jelenti. A magyar társadalom egésze aránytalan passzivitással, apátiával reagált a radikális hangokra. A híd alatti csontvázak esetében úgy tetszett, a legtöbb ember inkább azt kívánta volna, hogy azok, az emlékekkel együtt, maradjanak ott a Duna hideg vizében.” Közben az igazságügyi szakértő megállapította: „A csontmaradványok között női és féfinemű személyektől származókat is találtunk ill. gyermekcsontok is fellelhetőek voltak. Az egyik koponyán olyan anyaghiánnyal járó sérülést találtunk, mely típusosan lövés bemeneti nyílására jellegzetes, a sérülés elhelyezkedése alapján idegenkezűség gyanúja felmerült.” A rendőrségen kihallgatott egyik búvár azt is elmondta, hogy találtak olyan lábszárcsontot, amelyik még benne volt a cipőben, koponyát, amelyben látható volt még az összezsugorodott agy. Egy újabb – molekuláris genetikai – vizsgálat azt is kimutatta „a csontmaradványok olyan személyektől származhattak, akik „lehettek egy kisebb közösség tagjai.” Ennek ellenére, valóban, mint ahogy a nagykövet írta, sokáig mintha mindenkinek egyszerűbb lett volna, ha elfeledkezik a történetről. Fényi Tibor és pár barátja nem adta föl, újra és újra próbálkozott. 2015 nyarán derült ki, hogy az igazságügyi szakértői intézet ben Dr. Susa Éva konzulensi tevékenysége mellett, Du dás Eszter szakdolgozatát a csontmaradványok értékeléséről írta. Arra jutott, hogy azok, akiktől értékelhető mintát lehetett venni, zsidók. Ekkor a zsidó közösségek a sarkukra álltak, s miután már rendelkeztek valóban komoly bizonyítékokkal az áldozatok zsidó voltára, kijelentették, ragaszkodnak a zsidó temetéshez. Ha minden a tervek szerint alakul, erre több mint 72 év után idén április közepén kerülhet sor. Lapzártánkkor még csak az biztos: április 15-re tűzték ki a temetést. Bízhatunk benne tehát, hogy lesz sírja – ha sokaknak csak jelképesen is – a Dunába ölt áldozatoknak. Így idézte meg Oberlander Báruch rabbi, a Budapesti Ortodox Rabbinátus vezetője háláchikus állásfoglalásának be vezetőjében azokat a vészterhes időket. Talán éppen ezeknek a halálra ítélt zsidóknak a földi maradványait helyezik „Megboldogult édesapám, Oberlander Áron (1928–2010) is nagyon sokszor mesélte nekem, hogy szemtanúja volt 1944. október 16-án reggel, Szálasi hatalomra kerülésének másnapján annak, ahogy egy nagy csoport zsidó nőt a gyerekeikkel együtt elvezettek egy Kertész utcai (akkor Nagyatádi Szabó utca) csillagos házból és a Dunába lőtték őket. Ezt a tragédiát soha nem felejtette, a traumát soha nem heverte ki és gyakran beszélt róla1 .” örök nyugalomra a tervek szerint április 15-én. Abban, hogy az évek óta méltatlan körülmények között őrzött csontokat a zsidó vallás előírásainak megfelelően eltemethessék, ennek az állásfoglalásnak is szerepe van, hiszen ebből vált nyilvánvalóvá, hogy a magyarországi zsidóság mielőbb megfelelő módon kívánja megadni a végtisztességet a mártíroknak. ÖSSZEFOGÁS A TEMETÉSÉRT
