Egység, 2016 (26-27. évfolyam, 84-91. szám)
2015-09-01 / 88. szám
SMÚZ | HÍREK FORRÁS: ZSIDO.COM/HIREK egység | 2016 SZEPTEMBER 4 EGYKORI KGB FÕNÖK: WALLENBERGET KIVÉGEZTÉK A második világháború vége óta rejtély, hogy mi lett a sorsa Raoul Wallenbergnek, akit 1944 nyarán a svéd külügyminisztérium Budapestre küldött, hogy segítsen a magyar zsidóknak. A „Feljegyzések egy bőröndből: a KGB első főnökének – halála után 25 évvel megtalált – titkos naplója” című, júniusban megjelent könyv megoldást kínál Wallenberg eltűnésének rejtélyére. A KGB egykori főnök e, Ivan Szerov most előke rült emlékirataiban állítja, hogy Wallenberget 1947-ben kivégezték, egyenesen Sztálin parancsára, holttestét pedig elhamvasztották. ’57-ben a Szovjetunió illetékesei azt állították, hogy Wallenberg szívrohamban vesztette életét. A Szovjetunió összeomlása után egy svéd-orosz vizsgálóbizottságot alakítottak halála körülményeinek feltárására, ám ez nem derített fényt az események re, viszont azt állította, hogy korabeli iratokat meghamisították vagy megsemmisítették. A naplót Vera Szerova, Ivan Szerov unokája találta meg a falba rejtve, amikor felújította nagyapja dácsáját. „MI NEM TRUMP VAGY CLINTON, HANEM A ZSIDÓK OLDALÁN ÁLLUNK” Tóratanulás, tfilinrakás, kóser ételek – ez volt a Chábád mozgalom kínálata az amerikai Republikánus Párt kongresszusán. A közel 50 ezer résztvevő közül legalább ezren zsidók voltak. A clevelandi Chábád központ nagy erőket mozgósított, és kibéreltek egy nagyméretű termet a kongresszus közelében. Itt lehetett kóser reggelihez, ebédhez és vacsorához jutni. A helyi lubavicsi küldött, Yossi Friedmann rabbi számolt be az előkészületekről: „Ez a kongresszus egy rendkívül fontos esemény, melyre nagyon sok zsidó érkezik. Lesz ima, tóratanulás, kóser ételek, mindenki megtalálja majd, amit keres... Sok jesivabócher érkezett a segítségünkre, ők majd a tfilinrakásban segédkeznek. Természetesen pártállástól függetlenül, hiszen nekünk minden zsidó fontos, függetlenül attól, hogy kire voksol. Semlegesek vagyunk, nem foglalunk állást, mi a zsidók oldalán állunk.” Az Egyesült Államok zsidóságáról és az elnökválasztásról bővebben következő számunkban olvashat majd. ÁTADTÁK A MÁDI RABBIHÁZAT Ünnepélyes keretek között átadták a Csodarabbik Út ja elnevezésű, Észak-Magyarország zsidó örök sé gébe vezető zarándokút első állomását, a Mádi Rab bi házat. Az eseményen részt vett Csepreghy Nándor ál lam titkár, miniszterhelyettes a Miniszterelnökség ré szé ről és Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Iz raelita Hitközség vezető rabbija, akik a mádi zsinagógában mondtak beszédet az átadás kapcsán. A ren dezvényt megtisztelte a jelenlétével többek között az utolsó mádi rabbi, Ehrenreich Eliezer két fia, Joel Ehrenreich és Naftoli Ehrenreich rabbi is. MIKVE, ZSINAGÓGA ÉS KÖZÖSSÉGI KÖZPONT LÉTESÜLT SZIBÉRIÁBAN A Szibéria délnyugati részén, Moszkvától 2700 km-re fekvő Omszk városában az első zsidó hitközséget 150 évvel ezelőtt az ún. kan tonisták alapították, vagyis olyan zsidók akiket cári rendeletre 25 évre besoroztak, hogy végleg elszakítsák népüktől és vallásuktól. Bár a hosszú katonaidő, a háborúk és a rossz körülmények megtizedelték a kantonistákat, a zsidó szellemet nem lehetett kiirtani belőlük: leszerelésük után számos zsinagógát és közösséget alapítottak. A mostani, három évig tartó építkezés anyagi terheit több mint ezer helyi zsidó lakos vállalta magára. „Az a tény, hogy az egész közösség részt vett a beruházásban, legalább annyira fontos, mint maga a mikve.” – mondta Áser Krichevsky rabbi, a város Chábád-központjának igazgatója. „Maga az építkezés egyszerű do log. Sokkal nehezebb az emberek lelkét megérinteni. Ami a városunkban történik, az a közösség fejlődéséről és növekedéséről tanúskodik”. A ceremónia során bejelentették, hogy megkezdik a 150 éves zsinagóga teljes körű felújítási munkálatait, és lerakták a zsidó közösségi központ új épületének alapkövét is. Az avatóünnepsé gen részt vett Berel Lázár, Oroszország főrabbija.