Egység, 2016 (26-27. évfolyam, 84-91. szám)

2015-08-01 / 87. szám

egység | 2016 AUGUSZTUS 8 „A CSEND A KÍNZÓT ÖSZTÖNZI, SOHA NEM A MEGKÍNZOTTAT” ELIE WIESELRE EMLÉKEZÜNK „Barátaim, magyarországi zsidóság! Ne adjátok meg magatokat a félelemnek. Az nem fog segíte­ni rajtatok, és rajtunk sem segít. Legyen bennetek a meggyőződés és a hit bátorsága.” Elie Wiesel, 2009, Budapest. szeretem, mert ugyancsak alapja a ba­rátság. Az én időmben, de gondolom ma is így van ez, a haszidok elmentek a rebbéhez és vele töltöttek egy sábeszt. Nem csak azért, hogy tanítójukkal, a rebbével együtt legyenek, hanem hogy egymással is együtt lehessenek. Azok­ban az időkben, arrafelé, ahol éltünk, az elszigeteltség, a magány olyan erős volt, hogy szinte minden zsidó egyfoly­tában elhagyatottnak, magányosnak, kitaszítottnak érezte magát. Tehát ösz ­szejöttek. Ez az egyik válasz volt az, amit ebben az irányzatban megtalál­hattak. Csodálatos mozgalom ez!” – így vallott egyetlen hivatalos ma­gyarországi látogatása során 2009-ben haszid gyökereiről. A Wiesel családot 1944-ben, Észak- Erdély visszacsatolása után Ausch­witz ba deportálták, ahol édes any­ját és húgát szinte azonnal meg gyil­kol ták. Az ekkor 15 éves Elie Wiesel meg járta az auschwitzi, mo nowitzi és buchenwaldi koncentrációs tábo­ro kat is, és időközben elvesztette édes apját is. ÉLET AUSCHWITZ UTÁN Wiesel a háború után Franciaország­ban telepedett le, a Sorbonne Egye­temen tanult irodalmat, pszicholó­giát és filozófiát. „Amikor 1945-ben, már a háború után Franciaországba mentem, egyik árvaházból a másikba költözködtem. És nem szüntem meg köszönetet mon­dani. A pincérnek, a sofőrnek, a busz­vezetőnek, köszönet a zsidóknak, akik eljöttek meglátogatni a zsidó árvákat, köszönet mindenkinek, aki kész volt Július 2-án, szombaton, 87 éves korá­ban elhunyt Elie Wiesel holokauszt­túlélő, író, emberi jogi aktivista, fi­lozófus, egyetemi tanár. Elie Wiesel nem csupán a holokauszt borzalma­inak szemtanúja volt: egész életét a megkülönböztetés és az üldözte­tés elleni harcra fordította. Össze­sen 57 könyvet írt, melyek közül a leghíresebb „Az éjszaka” című kö­tet. Jelentőségét sokan Anna Frank naplójához hasonlítják, több millió példányban értékesítették. GYERMEKKOR Az író Eliezer Wiesel néven szüle­tett Máramarosszigeten, egy vallá­sos zsidó család harmadik gyerme­keként. Édesanyja, Sára, vizsnyici haszid családból származott, és fiát is a vallás útján nevelte. „Haszid vagyok én is. Édesanyám is haszid volt, nagyapám is. Sokgenerá­ciós haszid családból származom. Sze­retem ezt az örökséget. Először is azért, mert a haszidizmus fundamentuma néhány igazán egyszerű dolog. Az egyik az anekdoták szerepe. A haszid történet legalább olyan fontos, mint a haszid tanítás, a lecke. Mert minden történet egyben lecke is. Én is sztorikat mesélek, mióta élek, mindig. Másodszor azért HOHMECOLÓ | EMLÉKEZÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom