Egység, 2013 (75-77. szám)
2013-09-01 / 76. szám
Egység eleméből kiszakított jelenés? Aligha. Lehet, hogy nem szoktuk ott látni, de vajon a királyi szívet nem kenyér táplálja? Meglehet, a király kenyerét a palotában készítik el, hozzávalóit feltűnés nélkül a hátsó bejárathoz viszik; az arany tálca, amin a kenyeret felszolgálják neki, talán nem juttatja eszébe a termékeny földet, amelyből a kenyérgabona keletkezett; de attól még a mező termése. A mezőn megjelenő király kapcsolatba lép a forrással, amely életben tartja, uralkodásának támaszéval. A mezőt személyében a raison d’etre, alapvető funkciója és lényege látogatja meg. Sábáikor a földműves meghívást kap a palotába. Sábáikor munkában viselt ruhája helyett az előírásoknak megfelelő öltözetet ölt magára, szavai kifinomultak, modora csiszolt, lelke és ujjai tiszták az anyagi élet maradékától. Sábáikor a földműves vidékről egy szempillantás alatt a fővárosba kerül és bekísérik a trónterembe. Ám Elül hónapban a király megy a mezőre. Amikor a földműves meglátja a királyt a földjén, vajon folytatja a szántást? Úgy viselkedik, mintha ez is ugyanolyan nap lenne, mint a többi nap a mezőn? Természetesen nem. Elül nem a szokványos munkanapok hónapja. Ez az intenzív Tóra-tanulás, a buzgóbb imádkozás, a fokozottabb nagylelkűség és jótékonykodás hónapja. Szentség van a levegőben. Lehét, hogy a mezőn vagyunk, ám a mező szentebb hely lett. A másik oldalon viszont, amikor a földműves meglátja a királyt a földjén, vajon hazafut, hogy megtisztálkodjon és átöltözzön? Vajon a fővárosba siet, hogy a palotai illemszabályokban képezze magát? A király azért ment a mezőre, hogy kenyere megtermelőivei a saját környezetükben, a saját körülményeik között találkozzon. Elül havában az élet lényege és célja sokkal könnyebben megközelíthető. Az élet anyagi részének csapdái már nem rejtik el és nem torzítják az élet célját, mert a király kilépett palotája rejtekéből és itt van, a mezőn. Ám az év ünnepnapjaival ellentétben, amikor kiemelkedünk a hétköznapokból, ilyenkor, Elül havában fizikai valónkban, anyagi környezetünkben, dolgozó ember mivoltunkban élhetjük meg ezt a találkozást. A ״szent” nap felülemelkedés az idő területén; őrtorony, amely munkanapjaink felszíne fölé emelkedik, hogy megmutassa világunk igazi lényegét: azt a lényeget, aminek megvalósításáért fáradozunk. (Bölcseink szavai szerint ״A Sábát ízelítő az eljövendő világból.”) Ezekbe a ״kilátótornyokba” úgy emelkedhetünk, hogy szünetet tartunk munkás életünkben; ha nem lennének ezek az időnkénti, magasabb, emelkedettebb nézőpontról való kitekintéseink, teljesen az anyagi világba gabalyodnánk. A világi dolgok megszentelése helyett megszentségtelenitődnénk. Ezért hát egyszer egy héten valamint az év különleges napjain abbahagyjuk a munkát ״a mezőn”, hogy magasabbról szemlélhessük munkás napjaink munkáját. Majd amikor visszalépünk életünk úgynevezett ״világi” idejébe, a Sábát és az ünnepek élménye velünk marad. így, hogy munkánk valódi természetébe való bepillantással gazdagodtunk, hogy megerősített minket annak meglátása, hogy az anyagi világban való részvételünk végül mit fog eredményezni, munkanapjainkon jobban szem előtt tartjuk a célt és kevésbé leszünk hajlamosak arra, hogy figyelműnk elterelődjön és belegabalyodjunk a világi dolgokba. A kivétel Életünk az év tizenegy hónapjában a szent és a világi, az élet anyagi munkája és a munka céljának spirituális látása között váltakozik. Az év tizenegy hónapjában rendszeresen meg kell szakítanunk a munkát és felül kell emelkednünk rajta, azért, hogy megpillantsuk lelkét, lényegét, célját. Ez alól kivétel Elül hava. Mert Elül hónapban a király kimegy a mezőre. A király, népének szíve és lelke; céljainak és törekvéseinek megtestesítője. A király, bár a palota zárt falai között lakozik, bár bürokrácia védi, bár ha egyáltalán megpillantják, csak fenség fátylán át látható, valójában a földműves földjének nagyon is valós részét képezi. A király az eredő, amiért a földműves szánt, az ok, amiért vet, a cél, amiért arat. Nincs földműves, aki magáért a munkáért dolgozna. Azért dolgozik, hogy felülemelkedjen a poron, amiből ő vétetett, amiből föídje áll és többet hozzon létre abból, ami van. Álmai megvalósításáért dolgozik. A királyáért dolgozik. Vajon a mezőn megjelenő király Csak az követi el a Sábát megszegésének bűnét, aki olyan tevékenységet végez, amelynek megfelelője van a Szentély építésében: vetettek (növényt, amelyből a kárpit készült - Rási); vagyis ti ne vessetek [Sábátkor]. Arattak [e növényeket]; így ti ne arassatok. A deszkákat a földről szekerekre rakták; így ti ne emeljetek ki semmit a szabadon elvehető közösbői, hogy tulajdonotok legyen... (Tálműd, uo., 49b) Miért nem eléggé szentek a hétköznapok? A Szentély munkálatai szolgálnak mintaként az élet munkájához. A haszid filozófia alapműve, a Tánjá szavaival: ״Ez az ember lényege, ez az ember teremtésének célja, és minden világok teremtésének célja, legyen az mennyei vagy múlandó: hogy Isten a világban lakozzék.” Más szóval a Sábáikor és ünnepékén végzett munka - a munka, amely az életünk ״szent” és a ״világi” napjai közötti különbséget meghatározza - egyáltalán nem világi munka. Szent munka; munka, amely a fizikai világot Isten lakhelyévé formálja. Ha viszont ez így van, ha valóban a hétköznapok munkája is szent, hiszén Istennek teremtenek otthont ebben a világban, akkor miért tekintjük ״világi” napoknak életünknek ezeket a napjait? És miért számítanak ״széntebbnek” azok a napok, amikor tartózkodunk e munkák végzésétől? Az ünnepek- a hétköznapok őrtornyai Életünk ״szent” és ״világi” időszakai között valójában nem lényegi, hanem nézőpontbeli a különbség. Ám ahhoz, hogy a fizikai világban perspektívát tudjunk váltani, helyet kell változtatnunk és pozíciót, amelyből a dolgokat szemléljük. A világi feíszín alatt az anyagi világ mélyebb igazságot hordoz: képessége van Teremtője jóságának és tökéletességének befogadására. Munkás napjaink célja, hogy ezt a képességét felfedjük; munkanapjainkon úgy alakítsuk a fizikai világot; hogy Isten lakhelyévé válhasson. Ám életünk munkával töltött napjain a fizikai világnak ez a minősége számunkra láthatatlan; éppen az a folyamat fedi el, amely arra szolgál, hogy ez napvilágra kerüljön. Éppen az anyagi világban való érintettségünk az akadálya annak, hogy a spirituális lényeget megtapasztaljuk. Azért, hogy ezt elérjük, fölé keíl emelkednünk. 3
