Egység, 2013 (75-77. szám)

2013-12-01 / 77. szám

Egység Gondoskodás, amely nem csonkítás ״De ha körülmetéiitek... nem lehet, majd gyereke?” Életem egyik legbizarrabb kérdésével egy leendő fiús anyuka lepett meg a Nőgyógyászati klinikán, ahol fenyegető vetélés miatt feküdtem. Emlékszem az átellenes ágyon fekvő muzulmán anyuka döbbent tekintetére. Már miért ne lehetne gyereke, hogy mást ne említsünk, mindkettőnk férje is átesett ezen, és mégis vannak gyerekeink? metélés az a testi jel, ami megpecsételi Isten és a zsidó nép szövetségét, az első lépés, amivel a gyemnek elindul az úton, hogy felnőttként teljes jogú tagja legyen a zsidó közösség­­nek. Ez a micva semmivel meg nem váltható, semmivel fel nem cserélhető: örök emlékeztető a zsidóság feladatára a világban. Az Örökkévalóval kötött szövetség jele, egy olyan kapcsolaté, ami sosem fog felbomlani vagy megromlani. A szövetség, amely a zsidók és Isten között jött létre, meghaladja az emberi értelem határait. Ez az abszolút kö­­telék jelzi feltétlen odaadásunkat az Örökkévaló iránt. Nem valamilyen számításból ered, ezért metéljük körül fiainkat csecsemőkorban, amikor még nem alakult ki az érvelés és Felelevenedő hagyomány Hogyan látja mindezt egy édesapa, aki maga kamaszként esett át a körülmetélés szertartásán, és aki magától értető­­dően választotta gyermekeinek a vallásilag előírt nyolcna­­pos kort a brit rnilára. ״Mivel tudtam, mi vár a fiaimra, így azt hiszem, más­­ként tekintettem a körülmetélésükre, mint azok az édes­­apák, akik csecsemőként estek át ezen a szertartáson. Jó érzés volt, hogy megadhatom nekik azt, amiben én nem részesülhettem, hogy csecsemőkoruktól kezdve a zsi­­dó közösség teljes jogú tagjaként élhessenek. Két fiam van, mindkettőjüket Köves rabbi metélte körül, és nagyon meg voltunk elégedve a munkájával. Sokan javasolták, hogy orvossal végeztessük el a beavatkozást, de mi úgy gondoltuk, ez egy vallási ceremónia, amelyet vallásos zsi­­dónak kell elvégeznie. Emellett szerintem egy mohéi, aki pontosan erre a beavatkozásra van felkészülve, ezt tanulta, ebből vizsgázott, jobban tudja elvégezni a körülmetélést, mint egy orvos, akinek nem ez a szakterülete. Rossz érzés, hogy sokan rossz színben akarják feltüntetni a brit milát. Én tudom, milyen felnőttként átesni rajta, és tudom, milyen kellemetlenségeket kerülnek el a fiaim általa. Nem hiszem, hogy bárkinek több joga lenne eldönteni, körülmetéltetjük­­e a fiainkat, mint nekünk, szülőknek.” az ítélkezés képessége: ezzel jelezzük, hogy ez a szövetség felette áll a racionalitásnak. A zsidó vallás egyik fontos ele­­me, hogy a hétköznapi dolgokat emeljük a szentség szintjére - és mi lehetne profánabb és evilágibb, mint a férfi nemi szerv?! Éppen ezért választotta ezt a testrészt az Örökkévaló, hogy ezzel is deklaráljuk elkötelezettségünket és vágyunkat, hogy társai legyünk a teremtésben. A körülmetélés vallásunk egyik olyan megkérdőjelezhetetlen alapja, amely egyszerre a közösséghez tartozás szimbóluma és kritériuma is. A körülmetélés megakadályozására tett erő­­feszítés, legyen az orvosi vagy állami, kötelező érvényű vagy javaslat, arra törekszik, hogy eltöröljön egy évezredes vallási hagyományt. Mivel azonban ez a hagyomány történetesen egészségügyi vonatkozású, és bizonyítottan nemhogy nem ká­­ros, hanem sok esetben a gyermek előnyére is válik, így teljesen abszurd az a törekvés, amely be akarja ezt tiltani. A zsidók minden üldöztetés ellenére évezredek óta ra­­gaszkodnak fiaik körülmetéléséhez. Ezzel a rítussal nemcsak az Örökkévaló parancsának teszünk eleget, hanem gyerme­­keink személyében egy-egy újabb szemet adunk a zsidóság generációinak láncolatához. Ez a jelenet rémlett fel bennem az Európa Tanács határoza­­tát olvasva, amely egy könnyed mozdulattal mossa egybe a gyerekkorban elvégzett plasztikai műtéteket, a kislányok megcsonkítását és a fiúk körülmetélését. Mintha a törvény­­alkotóknak fogalmuk sem lenne, mit jelent valójában a körül­­metélés, kik és milyen fontos bibliai előírások miatt és ho­­gyan végzik el. Mint ismeretes, 2013 októberében az Euró­­pa Tanács közgyűlése határozatot hozott a gyermekek testi épségének védelme érdekében, amelyben egy kalap alá ve­­szí a lányok nemi szervének csonkolását, a gyermekkorban elvégzett nem-átalakító műtétet és a fiúk körülmetélését. A határozat nem kötelező érvényű, de jól mutatja azt a tenden­­ciát, amellyel, a történelem során nem először, démonizálni próbálják a fiúk vallási indíttatású körülmetélést. De tudjuk-e valójában, mit jelent a körülmetélés, ez a megosztó, indulatokat generáló, évezredes hagyomány? A körülmetélés célja és okai A körülmetélés egyfelől egy bibliai parancs. ״Ez az apa leg­­első kötelessége... Izrael népe és a Jóteremtő közötti szövet­­ségnek testünkön viselt jele.”1 Másfelől egy orvosi beavatkozás, melynek során a fitymát sebészi úton eltávolítják. Számos egész­­ségügyi előnye ismert, hátránya viszont nincs. A körülmetélés ellenzői évszázadok óta azt akarják bebizonyítani, hogy a szülők hibát követnek el, amikor körülmetéltetik gyermekeiket. Érve­­két hoznak, látszólag a gyermek érdekeit, egészségét, jogait védve, valójában azonban egyetlen dolog húzódik meg mind­­ezek mögött: a bigott antiszemitizmus különböző köntösökben igyekszik a vallási önrendelkezés jogát csorbítani és ily módon a kényszerű asszimilációt elősegíteni. Bár a továbbiakban kitérünk a körülmetélés egészségügyi előnyeire is - ez azonban nem azért van, mert ezen előnyök miatt végeztetnénk el a szertartást. Ezek a tagadhatatlan elő­­nyök csupán azt jelzik: azok a zsidó szülők, akik elvégeztetik a körülmetélést fiaikon, nem veszélyeztetik gyermekeiket, nem okoznak nekik kárt azzal, hogy teljesítik a tórái parancsot: ״A nyolcadik napon pedig metéltessék körül előbőrének húsa”.2 A körülmetélés története A körülmetélés mint egészségügyi műtét évezredek óta kísé­­ri az emberiséget, már egyiptomi ábrázolásokon is találkoz­­hatunk vele. A keresztény többségű nyugati világban hosszú időn át csupán egészségügyi indokkal végezték el a körűimé­­télést, ám a 19. században széles körben elterjedné vált a fel­­sőbb társadalmi osztályokban - egyfajta státusszimbóluma a felvilágosultságnak. Annyira elterjedt, hogy 20. század elejére már az Egyesült Államok férfilakosságának fele körül volt me­­télve, Németországban pedig kötelezővé akarták tenni, mint a himlőoltást. Angliában is általánosan elfogadott volt a körül­­metélés mint egészségügyi megelőző beavatkozás - oly­­annyira, hogy Viktória királynő valamennyi fiúgyermekét kö­­rülmetéltette, és ez azóta is hagyomány a királyi családnál. Miért ragaszkodunk hozzá? Ugyanazért, amiért más vallások követői is ragaszkodnak az előírásaikhoz. A körülmetélés az apa kötelessége, amit egy Tórái parancs ró rá. Ha az apa elmulasztotta ezt, az ember önmaga köteles pótolni ezt a későbbiekben. A körül­12

Next

/
Oldalképek
Tartalom