Egység, 2013 (75-77. szám)
2013-09-01 / 76. szám
Egység Mit tesz az identitás? Az identitás latin eredetű szó, jelentése azonosság. Eredetileg matematikai fogalom volt, csak a 20. századtól kezdték emberi, történelmi, társadalmi jelenségekre alkalmazni, eleinte csak metaforikus értelemben. Az identitás mai értelemben vett fogalmát 1950-ben Erikson vezette be. Pataki Ferenc szerint olyan szociálpszichológiai jelenség, mely az egyik legfontosabb pszichikus közvetítő konstrukció az egyén és társadalom között. Az identitás tehát azonosságtudat; annak tudatosítása, hogy ״ki és mi vagyok?” Fontos alkotóeleme a csoport-hovatartozás, a szűkebb értelemben vett társas identitás, amikor az ״én” átalakul ״mi”-vé. E kategóriák közt igen fontos a nemzeti vagy vallási hovatartozás kérdése. A nemzeti hovatartozást időnként megzavarják a történelmi, területi, anyanyelvi, vérségi-etnikai és kulturális szempontok. A csoporthoz való tartozást bonyolítja a kettős identitás, amikor valaki még kisebbségi csoporthoz is tartozik. A kisebbségekhez való lojalitást általában méghatározza, hogy kié a kategória meghatározásának joga. A többségé? Kívülről? Vagy az érintetteké? Ha nem az övé, akkor számosán akár az identitásváltást is lehetséges megöldásnak találják. Talán speciális a kelet-európai zsidó diaszpóra identitása, mely fontos tárgya a közbeszédnek még azokban az országokban is, ahol a háború után alig maradt zsidóság. Magyarországon - Pelle János (״Az identitáss útvesztői”) szerint - az álláspontok gyakorta összemosódnak, s a teljes asszimilációtól a radikális disszimilációig, a vallási, politikai és kulturális identitásválasztás számtalan módozatát foglalják magukban. Jól ismert típusa a politikai jellegű, ״helyettesítő” identitásvállalás, mely nyitva hagyhatja az amúgy teljességgel megválaszolhatatlan kérdést, hogy ״ki a zsidó?”. Ez elsősorban az asszimilációban előrehaladt, s a holokauszt által többségben elpusztított magyar zsidóság értelmiségi leszármazottainak körében volt jellemző. Ők származásukból, világnézetükből és vallási orientációjukból ״egyéni” (valójában tipikusnak nevezhető) ״urbánus” szintézist gyúrtak össze. Sok szó esik manapság a pozitív zsidó identitás vállalásáról. Ehhez mindenekelőtt a félelmet kell legyőzni, mely a ״totális asszimiláció” táptalaja. Apáink nemzedékében tömérdek volt a nevet változtatott, a kitért, sőt a buzgó kereszténnyé vált zsidó, aki utóbb, amennyiben életben maradt, az elszenvedett traumák reakciójaként illetve érdekből buzgó kommunista lett. Ők legföljebb szilánkokat, morzsákat adhattak át gyermekeiknek a zsidó identitásból, ami nekik gyermekkorukban még az ״ölükbe hullott”. A fiatalok körében a zsidó identitás manapság részben a mélységes istenhitben, vagy a vallási hagyományok ápolásában áll, részben pedig egyfajta közösségi szellemiségre épül, vélte Bugyinszki György egy olyan kutatás alapján, melynek során az évezred első éveiben zömmel huszonéves beszélgetőpartnereit arról kérdezte, hogyan szembesültek először származásukkal, és okozott-e számukra ez bármiféle belső konfliktust. A beszélgetések során hangsúlyosan merült föl a magyarságtudat és a zsidó identitás, valamint az asszimiláció kérdése. Mint kiderült, a fiatalabb generáció önmeghatározásában a felmérés szerint fontosabb elem a zsidó mivolt, mint a szülök nemzedékében. Az idősebb emberek holokauszt emlékei oda hatottak, hogy soha nem érezték úgy, ״kérkedniük” kellene a zsidó mivoltukkal. Gyermekeiknek már nincsenek személyes tapasztalataik, ezért kevesebb bennük a félelem és a gátlás, könnyedebben vállalják zsidóságukat. T. Gábor ״Jeremiás hagyományát visszük tovább” Heller Ágnes filozófus a Holokauszt utáni magyar kivándorlási hullámról szólva egy történelmi példával kezdi hozzászólását. A babiloni fogság idején Jeremiás próféta azt javasolta azoknak a zsidóknak, akik külföldre költöztek, hogy legyenek lojális polgárai annak az országnak, ahová letelepültek, kövessék annak törvényeit, szokásait. A zsidóknál ez hagyománnyá vált, így tettek még olyankor is, ha az adott országon belül elkülönülve, vagy elkülönítve éltek. így volt ez Magyarországon is. Magukévá tették a magyar kultúrát, a katonák harcoltak a szabadságharc idején és az első világháborúban, magyarnak és zsidónak vallották magukat. Ennek vetett véget a Holokauszt. A zsidótörvények kétségessé tették ezt a kettős identitást. A háború után mégis, kevesebb zsidó hagyta el az országot, és a rendszerváltozás után több korábban emigrált zsidó tért vissza, mint a környező országokban. És akik visszajöttek, azok maradnak, és hozzátesznek a magyar kultúrához, ahogyan azt mindig is tették. ״A kisebbségi identitás a többségen múlik” De vajon összeegyeztethető-e a kétféle identitás, erről beszél dr. Gerő András történész. Megfogalmazáséban a kérdés valójában az lenne: Összefér-e a zsidó önazonosság és a magyar hazafiság? A történelem még arra is példákat mutat, hogy a zsidók még olyankor is lojálisak maradtak a befogadó államhoz, amikor antiszemita zavargások söpörtek végig az országon. Erre volt jó példa a 48-as forradalom és szabadságharc, melyhez a zsidók nagy számban csatlakoztak és magyar hazafiságukról tettek tanúbizonyságot. De persze, van ellenpélda is. A történész szerint, 1944-ben biztos, hogy egyetlen zsidónak sem volt kettős, zsidó-magyar identitása. Gerő szerint, a kétféle lojalitás harmonikusan össze tud férni, de csak akkor, ha a többség - mert mindig a többségen múlik minden -, és a hatalom megteremti ennek feltételeit, és semmilyen értelemben nem üldözi a zsidókat. Pozitív zsidó identitást Bodnár Dániel, a Tett és Védelem Alapítvány elnöke szerint, 2013-ban a zsidó közösség és a közösség tagjai előtt álló legfőbb feladat, hogy megteremtsék a pozitív zsidó identitás alternatíváját. Olyan zsidó önazonosságét, mely büszke zsidó hagyományaira, a Kárpát-medencében megélt sok 100 éves múltjára. Véleménye szerint, az, hogy hazafaiként és zsidóként büszkén vállaljuk, megéljük, és kifejezzük zsidóságunkát, a magyarság és az egész nemzet közös érdekét szolgálja. Történelmi lehetőségünk adódott most, hogy a zsidó kártyát a politika erőtérből kiemeljük, és a játszmák áldozataiból zsidóságára büszke zsidó honpolgárokká váljunk. Lajkó Benjámin 14
