Egység, 2009 (66-68. szám)
2009-09-01 / 67. szám
A határokat nem ismerő öröm Miért marad ilyenkor a Tóra takaróban? szokta volt mondogatni, hogy Szimchát Torá alkalmával maga a Tóra vágyik a táncra - de minthogy a Tóratekercsnek nincs lába, nekünk, zsidóknak kell a lábaként szolgálnunk, és kőrülhordozni az emelvény körül a zsinagógában. A lábnak nincs független akarata, tökéletesen alá van rendelve a fejnek, amely irányítja, engedelmeskedik a kivánságainak kérdés nélkül. Ilyen mély és teljes a mi önkéntes alárendelődésünk a Tórának Szimchát Torá idején, túllépünk önnön személyes, individuális létezésünkön, és a ״Tóra lába” leszünk. Ez a metafora a Tóra tanulmányozásában való egész évi előrehaladás szükségességére is figyelmeztet, minthogy a láb mint szimbólum az előrehaladás fogalmával kapcsolódik össze szorosan. Ez az előrehaladás hatással van a Tórára magára és a zsidó népre is, mert amint a láb képes eljuttatni a fejet olyan helyekre, melyeket egyedül nem volna képes elérni, a zsidó nép képes a Tórát felmagasztalni és a lényegét napvilágra juttatni. Biztonságos ״földetérés” Ezen gondolatok fényében értékelhetjük a helyén a Szimchát Torát a Ros Hásánával és Jóm Kipurral kezdődő ünnepek rendjében. Ezek az ünnepek mind az Istennel való kapcsolatunk legbelső lényegére irányítják a figyelműnkét. A Szimchát Torá a csúcspontja ezeknek, egyben a fordulópont is a Tisri hónap intenzív spirituális élményei és a földközeli hétköznapok között. Ennek a ״földetérésnek” a biztonságát szolgálják a Szimchát Torá örömélményei. Ez az az idő, amikor megtapasztaljuk, hogy az ״Izrael, a Tóra és az egyedül szent Isten, áldassék, valóban egyek”(Zohár III:73a.), és ez a tapasztalás megalapozza az istenszolgálatunkat az egész évre. Ez az ünneplés megerősíti az Istennel és az O Tórájával való kapcsolatunkat, amit nem korlátoz az intellektus, az egész évre, az életünk minden területén. Ez az ünneplés ugyanakkor megelőlegezi azt a végső nagy ünnepet, ami a Messiás eljövetelét fogja köszönteni, az Üdvösség korszakának hajnalát. Jöjjön el minél hamarabb! Likuté Szichot IV. alapján magában képezi annak lényegét. Azért, hogy az ember kapcsolatba kerülhessen az istenséggel, a korlátlan messzeségben lakozó Tóra alászállt, értelmes gondolatok, törvények és elvek formájában megnyilvánult, hogy tanulmányozható és felfogható legyen, és hogy az életünkre alkalmazni tudjuk. De ezek mégis csak külső dimenziói a Tórának, nem pedig a legbelső lényege. A Tóra dimenzióinak intellektuális kategóriákba öltöztetése része a folyamatnak, melynek révén az Isten kapcsolatba lép az emberrel. A Szimchát Torá alkalmával ugyanakkor az ember A REBBE SZAVA Rabbi Menachem M. Schneerson nyúl ki az Isten felé, és igyekszik kapcsolatba lépni a Tórának azon aspektusával, mely az Istennel egy. Ez megkívánja tőlünk, hogy túllépjünk azokon a kötöttségeken, melyeket az értelmes észhasználat pányváz az emberre. Éppenséggel ez történik meg akkor, amikor a zsidó hivő táncra perdül a Tóratekerccsel a Szimchát Torá idején. Egység a táncban Tanultak és tanulaltanok egyképpen vesznek részt a Szimchát Torá örömünnépében, mert ez az ünnep olyan részét érinti a léleknek, mely határtalan természetű lévén, teljességgel ellene van mindenféle osztályozásnak és rangsorolásnak. A léleknek ezen a szintjén nincs különbség egyik zsidó és a másik között. Az alapvető közösség, mely mindannyiunkát összeköt, arra indít, hogy kéz a kézben táncoljunk, együtt, megfeledkezve a személyes külnbségekről, melyek egyébkor falakat és határokat képezhetnek ember és ember között. A Tóra ״lába” A hatodik lubavicsi rebbe, Joszef Jichak Schneersohn rabbi (1880-1950) Minden tartózkodásunk és félénkségünk feloldódik a Szimchát Torá túláradó táncában. Ilyenkor minden zsidó természetes vágyat érez arra, hogy a karjaiba vehessen egy Tóra-tekercset, és táncra perdüljön vele. Az öröm rejtett forrásai, olyan erők, melyekről tudomásunk sem volt, kerülnek felszínre ez alkalommal. Ennek a boldogságnak a forrása, egyben a figyelem középpontja természetesen a Tóra, de mégis, a hákáfot ideje alatt a Tórát egyszer sem nyitjuk ki, úgy perdülünk táncra vele, hogy takaró borítja a tekercset. Szimchát Torá idején nem is szokás tanulmányozni a Tórát, inkább ellenkezőleg: mert a Tóra tanulmányozását rendszerint fegyelmezett tanulmányi rend irányitja, Szimchát Torá alkalmával viszont olyan módon közelítjük meg, énekkel és tánccal, hogy annak úgyszólván semmiféle látható kapcsolata nincs az értelemmel. A Tóra legjava A Szimchát Torá alkalmával szokásos ünneplés oka, hogy az értelem nem az egyetlen eszköze az embernek, amellyel kapcsolatba léphet a Tórával. A Tóra egy dimenziója csak az, amit az értelem megragadhat és feldolgozhat, de van másik dimenziója is, és ez határtalan, minden emberi megértésen túl van. A Tóra e korlátlan dimenziója az igazi lényege, mert: ״Az Isten és az O Tórája egyek.” Amint az Isten korlátok nélküli létező, meghalad minden határt és kötöttséget, olyan az O Tórája is, mely az emberi értelem minden korlátját túlhaladja. Ennek megfelelően tehát az embernek a Tórával való kapcsolatában tükröződnie kell ennek a korlátlan- Ságnak. Ezért jelentették ki őseink, amikor a Tóra adatott a Sínai-hegyen: ״Náásze uenismá” - azaz: ״Megtesszük, és meghallgatjuk.” Ezzel az értelmet mintegy meghaladva kötelezték el magukat az Isten akaratának: ez az elkötelezettség ugyanis nem függ a megértésünk aktuális szintjétől. Minthogy előbb az mondatott ki: ״Náásze”, azaz: ״Megtesszük”, nyilvánvalóvá tétték ezzel, hogy az Isten akaratát követő engedelmességünk feltétel nélküli. A Tóra megértésének intellektuális dimenziója létfontosságú, de nem ön2
