Egység, 2008 (64-65. szám)
2008-04-01 / 64. szám
Találkozások Peszách - a cselekvés ünnepe Peszách a zsidónép legközpontibb ünnepe, hiszen az egyik legfontosabb elemét az Egyiptomi Kivonulást dolgozza fel. Ebből következik az is, hogy az egyiptomi kivonuláshoz igen csak sok jelképpel kell felkészülnünk. Nem csoda, hogy az ünnép előestéjét szédemek azaz ״rendnek” nevezzük, hiszen a sok teendő között, a négy pohár, a négy kérdés, a torma, a macesz, a tojás és az elbeszélés összevisszaságában rendet kell tartanunk. A peszáchi jelképek egytől egyig nemcsak emlékeztetnek bennünket a kivonulásra, hanem segítenek is nekünk abban, hogy személyes szinten ismét átéljük a kivonulást. ״Minden nemzedékben kötelességünk kivonulni” - tanítják Bölcseink. Ki kell vonulnunk a saját Egyiptomunkból, saját korlátáinkból melyek a legnagyobb akadályokat görgetik elénk az életben. A Peszáchnak tehát nagyon mély szellemi üzenete van. De ha ez igaz, akkor minek a nagy felhajtás? Minek a sok szimbolikus cselekvés? Nem lenne egyszerűbb csak elmeditálnunk az ünnep jelentésén és szellemiekben törekednünk a kivonulásra? Miért kell ehhez a torma, a macesz, a bor és a féloldalra dőlés? Azért, mert itt a fizikai világban élve, a cselekvés emberei vagyunk. Az élet minden területén az a valódi tartalom, aminek valamilyen kézzelfogható vonzata is van. Ezért fontos minden évben nem csak szellemiekben átélni a kivonulást, hanem fizikailag is megtapasztalni azt. A cselekvés a lényeg. Az oktatás, a tanítás és a közösségépítés területén sem elég csak szellemiekben ott lennünk, hanem a gyakorlatot is biztosítanunk kell. Ezúttal szeretnénk hálánkat kifejezni annak a sok ezer embemek, akik adományaikkal vesznek részt ebben a munkában, és annak anyagi részét biztosítják. Minden adomány ״szent részvény” a mennyiségtől függetlenül. Ugyanis a minőség itt is számít... Itt ragadjuk meg az alkalmat, hogy név szerint is megköszönjük néhány adakozónak (a sok közül) nagylelkű adómányát. Gál Kati 100 000 Ft Horváth Péter 100 000 Ft Oláh Ferenc 300 000 Ft Róth György 300 000 Ft Szász Gitta 100 000 Ft Oberländer Báruch Egység Ormos Mária az EMIH-ben ra emlékezett, könnyei hullottak, mint a zápor. Szülei meg akarták óvni mindentől. Eltitkoltak előtte mindent, ami a XX. században zsidó családjukkal történt. Vajon helyesen tették? Üjlipótvárosban, ahol élek, a Soát átélt nemzedék számos tagja nem mondta meg gyermekeinek, hogy ők valójában zsidók. Sokan baloldali szervezetekhez csatlakoztak. Az érdeklődő közönség Ormos Mária akadémikus előadása közben ilyen gondolatok kavarogtak a fejemben, és Dr. Tóth József parlamenti képviselő, a XIII. kerület polgármesterének telefonhívása. A polgármester úr az EMIH vezetőségét értesítette, hogy iskolájuk beköltözhet Újlipótvárosba: a volt Sziget utcai - ma Radnóti Miklós u. 8-10. szám alatti működő, patinás iskolaépület Kresz Géza utcai ezer négyzetméteres szárnyába. Ahol Tom Lantostól Hegedűs Gézáig, Spiró Györgytől Kern Andrásig hosszú azok névsora, akik az eltelt száz évben az iskolában tanultak, s ahol 2008. szeptemberétől az Örökkévaló áldásával az Általános Iskola - a szerződéskötést követően - megkezdheti működését. Az Üjlipótvárosban élő Ormos Mária akadémikus befejezte előadását. Meghajolt. A közönség nagy ívű mondandóját tapssal köszönte meg. Igazi találkozás volt. Polgár Ernő, fró, dramaturg Találkozások: 2008. május 29. Kertész Imre - Sorstalanság Vendégeink: Dragomán György és Gergely Ágnes Moderátor: Polgár Ernő Ormos Mária akadémikus, prof eszszór asszony a Chábád-Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesülét nagytermében tartott márciusi Találkozások c. kulturális estünkön felállt, s mintha titokzatos Ormos Mária és a vendéglátók és észrevehetetlen korrektor esiszólta volna mondatait, beszélni kezdett. Mózestől napjainkig: antijudaizmusról, antiszemitizmusról, fajelméletről, s válaszolt a feltett kérdésekre. Előadása lenyűgöző volt, s miközben a zsúfolásig megtelt előadóteremben beszélt, úgy éreztem, jó, hogy találkozásokat szervezünk, amelyeken hívő zsidók nem hívőkkel találkozhatnak, amelyeken zsidók nem zsidókkal találkozhatnak, s amelyeken közelebb lehet kerülni a zsidó vallás és a zsidó hagyományok megismeréséhez. Zsidók ezrei, tízezrei élnek - pestiesen szólva - csak Uj-Zélandban, akik nem hívők. Nemrég az Üjlipótvárosi Klub Galériában: Nemzetiség-e a zsidóság? címmel volt egy vitaest, amelyen olyan szakértők szólaltak meg, akik szerint igen, legyen, s olyanok, akik szerint ne. A terem ott is zsúfolásig megtelt, a csilláron is lógtak, s nagy vita alakult ki. Sok-sok hozzászólóval. Sorsok! Gettó! Holocaust! Soá! Dunapart! Nyilasok! Zsidóüldözés! A zsidó sors vállalása! Titkolózni? Asszimilálódni? Visszatérni a gyökerekhez? A zsidóság vallás? Zsidónak lenni: származás? Ki képviseli a zsidókat? Mennyi kérdés! Mennyi válasz! És mennyi ellenvélemény! Felállt egy idős Úr, s amit elmondott, attól hideg futott végig a hátamon. Szüleit nemrég temette el, s a temetéshez szükséges iratokból tudta meg, hogy zsidó. S ez az ember zsidóbb volt a zsidónál! Miközben családjára, őseire, megszentelt hagyományaink9
