Egység, 2007 (61-63. szám)
2007-12-01 / 63. szám
legteljesebb mértékben ki kell fejeznünk a fájdalmunkat, és minden rendelkezésünkre álló módon meg kell próbálnunk enyhíteni a magunk és a mások szenvedését. Ugyanakkor tudomásul kell vennünk, hogy a fájdalom és a szenvedés hozzátartozik az élet misztikumához, része egy olyan, nagyobb képnek, amelyet az embéri szem sokszor nem fog át azonnal, de amely idővel láthatóvá válhat. Ahogy a bölcsek mondták: ״Amit az Örökkévaló tesz, azt mind a lehető legjobb érdekében teszi.” Ez természetesen semmiképp sem igazolja, hogy bárki is fájdalmat okozhatna másoknak, és hogy büntethetné őket: senkinek sincs joga az Örökkévaló szerepében tetszelegni. Nekünk az a kötelességünk, hogy fedezzük fel, hogyan lehet a fájdalom - álöltözékben érkezett áldás; hogyan gyűrhetjük le a fájdalmat, és miként állíthatjuk helyre test és lélek harmóniáját. Gondoljuk végig, mennyi küszködés előz meg minden kreatív alkotást, vagy hogy milyen erős fájdalmakat él át szülés közben a nő. Nem számít, mekkora az ilyen fájdalom, végső soron felszívódik az általa keletkezett jóban. Egy rabbihoz egyszer beállított egy tanácsot kérő férfi. - Azt mondják nekünk a bölcsek: ״Áldd az Örökkévalót a rószszért ugyanúgy, ahogyan a jóért áldod.”3 ־ De hát hogyan lehet képes erre az ember?- Ismerek egy gazdaembert - mondta a rabbi -, menj el hozzá, ő majd megadja neked a választ. A férfi elment a gazdához. Még sose látott embert, aki ennél a gazdánál nehezebb körülmények között élt volna. A háznál nem volt mit enni, és az egész család beteg volt. A gazda mégis derűs volt, állandóan hangoztatta, mennyire hálás az Örökkévalónak. A férfi szerette volna megtudni, mi a derűjének a titka, ezért neki is föltette ugyanazt a kérdést, amit a rabbinak.- Ez jó kérdés - felelte a gazda -, de miért küldött hozzám a rabbi? Honnan tudhatnám erre a kérdésre a választ? Olyan emberhez kellett volna küldenie téged, akinek tényleg rosszul megy a sora. Gyarapodni és nem apadni... Nem állami milliárdok, hanem a saját befektetésünk Hogyan kell a hanukai nyolc gyertyát meggyújtani? Erről két véleményt idéz a Talmud: Hilél szerint minden este eggyel többet kell, hogy gyújtsunk; Sámáj azonban azon az állásponton van, hogy az első este nyolc kell hogy égjen, és attól fogva kell minden este eggyel kevesebbet lángra lobbantam. Ma közismerten Hilél véleményét fogadjuk el. Minden este eggyel többet gyújtunk, egészen a nyolcadik estéig. Hilél érvelése az, hogy ״a szentségben mindig felfelé kell haladni, és nem lefelé”. Nem lehet, hogy ha tegnap nyolcat gyújtottunk, akkor ma már csak hét égjen. Milyen üzenete lenne ennek? Azt gondolhatnánk, hogy ma már kevesebb feladatunk van mint tegnap. Hajlamosak vagyunk a saját spirituális életünkre így tekinteni. Úgy érezzük, hogy megnyugtathatjuk lelkiismeretünket azzal, ha tegnap tettünk valami jót: adakoztunk, tanultunk vagy imádkoztunk. A szellemi dőlgokban beérjük a tegnapival, és a holnapra még kevesebbet tervezünk. Másképp áll a szénánk az anyagi dolgokban: Ha a múlt hónapban egy adott összeget kerestünk az most már nem tűnik elégnek. Mindig egyre többet akarunk, és ma nem elégszünk meg a tegnap elért eredményekkel. Hanuka ünnepe arra tanít bennünket, hogy éppen a szellemi életünkben, az Istennel való kapcsolatunkban kell ezt a ״sohasem elégedett” életfilozófiát követnünk. A tegnap elért teljesítményért megveregethetjük a vállunkat, de nem elégedhetünk meg vele. Ma többre, és holnap még többre kell készülnünk. A magyar zsidó élet építésében is - Hála a Teremtőnek - egyre több feladat adódik. Egyre többen akarnak tanulni, szokásokat tartani, imádkozni, könyvet olvasni, gyereket nevelni és így tovább... Nagylelkű szponzoraink, ״társaink”, az önök adományai, adó-egyszázalékai nélkül egy projektünk sem születhetett volna meg. Itt az alkalom, hogy megköszönjük az anyagi és szellemi segítséget mindazoknak, akik résztvesznek ebben a nemes munkában. Nem állami milliárdok, nem külföldi világszervezetek, hanem a sajátmagunk részvétele fogja újjáépíteni a nagy múltú hazai zsidó életet. Mindnyájatoknak köszönjük! Oberländer Báruch rabbi Friedmann Évi és Sándor 180 000 Ft Puskás László 100 000 Ft Nagypál István 200 000 Ft a fájdalom létünk jelentőségének újragondolására, és hogy többet szenteljünk magunkból a spirituális fejlődésnek. Maga a puszta fájdalom gyakran csupán egy jelzés arra, hogy valamivel baj van. Valami mélyebb tényezőnek a szimptómája, amely esetleg nem fedezhető fel egykönnyen, és a megtalálása érdekében szigorúbb szemmel kell nézni az életet. Aki materialista életvitelt folytat, az tévesen értelmezi a fájdalmat, mivel a materializmus a jellegénél fogva átmeneti, és számtalan különálló pillanatra tördelt jelenség. Amikor fájdalmat érzünk, csak arra figyelünk, és semmi mást nem érzékelünk. Előfordulhat, hogy valaki összeveti fájdalmát az előző nap boldog percével, és esetleg arra a megállapításra jut, hogy nem érdemes élni. Aki túllát ezen az egydimenziós életen, az adott pillanaton, az rájön, hogy nemcsak teste van, hanem testből és lélekből van összegyúrva, és hogy az életének sokkal magasabb célja van, a fájdalmának pedig sokkal mélyebb jelentősége. Előbb-utóbb rájövünk, hogy az élet valódi célja az, hogy megpróbáljuk jobbá tenni ezt az anyagi világot. Az élet a kihívás színonimája, a kihívás pedig a jóra és a rosszra való képesség, illetve az, hogy e kettő között választani tudunk. Az átmeneti elbukás lehetősége nélkül az életben nem lenne függetlenség, következésképp az életnek nem lenne jelentősége. A fájdalom és a szenvedés ennek a függetlenségnek, illetve a test és lélek kettősségének a következménye. Azzal, hogy az egydimenziós anyagi létről átállünk a kétdimenziós spirituális létre, harmóniát teremtünk test és lélek között, és képesek leszünk a fájdalmunkat tanulságos tapasztalattá és pozitív energiává alakítani. A fájdalomra nincs valódi magyarázat. Mi csupán egyetlen módón érthetjük meg, mi is a fájdalom és a szenvedés: úgy, hogy felismerjük, hogy a világ alapjában véve jó, és a fájdalom és a szenvedés valamilyen módon része egy nagyobb jónak. Ez nem azt jelenti, hogy maga a fájdalom jó, sem azt, hogy békésen bele kell törődnünk. Sőt: a lehető 3
