Egység, 2007 (61-63. szám)

2007-12-01 / 63. szám

legteljesebb mértékben ki kell fe­­jeznünk a fájdalmunkat, és minden rendelkezésünkre álló módon meg kell próbálnunk enyhíteni a ma­­gunk és a mások szenvedését. Ugyanakkor tudomásul kell vennünk, hogy a fájdalom és a szenvedés hozzátartozik az élet misztikumához, része egy olyan, nagyobb képnek, amelyet az em­­béri szem sokszor nem fog át azonnal, de amely idővel látható­­vá válhat. Ahogy a bölcsek mond­­ták: ״Amit az Örökkévaló tesz, azt mind a lehető legjobb érdekében teszi.” Ez természetesen semmi­­képp sem igazolja, hogy bárki is fájdalmat okozhatna másoknak, és hogy büntethetné őket: senkinek sincs joga az Örökkévaló szerepé­­ben tetszelegni. Nekünk az a kötelességünk, hogy fedezzük fel, hogyan lehet a fájdalom - álöltözékben érkezett áldás; hogyan gyűrhetjük le a fáj­­dalmat, és miként állíthatjuk helyre test és lélek harmóniáját. Gondol­­juk végig, mennyi küszködés előz meg minden kreatív alkotást, vagy hogy milyen erős fájdalmakat él át szülés közben a nő. Nem számít, mekkora az ilyen fájdalom, végső soron felszívódik az általa keletke­­zett jóban. Egy rabbihoz egyszer beállított egy tanácsot kérő férfi. - Azt mondják nekünk a bölcsek: ״Áldd az Örökkévalót a rósz­­szért ugyanúgy, ahogyan a jó­­ért áldod.”3 ־ De hát hogyan lehet képes erre az ember?- Ismerek egy gazdaembert - mondta a rabbi -, menj el hozzá, ő majd megadja neked a választ. A férfi elment a gazdához. Még sose látott embert, aki ennél a gazdánál nehezebb kö­­rülmények között élt volna. A háznál nem volt mit enni, és az egész család beteg volt. A gaz­­da mégis derűs volt, állandóan hangoztatta, mennyire hálás az Örökkévalónak. A férfi szerette volna meg­­tudni, mi a derűjének a titka, ezért neki is föltette ugyanazt a kérdést, amit a rabbinak.- Ez jó kérdés - felelte a gazda -, de miért küldött hoz­­zám a rabbi? Honnan tudhat­­nám erre a kérdésre a választ? Olyan emberhez kellett volna küldenie téged, akinek tényleg rosszul megy a sora. Gyarapodni és nem apadni... Nem állami milliárdok, hanem a saját befektetésünk Hogyan kell a hanukai nyolc gyertyát meg­­gyújtani? Erről két véleményt idéz a Talmud: Hilél szerint minden este eggyel többet kell, hogy gyújtsunk; Sámáj azonban azon az ál­­lásponton van, hogy az első este nyolc kell hogy égjen, és attól fogva kell minden este eggyel kevesebbet lángra lobbantam. Ma közismerten Hilél véleményét fogadjuk el. Minden este eggyel többet gyújtunk, egészen a nyolcadik estéig. Hilél érvelése az, hogy ״a szentségben mindig felfelé kell haladni, és nem lefelé”. Nem lehet, hogy ha tegnap nyolcat gyúj­­tottunk, akkor ma már csak hét égjen. Mi­­lyen üzenete lenne ennek? Azt gondolhat­­nánk, hogy ma már kevesebb feladatunk van mint tegnap. Hajlamosak vagyunk a saját spirituális életünkre így tekinteni. Úgy érezzük, hogy megnyugtathatjuk lelkiismeretünket azzal, ha tegnap tettünk valami jót: adakoztunk, tanultunk vagy imádkoztunk. A szellemi dől­­gokban beérjük a tegnapival, és a holnapra még kevesebbet tervezünk. Másképp áll a szénánk az anyagi dolgokban: Ha a múlt hónapban egy adott összeget kerestünk az most már nem tűnik elégnek. Mindig egyre többet akarunk, és ma nem elégszünk meg a tegnap elért eredményekkel. Hanuka ünnepe arra tanít bennünket, hogy éppen a szellemi életünkben, az Is­­tennel való kapcsolatunkban kell ezt a ״so­­hasem elégedett” életfilozófiát követnünk. A tegnap elért teljesítményért megvereget­­hetjük a vállunkat, de nem elégedhetünk meg vele. Ma többre, és holnap még több­­re kell készülnünk. A magyar zsidó élet építésében is - Hála a Teremtőnek - egyre több feladat adódik. Egyre többen akarnak tanulni, szokásokat tartani, imádkozni, könyvet olvasni, gye­­reket nevelni és így tovább... Nagylelkű szponzoraink, ״társaink”, az önök adomá­­nyai, adó-egyszázalékai nélkül egy projek­­tünk sem születhetett volna meg. Itt az alkalom, hogy megköszönjük az anyagi és szellemi segítséget mindazoknak, akik résztvesznek ebben a nemes munká­­ban. Nem állami milliárdok, nem külföldi világszervezetek, hanem a sajátmagunk részvétele fogja újjáépíteni a nagy múltú hazai zsidó életet. Mindnyájatoknak köszönjük! Oberländer Báruch rabbi Friedmann Évi és Sándor 180 000 Ft Puskás László 100 000 Ft Nagypál István 200 000 Ft a fájdalom létünk jelentőségének újragondolására, és hogy többet szenteljünk magunkból a spiritu­­ális fejlődésnek. Maga a puszta fájdalom gyak­­ran csupán egy jelzés arra, hogy valamivel baj van. Valami mé­­lyebb tényezőnek a szimptómá­­ja, amely esetleg nem fedezhető fel egykönnyen, és a megtalálá­­sa érdekében szigorúbb szemmel kell nézni az életet. Aki materia­­lista életvitelt folytat, az tévesen értelmezi a fájdalmat, mivel a ma­­terializmus a jellegénél fogva át­­meneti, és számtalan különálló pillanatra tördelt jelenség. Amikor fájdalmat érzünk, csak arra figye­­lünk, és semmi mást nem érzé­­kelünk. Előfordulhat, hogy valaki összeveti fájdalmát az előző nap boldog percével, és esetleg arra a megállapításra jut, hogy nem ér­­demes élni. Aki túllát ezen az egydimenzi­­ós életen, az adott pillanaton, az rájön, hogy nemcsak teste van, hanem testből és lélekből van összegyúrva, és hogy az életének sokkal magasabb célja van, a fáj­­dalmának pedig sokkal mélyebb jelentősége. Előbb-utóbb rájövünk, hogy az élet valódi célja az, hogy meg­­próbáljuk jobbá tenni ezt az anya­­gi világot. Az élet a kihívás szí­­nonimája, a kihívás pedig a jóra és a rosszra való képesség, illet­­ve az, hogy e kettő között válasz­­tani tudunk. Az átmeneti elbu­­kás lehetősége nélkül az életben nem lenne függetlenség, követ­­kezésképp az életnek nem lenne jelentősége. A fájdalom és a szenvedés ennek a függetlenségnek, illetve a test és lélek kettősségének a következménye. Azzal, hogy az egydimenziós anyagi létről átál­­lünk a kétdimenziós spirituális létre, harmóniát teremtünk test és lélek között, és képesek le­­szünk a fájdalmunkat tanulságos tapasztalattá és pozitív energiá­­vá alakítani. A fájdalomra nincs valódi ma­­gyarázat. Mi csupán egyetlen mó­­dón érthetjük meg, mi is a fájda­­lom és a szenvedés: úgy, hogy felismerjük, hogy a világ alapjá­­ban véve jó, és a fájdalom és a szenvedés valamilyen módon ré­­sze egy nagyobb jónak. Ez nem azt jelenti, hogy maga a fájda­­lom jó, sem azt, hogy békésen bele kell törődnünk. Sőt: a lehető 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom