Egység, 2006 (58-60. szám)
2006-12-01 / 60. szám
minden dolgát egyetlen cél egyesíti, megszűnik a töredezettség, és még a legcsekélyebb cselekedet is megtelik igazi jelentőséggel, mivel bármit teszünk is, az isteni szándék vezérli. Hogyan lehetünk isteniek? Úgy, hogy hozzákapcsolódunk a lelkünkhöz. Úgy, hogy időt adunk neki: nemcsak hébe-hóba, bizonyos időpontokban és helyeken veszünk tudomást a lelkűnkről, hanem mindig és mindenhol. Megszenteljük életünk minden egyes pillanatát: nemcsak azokat, amikor tanulunk, imádkozunk, hanem a mindennapi élet pillanatait is, és ahelyett, hogy gépiesen morzsolgatnánk napjainkat, minden egyes napban felfedezzük a benne rejlő isteniséget. Egy munkásember munka közben egyszer csak úgy gondolta, hogy ideje pihenőt tartani. Leült, elővette az imádságos könyvét, és belemerült. Egy perc múltán odalépett hozzá a főnöke. - Mi ez a hirtelen olvashatnék csak így, munka közben? - kérdezte.- Úgy vettem észre, hogy senkit sem zavar, ha ima közben a munkára gondolok - felelte a munkás -, akkor hát miért zavárná bárkit is, ha munka közben egy percig az imára gondolok? Az értelmesen töltött nap Amikor reggel felébredünk, de még nem kelünk fel, érdemes elgondolkozni egy percre: Mit jelent ébren lenni és élni? Kezdjünk imával minden napot, adjunk hálát az Örökkévalónak minden egyes napért. Méltányoljuk a lelkünket, és azt a vitalitást és állhatatosságot, amit általa nyerünk. Gondolkozzunk el, hogy mi olyat szeretnénk tenni aznap, ami érteimessé teszi a napot. Szoktassuk rá magunkat, hogy ezt tegyük meg minden reggel, és ha sikerül, új, élesebb fókuszban fogjuk látni az életünket. A lelkünkre történő odafigyelés azonban egész napos tevékenység, nem korlátozódik az ébren töltött órákra. Teremtsünk olyan időszakokat napközben, amikor egyedül lehetünk a lelkűnkkel és az Örökkévalóval. Tanulmányozzunk valamilyen értelmes dolgot, gondoljunk az Örökkévalóra, és töprengjünk el, hogy mi a célja a létezésünknek. A nap egyre lázasabb sürgés-forgása közben tekintsünk vissza ébredésünk nyugodt pillanatára, amikor gondolataink és vágyaink kikristályosodtak. Próbáljuk meg visz-Egység Az élet napja Az értelmesen eltöltött nap felé A nap rövid, a munka sok, a munkások lusták, a jutalom nagy, a Gazda pedig sürget.- Atyák etikája 2:15 A világ azt mondja: az idő pénz. Én azt mondom: az idő élet.- a Rebbe Mindannyian szeretnénk értelmes és értékes életet élni. Nem következik-e ebből, hogy minden nap, minden perc értékes? Végtére is állandóan törekszünk rá, hogy jelet hagyjunk A REBBE SZAVA Rabbi Menachem M. Schneerson magunk után, hogy hozzátegyünk valami értékes dolgot a világhoz. Sosem tudhatjuk, mikor nyílik erre alkalom, ezért hát nem kell-e minden pillanatban felkészültnek lennünk? Hiába van meg valakiben a legjobb szándék és a legnagyobb akarat arra, hogy nagy dolgokat vigyen véghez, ha a napjai mindennapi dolgokkal telnek el, egyszerűen nincs ideje semmi másra. Rengeteg órát fordítunk kenyérkeresésre, evésre és alvásra, társadalmi kötelezettségek teljesítésére, de vajon mennyi marad az igazi szükségleteink kielégítésére, a magasabb célok követésére? A kaotikus élet hangzavarában hogyan halljuk meg a lelkünk hangját? Nyilvánvaló, hogy napi kötelezettségeinket semmiképp sem hanyagolhatjuk el: enni, aludni és kenyeret keresni mindenképpen kell. Az egyetlen lehetőség tehát az, hogy megkeressük azt a fonalat, amely felfűzi napi tevékenységünket, és összeölti az egyes darabokat. Ez a fonal nem más, mint az a küldetés, amelyet az Örökkévaló rótt ránk: tegyük jobbá magunkat és életünk minden egyes aspektusát, az intellektusunktól kezdve az érzelmeinken át egészen a legvilágibb tévékenységekig. Az ilyen fókuszálásnak kettős eredménye van: Életünk A Rebbe negyven éven át váltózatlan napirendje félelmetes volt. Amellett, hogy nap, mint nap levelek százait olvasta el és válaszolta meg, kiadványokat nézett át és szerkesztett, késő estig fogadott embereket, imádkozott és tanult, beszédeket is mondott, amelyek nemegyszer a hajnali órákba nyúltak. Egyik reggel megkérdezte, hogy hány órakor kezdődik egy bizonyos ima. - Kilenc tízkor vagy tizenötkor - hangzott a válasz. - Akkor most mikor? - kérdezte a Rebbe. - Öt perc alatt sok mindent lehet csinálni. Milyen napod volt? Ha összeírnánk, mi mindent tettünk ma, valami ilyesféle lajstromot kapnánk: ébredés, zuhany, reggeli, telefon, újságolvasás, munkába indulás, néhány kellemes perc kollégákkal és néhány kellemetlen perc más kollégákkal, ebéd, egy-két termékeny és egy-két terméketlen értekezlet, hazaindulás, vacsora, beszélgetés a csa- Iáddal, lefekvés. Életünk számtalan ilyen aprócseprő dologból tevődik össze. Lehet, hogy egy napunk felületesen szemlélve nem tűnik valami nagyszerűnek, de ha nap nap után, évről évre összeadjuk a mozzanatokat, végül az egész életünk részletek millióira szakad, amelyek között nincs kapcsolat. Mi rossz van ebben? Az ember ösztönösen irtózik a töredezettségtől, megzavarja lelki békéjét, kimondhatatlan feszültséget és nyugtalanságot idéz elő benne. Es ami még rosszabb: ezek a jelentéktelen események előbb-utóbb elborítják életünk néhány igazán jelentős eseményét. Belső énünk célpontot, szándékot, irányt igényel, és haladását minden ettől eltérő esemény megzavarja. Nem csoda, hogy ha negyven-ötven évig téblábol valaki ilyen egymáshoz nem kapcsolódó napokon keresztül, egyszer csak felébred és fölteszi a kérdést: Mit tettem az életemmel? 2
