Egység, 2004 (54-55. szám)

2004-07-01 / 54. szám

kivezesse az Ő népét az egyiptomi fog- Ságból, Mózes így felelt: ״Ki vagyok én, hogy menjek Fáraóhoz?” Igen: ״Mózes alázatosabb volt, mint bárki, akit a föld színén élt.” Hogyan lehetünk vezetők Igaz, hogy nem mindenki lehet olyan vezető, mint Mózes, de mindenkinek - legyen bármilyen tanulatlan vagy szegény - van olyan ismerete, amelyből légből­­csebbjeink és leggazdagabbjaink is tanul­­hatnak. Valamilyen módon mindenki képes a vezetésre, s a felelősség alól sen­­ki sem bújhat ki. Lehet, hogy valaki úgy gondolja, hogy ő nem ״született vezető”. De hát akkor mire teremtettünk? Mind­­egyikünknek vannak egyedi erősségeink és képességeink, nekünk kell eldönte­­nünk, hogy megosztjuk-e ezeket mások­­kai, vagy önző módon csak a magunk érdekében használjuk őket. A ma nemzedéknek annyira szüksé­­ge van az értelemre az iránymutatásra, s a lelki táplálékra, hogy mindannyiunk­­nak vezetőként kell szolgálnunk. Bármit tanulunk is, bármi hat is ránk, meg kell osztanunk azt a többiekkel. Nem szabad az időt tűnődésre fecsérelni, ha birtoká­­ban vagyunk valaminek, aminek révén embertársunkon segíteni tudunk. Mikor fuldoklik valaki, nem iratkozunk be egy elsősegély tanfolyamra, hanem beugrunk érte a vízbe, és megmentjük az életét. Nézzünk körül tehát, melyek életünk­­nek azok a területei, ahol az emberek vezetőként tekintenek ránk: a családban, az iskolában, a munkában vagy a játék­­ban. Vezető vezetőt teremt, az másikat s így tovább a végtelenségig, mígnem a valamikor még áthatolhatatlan sötétség ragyogó fénybe nem fordul. * 1950-ben, a lubavicsi mozgalom összegyűlt vezetőihez intézett első beszédében a Rebbe magáról a vezetés fogalmáról be­­szélt. - Hitünk megköveteli, hogy mindenki önszántából jót cselekedjék, s ne hagyat­­kozzon Rebbéjére. Ne ringassátok maga­­tokát abba az illúzióba, hogy majd én ve­­zetlek benneteket, s hogy nektek csupán énekelnetek kell s L’chaim-ot köszönteni egymásra. Mindannyiatoknak megvan a magatok terme, a magatok külön csatája. En senkitől sem tagadom meg a segítsé­­get, de semmi, még maga az ég sem he­­lyettesíthetí a személyes felelősséget. A New Yorkban nemrég megjelent best-seller alap­­ján, amely a Rebbe beszédeinek válogatását tártál­­mázzá: Simon Jacobson, Toward a Meaningful Life, William Morrow and Company, 294 oldal. Egység kell lennie, hogy élvezzük a demokrácia minden előnyét, s emellett egy látomá­­sós vezető jótéteményeit. Az igazi vezető nem keres híveket: meg akar tanítani másokat, hogy milyen vezetők legyenek. Nem irányítani akar, hanem az igazságot akarja. Nem erőlte­­ti rá a vezetését másokra, s nem csór­­bítja senki tekintélyét. Szeretetre ösztö­­nöz, s nem erőszakoskodásra. A babé­­rok osztogatásakor láthatatlanná válik, de ha segítségre van szükség, ő érkezik el­­sőnek és félelemből sose hátrál meg. Annyira szívén viseli a mi jólétünket, hogy amikor hozzá fordulunk iránymu­­tatásért, olyan érzés fog el minket, mint­­ha első ízben állnák szemtől szembe ön­­magunkkal. Egy köztiszteletben álló rabbi, miu­­tán napokon át fogadta a hozzá ta­­nácsért folyamodókat, váratlanul be­­zárta ajtaját. A háza előtt várakozó több száz ember úgy gondolta, kimé­­rült és pihenésre van szüksége. Ek­­kor azonban láthatólag feldúltan, ki­­sírt szemekkel megjelent a rabbi tit­­kára. Ennek láttán többen is oda­­mentek hallgatózni a rabbi ajtajához, s hallották, hogy zokog és imádko­­zik, kétségbeesetten hadarja a Zsol­­tárok verseit. Nagyon aggódni kezd­­tek érte. Két nap elteltével a rabbi megint fogadott látogatókat. Végül fölfedte kétségbeesése okát. - Mikor valaki tanácsért jön hozzám - magyarázta -, feltárja előttem lelke betegségeit. Ahhoz, hogy segíteni tudjak, át kell éreznem a problémáját, fel kell idéz­­nem magamban ugyanazt a gyenge­­séget, aztán mindent meg kell ten­­nem, hogy helyrehozzam azt. Két napja eljött hozzám valaki egy prob­­lémával. Elborzadva hallottam, mi­­lyen mélységekbe zuhant. Bármilyen elszántan próbálkoztam is, nem tud­­tam magamban felidézni azt az ér­­zést, ami miatt eljött hozzám. Ez az ember azonban tanácsot kért tőlem, és én tudtam, hogy kell lennie vala­­minek bennem, bármilyen parányi részecskének is, amelynek révén kapcsolódni tudok a helyzetéhez. Végül rádöbbentem, hogy valami­­lyen formával, túl a lélek tudatos tar­­tományán, mélyen beágyazódva, bennem is meg kell lennie ennek a lelki fogyatékosságnak. A gondolat rettenetesen megrázott, s arra indí­­tott, hogy tanúsítsak bűnbánatot és térjek vissza lelkem mélységeiből az Örökkévalóhoz. Az igazi vezetőt az alázat jellemzi. Mikor az Örökkévaló Mózest választotta, hogy Mózes, akit a történtek idején senki sem látott, könnyen gondolhatta volna: Miért törődjek én egyetlen báránnyal, mikor több ezerre rúg a számuk? Világi társadalmunkban hajlamosak vagyunk úgy vélekedni, hogy a vezető az az ember, akinek jó kapcsolatai vannak, aki erős, karizmatikus és gazdag ember. Vezetőinket aszerint ítéljük meg, hogy mivel rendelkeznek. Az igazi vezetőket azonban annak alapján kell megítélnünk, amivel nem rendelkeznek, ami nincs meg bennük: hivalkodás, dölyf, önzés. Az iga­­zi vezető saját munkáját egy magasabb cél érdekében végzett önzetlen szolgálat­­nak tekinti. Ahogy a bölcsek mondják: ״A vezetés nem hatalom és uralom, ha­­nem szolgálat.” Ez nem jelenti azt, hogy a vezető gyönge: a magánál nagyobb cél iránti elkötelezettségből nagy erőt merít. Minden nemzedéknek megvan a maga Mózese, egy olyan vezető, aki fel­­tétlen bizalmat gerjeszt az emberekben, aki testestől-lelkestől egyedülálló szerepe betöltésének szenteli magát. Megérti és elismeri azt a szerepet, amit az egyes ember játszik e világ tökéletesítésében, s ennek megfelelően irányít. Fölülemelke­­dik mindenfajta egyéni szemléleten, hogy átfogó képet lásson, hogy lássa, miként illeszkednek az egyes emberek és dolgok a mai világ teljes szövedékébe. Az igazi vezető megmutatja nekünk, hogy a világ valóban tart valamerre, s hogy mozgását mi irányítjuk. Megmutatja nekünk, hogy nem kell magunkat a sze­­mélyes előítéletek vagy a politikai széljá­­rás szeszélyeire bíznunk. Megmutatja nekünk, hogy nem vagyunk sem a tör­­ténelem, sem a természet szolgálói, ha­­nem mi vagyunk a történelem és a tér­­mészet. Megmutatja nekünk, hogy meg tudunk szabadulni a háború, a gyűlölet és a tudatlanság világától, el tudjuk töröl­­ni a fajokat elválasztó, s a szegényeket és a gazdagokat elválasztó határokat. Évszázadokkal ezelőtt királyok és ki­­rálynők uralták a világot, ma azonban már messzire eltávolodtunk az abszolu­­tisztikus vezetés puszta fogalmától is. S csakugyan: a vezetés fogalma ellentmon­­dani látszik demokratikus hagyománya­­inknak, amelyek arra tanítanak minket, hogy ne rendeljük alá életünket más embereknek. Ám nem köthetjük magun­­kát ennyire a betűkhöz. Ha a demokrá­­cia eszményeit túlzásba visszük, ha a nép a törvényhozás legkisebb témájában is népszavazást követel, a társadalom mű­­ködésképtelenné válik. így tehát jelenle­­gi politikai berendezkedésünk egy gya­­korlatias és elfogadható kompro­­misszum, amely lehetővé teszi az egyé­­neknek, hogy vezetőket válasszanak, de amely vezetők felelősséggel tartoznak a társadalomnak. A legfőbb célnak annak 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom