Egység, 2002 (47-50. szám)
2002-12-01 / 50. szám
Egység Én és a kisöcsém... Néhány könnycsepp Slomo Krausz sírjára a könyökvédős tisztviselő típus, nem is lett bankfiú, mint két idősebb bátyja, hanem inkább az izgalmast, az újságírást kereste - és találta meg. így lett a Bné- Brák majd a Hét Tükre főszerkesztője - ezekben útjaink találkoztak. És talált közös nevezőt az ultraortodox város lakósaival és politikusaival is. Amikor megvette és felélesztette a Hét Tükrét, akkor ismerte meg az írás örömét. Eleinte fordították cikkeit, majd amikor elkezdett Magyarországra járni, és oda turistacsoportokat vinni - újra megtanulta a feledhetetlen magyar nyelvet, és cikkeit, interjúit ezentúl már anyanyelvén írta. Példásan együttműködött Abádi Sárival, a lap híres alapító főszerkesztőjének özvegyével - aki Slomó hosszú távollétei során vigyázta a lap színvonalát, nem kevésbé hazafias, nemzeti irányzatát. Példás családi élete során - Ruchámá és a három ״gyerek”, ma felnőtt emberek - Slomó-Lacika mindig a ráció embere volt, mindent logikusan csinált, és, lévén aranyszájú, sokakat képes volt meggyőzni sok mindenről. Egyszer egy konkurense azt mondta rá, hogy Slomó ״képes az eszkimóknak frizsidert eladni”, és a kisöcsém (210 cm magas) jóízűt nevetett. Csak egy dologban volt illogikus, utolsó tettében, hogy itt hagyott bennünket, alig hatvan évesen. Amikor a kora reggeli imádkozok láttak a falon a gyászjelentést, odajöttek hozzám, és azt mondták: Nem is tudtuk, hogy van idősebb bátyád... Pedig Slomó a legfiatalabb öcsém volt... A zsidó hagyomány azt tartja a legnagyobb tragédiának, amikor egy apa temeti el gyerekét, és mond Kádist utána. Ehhez hasonló történt velünk, az elárvult Krausz fivérekkel, akik most fiával, Usival, együtt mondják a kádist Slomó, a ״kicsi” után. Chávál ál döáudin - kár azokért, akik elmentek - mondják bölcseink. Ehhez nincs mit hozzátenni, legfeljebb néhány diszkrét könnycseppet Slomó- Zeév ben Dvorá sírjára. Naftali Kraus 7 Nemrég részt vett Slomó, felesége, Ruchámá társaságában, egy temetésen. Egy idős, rokkant, egyedülálló hölgyet temettek, akinek egyetlen hozzátartozója a Hét Tükre nagy ״családja” volt. Minden utazáson részt vett és Slomó úgy kezelte, mintha a nagymamája lenne. Miután befedték a sírt, és a gyér közönség szétszéledt, csak Slomo és Ruchámá maradtak a sír mellett. Hosszan álltak ott, míg végül Slomó elmondta a kádist. Mivel nincs, aki kádist mondjon utána, mondta később. Ez is, úgymond, egyfajta szolgáltatás volt, amit Slomó törzsutasainak adott. Ezért szerették annyira, ezért csüggtek rajta, és mentek utána, tűzön-vízen át. Első emlékém Slomóról, az akkori Lacikáról, két éves korából datálódik. 1944. október 16-án, amikor a nyilasok kísértek, több ezred magunkkai a csillagos házból a Dohány templomban létesített gyűjtőtáborba - Slomót anya kézen fogva vitte, mivel nem volt ereje karján cipelni. A gyerek zokszó nélkül tűrte a mepróbáltatásokat, látta és hallotta a fegyverüket lóbáló, ordítozó nyilasokat és csak annyit mondott, később, hogy ״ezek rossz bácsik voltak”. Amikor, már bent a zsinagógában, vécére kéredzkedett, és apa négy téglából organizált számára valami ülő alkalmatosságot, ami nem is hasonlított a szókottra, Lacika elvégezte a dolgát, és csak annyit jegyzett meg, egy két éves gyerektől nem várható szarkazmussal, hogy ״ilyen bilim nem volt eddig”. Ez a humora egész életében végigkísérte. Ilyen volt a ponyevicsi gyermekotthonban is, kedélyes és kedves jó gyerek. Kfár Chábádban is, ahol Bátjá bátyjának családja szívébe zárta; kilencedik gyerekének tekintette, és ahol az asztalos mesterséget tanulta. Aztán persze nem lett asztalos. Ilyen volt katonai szolgálata során a Cháféc Chájim kibucban is, ahol a lányok bolondultak utána; persze, hogy nem maradt kibucnyik sem. Nyugtalan természet lévén nem maradt meg sokáig egy helyen, mindig valami újat, érdekeset keresett. Nem volt Egy fanatikus kisfiú ״Engem a liturgia érdekel igazán” - mondta Péter - ״és ehhez egy történet is tartozik” - folytatta gyanútlanul - 1993״-ban, amikor Izraelben jártam, egy barátom révén különleges élményben volt részem. Egy csoporttal voltam akkor, és ez a barátom egy távoli ismerőse Cfáton tanuló kisfiának vitt csomagot...” Amikor a történetnek ehhez a részéhez ért, felkaptam a fejemet, és azt éreztem, hogy borsódzni kezd a hátam. ״A kisfiú nagyon fanatikusnak tűnt” - taglalta a sztorit Péter - ״szülei nem voltak vallásosak, de ő már évek óta Cfáton, egy ottani chászid jesivában tanult. Hónapok óta nem beszélt a szüleivel (ez azért kis túlzás...), és most a szülők csomagot küldtek neki.” Itt már többször megcsipkedtem magam, nem álmodom-e, s mikor észleltem, hogy igenis éber vagyok, úgy éreztem, megdermedem a székemben. ״Amikor találkoztunk Cfáton, úgy tűnt, a csomag kevéssé keltette fel a figyelmét, viszont azon nyomban imaszíjat akart ránk tekerni, és miután mindenki visszautasította, én vállalkoztam, hogy felteszem a tfilint, amit amúgy akkor láttam életemben előszőr. Feltettem a tfilint, és amellett, hogy nagy sikerem volt a múzeum Iátogatói között, úgy éreztem valami olyasmibe lettem bevezetve, ami nagyón közel áll hozzám, de mégis keveset tudok róla. Azóta tőlem telhetőén foglalkozom a zsidó liturgiával...” Ittam egy kevés narancslevet, hogy megpróbáljam lemosni a torkomban a gombócot, erőt vettem magamon és rákérdeztem: ״És ezzel a fiúval később tartottad a kapcsolatot?”- ״Nem... ha jól láttam a helyzetet, valószínűleg a szüleivel is alig tarthatja a kapcsolatot”. - Mondta Péter még mindig gyanútlanul. Dobogó szívvel mérlegeltem eláruljam-e, ki ez a kisfiú. Végül felfedtem mivoltomat. Péter majdnem leesett a székről meglepetésében. Először azt hitte viccelődöm, aztán talán úgy gondolta, ez csak egy ״lubavicsi fogás”, de amikor tovább bizonygattam igazamat, nem tudta hová legyen csodálkozásában. Azon nyomban feltettük a tfilint, és megbeszéltük, hogy minden héten összejövünk, és feleségével együtt folytatjuk liturgiái tanulmányainkat: megtanulunk héberül olvasni. Időközben megtaláltuk a szóban forgó fényképet. Azóta eltelt két év, és Péter időközben részt vett családjával együtt egy Pilisi Szemináriumon és nyáron, a Zsidó Szabadegyetemen. Flóra kislányából Perách lett, én pedig megtanultam, hogy a világ sokkal kisebb, mint gondolnánk, és hogy Pesten is vannak Báál Sém Tov-i csodák. Köves Slomó A rebbe jókívánságai Slomó esküvőjére
