Egység, 2002 (47-50. szám)

2002-02-01 / 47. szám

Egység coliunk most már négyen a kör közepén. Volt még számtalan körtánc, oroszos zsebkendős és guggolás tánc. Később egy kerek asztallapot emeltek a magas­­ba, és Máté annak a tetején ropta hatal­­más termetű apósával együtt. Volt üve­­ges tánc vodkával és égő újságpapír-töl­­csérrel. No és persze Smulik Raskin magánszáma az álián egyensúlyozott harmincötkilós asztallappal. Mindenki rengeteget táncolt; de a legfáradhatatlanabb Máté és - mint a női oldalra néha átkukucskálva láttam - De­­bóra volt. Csoda, hogy az egész napi böjt és izgalom után még mennyi energia maradt bennük! Honfiúi érzéseimet leginkább a ״Szól a kakas már...” közös eléneklése rezeg­­tette meg. A kislétszámú magyar kórus­­ba bekapcsolódtak a Pesti Jesiva volt hall­­gatói is, akik lelkesen és szinte akcentus nélkül fújták. Ez volt az utolsó műsorszám, alig akartuk abbahagyni. Másnap az ifjú párt az Izraelben élő magyar barátok ünnepelték, harmadnap az egykori jesivatársak. Erről én már nem tudok beszámolni. Hazajöttünk, és el­­kezdtük számolni a napokat unokánk chászid esküvőjéig. Köves Mihály Visszamentünk az emeleti terembe, ahol már szólt a zene. Számomra az igazi meglepetés ezután következett. A ven­­dégsereg szilaj tánca, a mozdulataikban kifejeződő életvidámság, ötletesség, a táncosok fizikai és lelki összekapcsolódá­­sa magával ragadott. Boldog apaként és apósként nyilván jóval fogékonyabb is voltam erre az élményre. Egyszercsak Mátét egy diáktársa a nyakába ültette és úgy táncoltak tovább. Aztán engem is felkapott, a nyakába vett valaki, így tán-Következett a kidus, külön a férfiak­­nak és külön a nőknek. A férfiaknál ha­­mar magasra hágott a hangulat. Győr­­san követték egymást a lechájimok, a dalok, és a chászid öklök szokás szerint keményen verték a ritmust az asztalokon. A hosszú fapadokon nagyon szorosan ültünk egymás mellett, de sokaknak így sem jutott hely. Ok hátul álltak és át-át­­nyúltak az ülők válla fölött, hogy vegye­­nek maguknak egy kis heringet vagy vodkát az asztalról. Az általános zaj csak akkor ment át pisszegésbe, amikor meg­­jelent és szót kért a zsinagóga nagy te­­kintélyű rabbija. Apai szívem nagyot dob­­bánt, amikor Jehudá Jeruslavsky rabbi, a Chábád egyik legnagyobb vallási tekin­­télye - Máté vizsgáztatója - nagy elisme­­réssel szólt a vőlegény tudásáról és sok boldogságot kívánt. Alig egy hetes ״ifjú házasaként” - apóssá váltam Felvirradt a nagy nap. A bné-bráki Neot Jerusálájim volt az esküvő színhelye. A férfiak a földszinten, a nők az emeleten gyülekeztek. Sajnos Magyarországról csak kevesen lehettünk ott, de magyar­­ajkú izraeliek elég nagy számban jöttek el. Számomra különösen megható volt a találkozás Zeév Alek rabbival, aki csa­­ládjával 6 évesen jött el Hajdúböször­­ményből. Tíz évvel ezelőtt találkoztam vele egy izraeli gyerektáborban, ahol Máté pár hetet töltött a Szochnut szer­­vezésében. Nagyon rokonszenvesnek találtam, később is gyakran eszembe ju­­tott. Öröm volt látni, milyen sokan fogad­­ták el a meghívásunkat. Nászasszonyom azt mondta, hogy a vacsorán négyszáz­­húszán vettek részt, de volt sok vendég, akik a szertartás után, még a vacsora, a tánc előtt elmentek. Sajnálhatják... Apóstársammal karon fogtuk Mátét, és a férfi násznéppel együtt lassú léptek­­kel elindultunk az emeletre. Ott előbb egy kis szobában Máté magára öltötte a Rebbe kaftánját, kioldotta a cipőfűzőjét, kiüritet­­te a zsebeit. Aztán énekelve, egy-egy gyér­­tyával a kezünkben elindultunk a teraszon felállított hüpéhez. Debóra arcát fátyollal takarta el a vőlegény, majd édesanyja és feleségem belékaroltak, s a női vendég­­sereggel együtt ők is a hüpe felé indultak. A hüpe alatt várakozó vőlegényt a régi szokás szerint hétszer körüljárta a menyasszony a szülők és a násznép da- Iáitól kisérve. Következtek az áldások, üdvözlések, a ketubá felolvasása és át­­adása a menyasszonynak. Oberländer Báruch rabbi áldása, Zoltai Gusztáv üd­­vözlete, a pohártörés, majd az elérzéke­­nyült násznép egy hatalmas mázéi­­touban tört ki. ״Magyar” esküvő Bné-Brákban Nem mindennapi esemény színhelye volt a bné-bráki Neot Jerusálájim, ahol az előkelő és nagyon vallásos esküvőket tartják. Itt volt Slómó (Máté) Köves és Dvóra Léá Ojrechman esküvője, amelyen több száz chászid és ״magyar”, valamint magyar chászid vett részt festői összevisszaságban. Az esketést Oberländer Baruch rabbi, pesti Chábád küldött végezte, aki külön erre az alkalomra jött Jeruzsá­­lembe, míg a díszvendég Zoltai Gusztáv, a MAZS1H1SZ ügyvezető igazgatója volt, aki a ZsVK kongresszusán tartózkodott Izraelben. Vele volt Karádi Gábor is, a Vasvári utcai lubavicsi zsinagóga elnöke. A vőlegény, aki mindössze 22 éves, csak tíz évvel ezelőtt került ״ismeretségbe” a zsidósággal, noha mindkét szülője zsidó. Miután 12 éves korában körülmetéltette magát, 14 éves korában elhatározta hogy gimnázium helyett jesivába megy. Felváltva tanult a jesivában és segített Oberländer rabbinak a pesti küldetés munkájában. Édesapja csak azzal a feltétellel egyezett ebbe bele, ha párhuzamosan, ma­­gánúton folytatja gimnáziumi tanulmányait is és leérettségizik. Ez meg is történt. Slómó nemrégen tette le az utolsó rabbi vizsgát az izraeli Chábád Bét Din veze­­tőjénél, Jehudá Jeruslavsky rabbinál, felavatása Pesten lesz nyáron ünnepélyes ke­­retek között. Ez lesz az első ortodox rabbiavatás Magyarországon a Holocaust óta. Felesége, Dvóra, patinás chászid család leánya - tanítónőnek készül és már alig várja, hogy Magyarországra, küldetésük színhelyére jöhessen. Slómó ma­­gyárul is jó szónok, és kedves, joviális hozzáállása nagy hatással van a magyar zsidó fiatalokra. Az esküvőn résztvevő jesiva-bócherek éjjel egy óráig táncoltak. Köztük és velük ropta a táncot a vőlegény édesapja, Köves Mihály, és külön a női részben édesany­­ja, Erdős Anna. Az esküvőn jelen volt Itamár Jáoz-Keszt (Készt Péter) a neves költő és műfordító, az izraeli írószövetség elnöke, aki a vőlegény rokona anyai ágon. Zoltai Gusztáv, üdvözlő beszédében, köszönetét mondott a budapesti Chábád Lubavics Egyesületnek a zsidó élet elmélyítésében végzett tevékenységéért és kérte Köves Slomót, a vőlegényt, jöjjön mielőbb vissza Budapestre, hogy ott rabbiként működjön, terjessze a zsidó szellemiséget a hagyomány alapján. Eh­­hez minden lehető segítséget megígért. Naftali Kraus (Új Kelet, Magyar Rádió: Zsidó Világhiradó) 5 A felejthetetlen tánc, és a ״Szól a kakas már...”

Next

/
Oldalképek
Tartalom