Egység, 2002 (47-50. szám)
2002-09-01 / 49. szám
Nem elég mindent megtenni... Azt mesélik, hogy valamikor, körülbelül száz évvei ezelőtt, az orosz cár a zsidókra nézve fényégető rendeletet hozott. Meg kívánta szüntetni a hagyományos zsidó oktatást, és a zsidó szellemmel ellentétes nevelést akart bevezetni. A hír hallatán az ország nagy rabbijaiból álló küldöttség utazott Pétervárra, hogy megpróbálják rávenni a cárt és minisztereit, álljanak el szándékuktól. A rabbik azonban mindhiába igyekeztek rávenni az uralkodót a rendelet eltörlésére, napokon keresztül tartó fáradozásuk eredménytelennek bizonyult. A hosszú küzdelem után a küldöttség tagjai feladták a reménytelennek ítélt harcot, és már a hazatérésre készülődtek. Csupán egyvalaki tartott ki továbbra is szilárdan, Sálom Dov Bér rabbi, az akkori lubavicsi rebbe. Társai csüggedtségét látva kitört belőle az elkeseredettség, és sírva fakadt. Kollégái ekkor vigasztalni próbálták: ״Rebbe, miért sírsz? Hiszen látod, mi minden tőlünk telhetőt megtettünk!” A rebbe zokogva válaszolt: ״Hát azért jöttünk ide, hogy elmondhassuk: mi mindent megtettünk? Ez nem elég! A célt kell elérni!” Minden évben a nagyünnepek előtti időszak a leltározás ideje. Mint az üzletemberek, átgondoljuk az elmúlt év cselekedeteit, a jó és kevésbé jó lépéseket. Egyesületünk számára még különlegesebb ez az év, mert bár micuánkat ünnepelhettűk: immár 13 éve dolgozunk Magyarországon. A személyes számvetésen kívül a munka e hosszabb periódusát is értékelnünk kell. Hatvan esztendő után új fordítású kétnyelvű imakönyvek, magyar nyelvű zsidó Biblia, Peszáchi Hágádá, harmincezer Egység-olvasó, zsidó óvóda és iskola, a Pesti Jesiva, a Nyári Zsidó Szabadegyetem, stb. A sort még lehetne folytatni. Sok mindent elértünk, de a céltól még mindig nagyon messze vagyunk. A cél nem kevesebb, mint hogy Magyarország minden zsidója, mind a százezren megismerjék zsidó örökségüket. Tórát, Talmudot, filozófiát, szokásokat, hagyományokat. Eddigi eredményeinket az Önök, a Ti segítségetekkel értük el. A jövő eredményeire is az Önök, a Ti támogatásotok lehet a garancia. Oberländer Báruch Itt is köszönetét mondunk mindazoknak, akik adóirányaikkal támogattak bennünket. Néhányan azok közül, akik nagyobb összeggel segítették munkánkát, és hozzájárultak nevük közzétételéhez: Panyi Miklós 50 000 Komái Zoltán 25 000 Dr. Kivovics Péter 20 000 * Alapítványunk számlaszánna: Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Alapítvány, 10300002-20329172- 70073285. A befizetett adományok adómentesek. Egy igaz mese Élménybeszámoló egy amerikai lányjesivából Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiatál lány, Kata, aki egy júniusi estén bekopogott a Pesti Jesiva ajtaján. Még soha sem járt jesivában, zsinagógában is csak egyszer volt. Nem akart vallásos lenni, csak meg akarta ismerni a gyökereit. Szorgalmasan tanult és rájött, hogy változtatnia kell az életén: zsidóként kell élnie. Többet nem dolgozott szombaton, nem ült buszra és a villanyt sem kapcsolta fel. Lassanként elrakta a nadrágjait és csak hosszú szoknyákat hordott, és többet nem evett tejfölös-paprikás csirkét. Egy szép napon pedig Kata, akit egy ideje mindenki már csak új nevén Nechámának szólított, úgy döntött, hogy összepakol, Amerikába utazik, és elmélyed a vallásban. A Jóisten egyetértett a tervével és segített a szükséges papirok gyors beszerzésében, így egy hónappal a nagy döntés meghozatala után fáradtan, de boldogan és izgatottan, szállt ki a repülőből New York-ban. Nechámá még soha nem járt Amerikában, így csodálkozó szemekkel járkált ebben az új világban. Szinte minden más volt: az emberek, az üzletek, még a pénzváltó automata is. Legjobban Crown Heights, a Chábád Lubavics közösség otthona nyűgözte le: még soha nem látott ennyi embert, akik büszkék a zsidóságukra és nem félnek ezt kimutatni. A zsinagóga pedig, vagy ahogy mindenki hívja: 770, leírhatatlan volt! Hatalmasnak tűnt a pesti zsinagóga után, de csodálatos volt a több száz együtt imádkozó embert figyelni, nem is beszélve arról a látványról, ami minden péntek este fogadta őt: a férfiak fekete öltönyben és kalapban, a nők pedig legszebb ruhájukban mentek a sül felé. Még soha nem érezte magát ennyire felszabadultnak! A sok új élmény mellett pedig ott volt maga az iskola, a Machon Chana. A Machon Chana különbözött azoktól az isko- Iáktól, ahol eddig tanult. Itt minden tanár a nevén szólította, bármikor készségesen válaszoltak a kérdéseire, a lányok pedig észrevétlenül a testvéreivé váltak. Együtt laktak a gyönyörű kollégiumban, együtt ettek az ebédlőben, időnként sorban álltak a zuhanyzóban és néha, vagy inkább gyakran, hajnalig beszélgettek. Napközben együtt tanultak Tártját, zsidó jogot, a lubavicsi rebbe beszédeit, a heti Tóra-szakaszt, és sok olyan dolgot, amit egy zsidó nőnek tudnia kell. Nechámá boldogan vetette bele magát a tanulásba; a tervezett 2 hónap hamar elrepült. Azóta 5 hónap telt el, és ő még mindig Amerikában van. A forró nyári hónapokat New York-tól nem messze, a hegyekben töltötte, ahol más tanároktól tanult, és új embereket ismert meg. Két hét múlva pedig ismét Crown Heights-ban lesz. Ugyan hiányzik neki a családja, az otthoni barátái, a jesiva finom töltött paprikája (a csokis sütiről nem is beszélve!), ő továbbra is marad. Úgy érzi, hogy még rengeteg a tanulnivaló, és boldogan várja az iskolakezdést: ismét a megszokott tanároktól tanulhat, találkozhat a ״nővéreivel” és még két otthoni jó barátja, Cháva és Gabi, is csatlakozik hozzá! Egyelőre itt a mese vége, de a történet megy tovább. Aki nem hiszi, járjon utána! Gara Nechámá (Kata) 11 Külföldi uallási tanulmányokhoz biztosított ösztöndíjakról Oberlander Báruch rabbinál lehet érdeklődni, a szerkesztőség címén.
