Egység, 2001 (43-46. szám)
2001-01-01 / 43. szám
״Nálunk a tánc dominál...” A kezdeti nehézségeket mindig azzal a tudattal vészeltem át, hogy akit egyszer az Örökkévaló az Ő útjára tesz, azt soha nem hagyja magára, mindig egyengeti azt, és soha nem állítja akkora kihívás elé, amekkorával ne tudna megküzdeni az ember. Valóban, mindig a kellő időben és nem várt helyekről jött a segítség. így nem volt nehéz a tanúlásra koncentrálni. így telik itt egy napunk: Reggel hétkor kelünk. Az ima és a reggeli után Budapestről Cfátra Amikor megkaptam a feladatot ״Judit, légy szíves, írj egy cikket a jesivádról, milyen ott az élet, hogyan kerültél oda, miket tanulsz és szeretsz-e ott lenni”, boldogan vállaltam. Annál is inkább, mert pár nappal ezelőttig magam is aktív részese voltam a jesiva-életnek. Még élénken élt bennem minden apró élmény. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz összefoglalni és leírni mindazt, ami velem történt az elmúlt pár év, de főként az utolsó másfél év alatt. Judit Cfáton barátai közt kilenckor kezdődnek az első órák. Rövid félórás szünettel egészen délután egyig tanulunk. Majd az ebédszünet után kettőtől egészen este hatig. Előfordul, hogy még a vacsora után is folytatjuk a tanulást. Az óráink nagyon változatosak és érdekesek. Tanulunk Tánáchot (Tóra és Próféták), háláchát (zsidó törvények), Kásrutot, a heti szakaszt és a vele kapcsolatos magyarázatokat, chászid filozófiát. De taíán a legérdekesebb az, amikor arról tanúlünk, hogy mindezt hogyan tudjuk majd felhasználni az életben: milyen fontos a szerepe egy zsidó nőnek az otthon felépítésében, a gyereknevelésben, és milyen is tulajdonképpen egy zsidó feleség és anya. Mindezek mellett hetente egyszer, csütörtökönként eljárunk kórházakba, családokhoz és az öregek otthonába látogatásokat tenni és péntek esti gyertyákat osztani. Lehét, hogy első olvasásra ez nagyon sűrűnek tűnik, de messze nem vagyunk annyira elfoglalva és szigorúan fogva közöltem, hogy Izraelbe, Cfátra megyek egy leány-szemináriumba tanulni. Két hetem volt, hogy az utolsó évemet a főiskolán áttegyem levelező szakra - hogy addig is, amíg kint belevetem magam a tanulásba, itt se szakadjanak meg a tanulmányaim bevásárolni és minden mást elintézni. Míg én azon voltam, hogy minden gördülékenyen menjen, a szüleim minden követ megmozgattak, hogy itthon tartsanak. Soha nem fogom elfelejteni azt a vasárnap délutánt, amikor az Oberlander család és a szüleim találkoztak, ״bővebb információt gyűjteni”, valójában hova is utazik a lányuk, mennyi időre, milyen körülmények közé. Báruch és Bátseva nagy türelemmel állták a záporozó kérdéseket. Egy hétre rá indultam, február 13-án - ebben a hónapban lesz 10 hónapja - a Machon Alte leány-jesivába. Kicsit izgatottan az új ország, nyelv, a környezet miatt, de mindenképpen nyitottan és várakozással telve. A Somertől a Vasváriig A 12 éves kortól való vonzódás és lelkesedés a zsidóság iránt, majd pár év Somer Hácáir óta nagyon sok váltózáson mentem keresztül. Lassan a kézdeti érdeklődésből tudatos és határozott cél lett: én nem csak könyvtárakban ülve, könyveket olvasva akarok kapcsolatban lenni a zsidósággal, én élni akarom a zsidóságot! így kerültem először tavaly Ros Hásáná körül a Vasvári Pál utcai zsinagógába, és éreztem, hogy megtaláltam azt, amit kerestem. A Sátoros ünnepek után kerestem fel Báruch rabbit és kértem tőle tanácsőt, hogyan és mivel foglalkozhatnék. Ettől kezdve felgyorsultak az eseményék. Hamarosan különórákat kezdtem venni Sarah Shermannal, egy délafrikai lánnyal aki ma a budapesti lubavicsi közösség egyik aktív tagja. Közös erővel vetettük bele magunkat a különböző ünnepek és szokások tanulmányozásába. Hála Istennek, barátokra is találtam a közösségből, akik - mivel hozzám hasonló háttérnek voltak - könnyen megértettek engem, és nagyon-nagyon sokat segítettek nekem a tudásukkal, türelmükkel, megértésükkel, vagy akár azzal, hogy a Sábeszekét velük tölthettem. Vigyázat! A műanyag edények után Izrael jön Eközben a családom egyik ״megrázkódtatásból” a másikba esett. Az még csak hagyján, hogy hétvégenként nem vagyok otthon, de hogy még csak nem is eszem velük, mert kósert tartok, és különböző nagyságú és formájú műanyag edényekkel és evőeszközökkel állítok haza, az már egy kicsit sok volt. Komolyan elkezdtek aggódni, mi lesz ennek a ״hóbortnak” a vége. De, azt hiszem, a legnagyobb meglepetés akkor érte őket, amikor február elején 10