Egység, 2000 (41-42. szám)

2000-03-01 / 41. szám

- Nincs ebben agresszivitás? - kér­­deztem.- Remélem, hogy senki nem érzi annak — válaszolta. A kérdés mégis elgondolkoztatta. Megfontoltan szólt.- Ha látom, hogy az illető ezt erő­­szaknak fogja fel, más módját keresem a közeledésnek.- Miről beszél a legszívesebben? - faggatom. Felcsillan a szeme.- A jesiváról - mondja. - Mert az egy életforma. 4. Az életforma- Reggeltől estig tanulni, közösen a ba­­rátokkal úgy, hogy egyetlen cél lebegjen az ember előtt: a Tan elsajátítása. Most az általános modellről beszélek, nem a helyi változatokról - magyarázza. Két nagy csoportba osztja a gyere­­keket. Erre 13-14 évesen kerül sor. A második csoportot 16 éves kortól ala­­kítják ki, és itt a házasságukig tanulhat­­nak a fiúk. (Bár most már a lányok szá­­mára is szerveznek hasonló szellemű kollégiumot.) Hatalmas teremben folyik az oktatás-tanulás, külön asztalkáknál, párban. Ez a ״chávrusza”. Arameus szó, a mély barátságot jelenti. Rendsze­­rint egy idősebb és egy fiatalabb bócher- fiú - ül össze. Minden napra jut egy­­egy előadás, kiváló tanár szájából, amit aztán a párok a cháuruszában megvi­­tatnak. Az egyik gyerek az ellenérveket sorolja, a másik a pozitív érvelő, s ha végképp nem tudnak valamely problé­­mát tisztázni, a tanárok döntenek. A másik csoportban, a ״nagyok­­nál”, kevesebb az előadás, hetente kétszer vagy háromszor szól a tanár a hallgatókhoz. Megpróbálják maguk értelmezni a Talmudot. Egy oldalt az összes kommentárral két hét alatt vesz­­nek át. Reggel fél nyolckor kezdik a tanulást, még ima előtt, hogy az áhí­­tat bizonyos fokára eljussanak. Chábád típusú jesivákban a ״bemelegítés”, a chászidizmus tanulmányozása nagyjá­­ból egy órán át tart. Ilyenkor filozófiai kérdéseket tárgyalnak, például az Örökkévaló egyedüliségéről, nagyságé­­ról cserélnek eszmét, továbbá az ima kapcsolatteremtő erejéről, az ember és a Teremtő, az ember és az ember kö­­zött. Hitéleti problémákat járnak körül, értelmezik a háláchát. Amikor a ״kváná”, az áhítat megfelelő fokára jutottak, következik a reggeli ima. Majd a tanulás teljes koncentrációval. Ebéd után - a megfelelő időben imádkozva- este fél tízig, olykor, ha elragadja őket a disputa lendülete, még tovább is együtt vannak. posak voltak a viták. Slomó jesivában akart tanulni, amit a szülők végül nem elleneztek, de azt kérték, előbb fejez­­ze be a gimnáziumot. Ekkor ő nagy dologra szánta el magát. Levelet írt az akkor még élő Lubavicsi Rebbének. Arra kérte, imádkozzon tanulmányai folytatásáért, de azért is, hogy megfe­­leljen szülei kérésének. Lehet, hogy az ima hatására, de rövidesen alkalma nyílt arra, hogy Pitts­­burghban olyan típusú oktatásban ve­­gyen részt, ahol a jesiva anyagát és a világi tárgyakat párhuzamosan tanul­­háttá. És főleg érettségi bizonyítványt adott a hallgatóknak. A megoldás a szülők számára is rokonszenves volt, így Slomó el is végezte az iskolát, le­­érettségizett. Most folyik a bizonyítvány honosítási procedúrája. Hogyan tovább? Barátai a litván jesivát ajánlották, de ő már tudatosan a lubavicsi vonalat választotta.- A chábád - mondja - mindenkit el akar érni és tanulásra bírni. A cél, hogy a fiúk, de a lányok is, megtalálják a tanulást, és a tanulás találja meg az egyént. Ez nem pénzkérdés. Tőlem sem kérdezték, hogy mi van a zsebemben, azt már inkább, mi van a fejemben. Slomó ma négy nyelven beszél: magyarul, héberül, angolul, jiddisül. És sorolja jesiváit: Pittsburgh két év; Brunoy - francia kisváros - két év; Kfár Chábád Izraelben egy év; most New York, és az 1999-2000-es tanévben Pesten szeretné folytatni tanulmánya­­it, az Oberländer Baruch vezette, im­­már nemzetközisített jesivában. Megkérdeztem, a két francia tanév után miért nem sorolta fel a francia nyelvet is? - Brunoy kisváros - felelte. - Mi egész héten ki sem jöttünk a tan­­házból, csak pénteken. Akkor bemen­­tünk Párizsba zsidókat keresni. Vittünk magunkkal tfilint - imaszíjakat -, s egy­­re-másra felkínáltuk a zsidó járókelők­­nek, mondván, ha még nem imádkoz­­tak aznap, vegyék fel. Egyébként voltak ilyen ״tfilin akcióink” Pesten is, a Do­­hány templom oldalánál, máskor szukoti csokrot, lülovot adtunk az arra járó zsidók kezébe. A Pepsi-sziget diák­­rendezvényére is kimentünk. Ez a nép­­szerűsítés a feladataink közé tartozik. maga kóser kosztolási igényével... Még szerencse, mondogatták, hogy másik lányuk nem megy hippinek, s nem keres valami elképesztő szektát... Slomó érvelt, ő csak azt a többezer éves hagyományt folytatja, ami a nagy­­szülőknél elakadt, de a dédszülőknél még természetes volt. 1992-ben Oberländer Baruch elin­­tézett számára egy New York-i nyári chábád tábort, amelyen Kati nővére is részt vett. Őrült az alkalomnak, első­­sorban annak, hogy angol nyelvtudá­­sát csiszolhatta. A vallás akkor túlzót­­tan még nem ragadta meg. Mikor visszajöttek Pestre, Oberländer rabbi éppen Amerikában járt, mert első fia akkor született. Slomo kissé tanácsta­­lan volt ügyeit, teendőit illetően. A Hannába járt kosztolni, és a Vasvári­­ba imádkozni. Tanúja voltam életének. Emlékszem egy Ros hásonóra. A sok szaladgálás közepette magára nem gondolt, és vacsora nélkül tért nyugo­­vóra, másnap pedig üres gyomorral kezdte a reggeli imát. Észrevettük, hogy lehanyatlik a feje, szaladtunk hoz­­zá, hosszas unszolásra elárulta, hogy éhes, az okozta a gyengeségét. A Kidus süteményből hoztunk neki erő­­sítőt. Míg a rabbi Amerikában járt, hogy ne legyen árva a közösségünk, a jóhumorú, magyarul kitűnően tudó Salamon Abrahám szófér Szentírás írnok - látogatott Pestre két fiával. Az egyik, Jószéf, most itt tanul a Chábád Jesivában. Salamon Abrahám olvasta a Tórát, szóval tartotta a közösséget, kitűnő hangulatot teremtett. Talán ő is látta Slomó tanácstalanságát, és meg­­kérdezte, nem volna-e kedve Izraelbe menni egy jó iskolába tanulni. A fiú azt hitte, mindez tréfa, de nem volt az. Csomagoltak és utaztak. Kitűnő jesivába került fél évre. Bár betegeske־ dett - talán a pesti rendszertelen táp­­lálkozás következtében -, mégis őrült, hogy vállalta a kurzust. Segítője is akadt, a már korábban ott tanuló Jiszráel Davidovics személyében. Slomó elhatározta, beugrik a mélyvíz­­be. Jó és kényelmes volt a magyarul beszélő társ támogatása, mégis másik csoportba kérte magát, és így, magá­­ra utalva, három hét alatt úgy megta­­nult héberül, hogy követni tudta az elő­­adásokat. 3. Levél a Rebbéhez Mikor hazajött, a szülők megfogalmaz­­ták aggódó kérdésüket: mi lesz ״vilá­­gi” iskolai előmenetelével? Közölték, nem tudnak belenyugodni abba, hogy otthagyja a kitűnő Radnóti gimnáziu­­mot, és ne érettségizzen le. Mindenna­8

Next

/
Oldalképek
Tartalom