Egység, 2000 (41-42. szám)

2000-10-01 / 42. szám

Chászid menyecske lett a leányom! Ötven év után először chászid esküvő Budapesten, a Stefánia Palotában életnek logikus következménye az es­­küvő. Crown Heights zárt közösség - mindenki ismeri egymást, és nekem úgy tűnt az alatt a rövid idő alatt, amit ott töltöttem, hogy egymás segítségé­­re is vannak ott az emberek. Én is kö­­töttem barátságokat. Dórát és férjét, Reuvént egy párnak szánták; létre is jött az esküvő. Nagy bölcsességet fedeztem fel ebben talál­­kozásban, hiszen a kiindulás és a pil­­lalatnyi állapot mindkét fiatalnál ugyan­­az, mindketten az elmúlt öt évben fe­­dezték fel vallásukat, és váltak chászid fiatalokká. Természetesen érzéseikről ők többet tudnának mesélni, de jó és megnyugtató őket együtt látni. Az USA-ban történt eljegyzést követően azzal jött haza lányom, hogy az eskü­­vő szeptemberben Crown Heights-ben lesz. Miértemre azt a választ kaptam: ott gyönyörű esküvőket tudnak csinál­­ni, minden olajozottan megy és vannak lányok is, akik ismerik a szent boldog­­ságot és táncolnak az ifjú pár tisztele­­téré. Oberländer rabbi is feltette a kér­­dést, ״Dóra miért nem itthon, miért gondolod, hogy ott szebb?”. Mások is ezt kérdezgették. Az érzelmek felduzzadtak és meg­­változtatták az eredeti álláspontot. Gondolom ehhez az is hozzásegített, hogy a Vasvári zsinagógában megren­­dezett, az eljegyzéssel kapcsolatos L ’chájim ünnepség nagyon jól sikerült, sokan jöttek el és örültek együtt a fia­­tál párral. Tehát a fiatalok úgy döntöttek, hogy itthon lesz a nagy esemény. Batshevával és öt hónapos Eliézer fiá­­val nekiláttunk a szervezésnek. Azóta is hálásan köszönöm azt, ahogyan en­­gém irányítgatott és segített az esküvő megszervezésében. Báruchnak az egész esküvőért mondok köszönetét. A kóser konyha miatt a helyszín kiválasztása nem volt egyszerű, de az arra is sor került, hogy emberi problé­­mák felmerülésekor a megoldást már magában kereste az én lányom és nem arra várt, hogy a másik azonnal meg­­változzon A vállalkozás, ahol Dóra dolgozott nehéz helyzetbe került és Dórát is és még néhány kollégáját szélnek eresz­­tették. Oberländer rabbi most már máso­­dik alkalommal javasolta neki: ״Menj ki New Yorkba és tanuld meg a vallá­­sódat!” Azonnal nem, de néhány hét múlva már nem az álláskere­­sés volt a legfontosabb, kéz­­dett megfoganni a vágy... Ezen a ponton én is ne­­héz helyzetbe kerültem. Minden rendes ember dől­­gozik, pénzt keres, ha akar mellette tanulni az rendben van, családot alapít, de fel­­nőtt korban egzisztencia megteremtése helyett kizá­­rólag vallással, filozófiával foglalkozni... Ki hallott ilyen? Nem mellette, hanem helyette! Később már így gondol­­koztam: OK, ez az én gye­­rekem, ha így gondolja gon­­dolkozzunk együtt, nézzük meg ho­­gyan tudja eltartani magát. Ma úgyis minden a feje tetején áll, kimarad egy két év, nem a világ, majd utána min­­den folytatódik a maga útján. (Ezer kérdőjellel a fejemben utaztam el Izra­­elbe.) A tudást New Yorkban sem adják ingyen. Hála Istennek. Reggel negyed kilenctől kis ebéd szünettel folyik a ta­­nulás fél négyig, utána futás ״baby sit­­telni”, vacsorára vissza és utána tanú­­lás késő estig. Ezt azért tudom ilyen részletesen, mert ott voltam és láttam, hogy hogyan élnek ott a lányok, sőt egy hétig hallgattam is az előadásokat igen nagy örömömre és épülésemre (kicsit sajnálva, hogy nem minden a maga idejében történik). Megragadt bennem a filozófiai előadások mellett A zsidó otthon óra, valamint a Háláchá, ahol egy magas rabbi ká­­posztóval és tálkával a kezében tanítót­­ta, hogyan lehet rovarmentesíteni a zöldséget. Már akkor tudtam, hogy ennek az 1999. novemberében fiammal, Zsom­­borral elutaztam Izraelbe, egy ״Izrael zsidó szemmel” nevű körutazásra. Régi, belső és egyre erősödő vágyam volt már, hogy Izraelbe látogassak. A siratófalnál én is letettem, a kö­­vek közé bedugtam kéréseimet, majd eljöttem. Hirtelen eszembe jutott ép­­pen aktuális nagy problémám, és arra kértem Istent, hadd tudjam meg, hogy Dórának szüksége van-e Amerikára, avagy ez csupán egy nagy fellángolás. Körülbelül fél órával később beül­­tem az autóbuszba, bekapcsoltam a mobil telefonomat, amely azonnal megszólalt és a másik végén boldogan kiabálta lányom, hogy mehet New Yorkba, várják a Machon Chana Women’s Institute-ba. a lubavicsi le­­ány-jesivába. Miután örömömet min­­denkivel megosztottam, megnyugod­­tam; hittem és tudtam, hogy Dórának ez a legjobb. Ez számomra egyértelmű jel volt, amit mindenki igen könnyen megért­­hét, ha elolvassa lányom esküvőjének történetét. Ez a történet nem egyedül az én törté­­netem. Elmondani viszont csak azt és úgy tudom, ahogyan ezt én megélem illetve megéltem. Dóra, héber nevén Dvóra férjhez ment Reuvén Paleyhez 2000. szép­­tember 5-én, illetve Elül hó 5-én 5760- ban. Igazi chászid esküvő volt, egyesek szerint egyedülálló a második világhá­­ború óta Magyarországon. Hogyan jutottunk el ide? Dóra kereskedelmi akadémiát végzett, újság­­írást tanult, dolgozott és élte a fiatalok életét. Egyidejűleg eljártunk a Vasvári Pál utcába Tórát tanulni. Dóra egy idő után egyre gyakrabban fordult meg az Oberländer családnál; szeretett együtt lenni a gyerekekkel, Batshevával be­­szélgetni, a rabbitól megtudni valamit és szép Sábesz estéken résztvenni. Tanult JesiVAkációkon és körülbelül két évvel ezelőtt eldöntötte, hogy kó­­ser konyhája lesz. Néhány pesti fiatal rendszeresen ellátogatott hozzá és ki­­alakítottak egy kis baráti közösséget és kósert ettek. Amit cselekszünk az na­­gyón fontos, de aztán egyre többször 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom