Egység, 1997 (28-31. szám)
1997-09-01 / 30. szám
Egység tizedei elkerülhetetlenné tették a Szovjetunió bukását, de ki láthatta előre, hogy ez ennyire hirtelen, ennyire békés úton következik majd be? A világ az egység, az emberiség isteni jogainak elismerése felé halad. Valamennyi tudományág, a természettudományok, az orvostudomány, a gazdaságtan és a távközlés, fontos eredményeket ért el hihetetlenül rövid idő alatt. Ezeket az eredményeket nagyobb összefüggésbe ágyazva kell szemlélnünk: nem véletlenszerű események ezek, amelyek önös érdekek szolgálatába állítandók, hanem megannyi apró lépés az igazságosság ösvényén, amely értelemmel telített élethez és a megváltáshoz vezet. Való igaz, akad magyarázat számos eseményre, még a ״csodásakra” is. S az is igaz, hogy az értelem szinte bármire lel magyarázatot. Éppúgy, ahogy mindenben szabad választásunk van, értelmünket egyaránt használhatjuk az élet csodáinak felkutatására vagy tagadására. Csak mi magunk tudjuk felmérni, mennyire őszintén próbáljuk megérteni és értelemmel megtölteni saját életünket. Ha őszintén szemléljük életünket, könnyen felismerhetjük a természetben előforduló csodákat és a természet csődáját. Valamennyi tettünkben felfedezhetjük az isteni gondviselést. Megtanuljuk megbecsülni azokat a csodákat, melyek saját életünk részei - az elért sikerek csodáit, az élet csodáját. Adjunk hálát az Örökkévalónak, és ne tekintsük az életet magától értetődőnek. S végül rá fogunk jönni, hogy a minkét körülvevő világ a csodában rejlő csődák, a belülről jövő forradalom korát éli. Eljött az ideje, hogy felismerjük: a világ a megváltás felé száguld - és rajtunk, valóban egyedül rajtunk múlik, hogy ennek részesévé válunk-e vagy sem. Egyszer egy férfi hosszú utat tett meg, hogy találkozhasson a Rebbévei és többezer emberrel együtt, türelmesen várt sorára. Mindenki, aki csak a Rebbe elé került, kezében poharat tartott, melybe a Rebbe abból a borból töltött amire a hávdálát és az asztali áldást mondta. Amikor a férfira került a sor, bal kezében tartotta a poharat, de a Rebbe intett, hogy jobb kezébe fogja azt. A férfi semmit sem tett, hogy másik kezébe kerüljön a pohár, a Rebbe pedig nem töltött bort. Végül az egyik jelenlévő rászólt a férfira. - Kérem, vegye át a poharat a jobb kezébe! A férfi félve nyújtótta ki jobb kezét. Alig akart hinni szemének, amikor a Rebbe télétőltötte poharát. Ki tudhatta volna, hogy a jobb keze béna volt? A természet csodái vitathatatlanul a leggyakoribbak - és hajlamosak vagyünk ezeket sem észrevenni - hiszen szüntelenül körülvesznek minket. Próbáljuk meg azonban elképzelni, hogy a XV1I1., vagy XIX. századból csöppenünk napjaink világába. A hatalmas adattömegeket kezelő számítógépek, a sebészek által beültetett, emberéletet mentő mesterséges szívek láttán aligha gondolnánk mást, minthogy csodákát látunk. Pedig ezeket a tárgyakat nem természetfeletti erők hozták létre, hanem az emberi kéz, amely kihasználta az Örökkévaló által ráruházott képességeket, hogy a természet törvényein belül munkálkodjon. Értelemmel telített életet élni annyit tesz, mint értelmet lelni mindabban, amit teszünk és ami szemünk elé tűnik, beleértve a természet világát is. A térmészet hatásai egész lényünket átjárják, hiszen testünket a természet által ránk rótt szükségletek - az étkezés, az alvás, illetve a biztonság és az oltalom igénye - határozzák meg. A megoldás aligha az, hogy méghajolunk a természeti erők előtt vagy olyan béklyóknak tekintjük azokat, melyek gúzsba kötik kreativitásunkat és erőfeszítéseinket, hanem inkább az, hogy olyan isteni modellnek tekintjük a térmészetet, amely önmagában, önmaga által csodákkal teli. A természet valóban félelmetes kihívások elé állít bennünket. Mennyire kellemes volna, például, ha az emberek tudnának repülni. De idézzük csak fel azokat az érzéseket, melyek eltöltötték az embereket, amikor az első repülőgép a levegőben emelkedett. A természetben fellelhető mintát - a madarak szárnyait - felhasználva mi magunk hoztuk létre a repülés csodáját, melyet most, néhány rövid évtizeddel az űrkutatások beindulása után, már térmészetesnek vesszük. Mire tanítanak a csodák? Az elmúlt néhány évben számos csodának lehettünk tanúi az új technológiák és a tudományos kutatások előrehaladása révén. Való igaz, hogy ezek a forradalmi újítások megmagyarázhatóak, ám ha közelebbről vizsgáljuk meg e jelenségeket, kibontakozik egy bizonyos rend. Az emberiség egyre biztosabban halad egy mélyreható egység felé. A világ ״egyre kisebb lesz” a kommunikációban és a közlekedésben elért új eredmények következtében. A technológia fejlődése egyre több időt és energiát szabadít fel nemesebb célók elérésére. A korábbi nemzedékek spirituális és személyes fejlődését akadályozó fizikai gátak leomlanak. Vegyük például a ״vasfüggöny” elbontását és a kommunizmus bukását. Az elnyomás és a korrupció hosszú évamely a sajátunknál magasabb szinten áll és felismerjük, hogy a legnagyobb csoda nem más, mint saját létünk. Valóban történnek csodák? Mivel sokan természetesnek vesszük a szemünk előtt rendszeresen lezajló csődákat, az Örökkévaló olykor valóban egyedi csodát művel, hogy felrázzon ábrándozásainkból, hogy a tudatosság magasabb szintjére emeljen bennünket. Olykor a csoda kellemetlen, vészes helyzetből menekít ki minket. Mivel az Örökkévaló teremtette a világmindenséget s annak természeti törvényeit, ebből következik, hogy ha jónak látja, megmásíthatja vagy felfüggesztheti ezek hatását. Ám az efféle csodák ritkák - különősen napjainkban. ״Az Örökkévaló nem művel csodát feleslegesen”, tanitották bölcseink, ״és nem helyénvaló, ha ezekre várunk.” Vajon miért? Azért, mert ez a világ azért teremttetett térmészetes renddel, hogy megfelelő lakhellyé tegyük az Örökkévaló számára - ezt pedig nem úgy érhetjük el, hogy átlépjük a természet határait, hanem azáltal, hogy a természetet átitatjuk a természetfelettivel. A csodák egy-egy pillanat erejéig szélesre tárják a minkét körülvevő természetes világ és a bennünk lakozó spirituális világ közötti kaput. Az Örökkévalónak nem az a szándéka a csodákkal, hogy érvénytelenítse a természet törvényeit, hanem az, hogy nagyobb tudatosság hassa át mindennapi, természetes életünket. Két fajta csodáról beszélhetünk: az egyik, amelyik nyíltan áthágja a természét törvényeit, a másik pedig, amely ezen törvényeken belül mutatkozik meg, s amely első pillantásra teljességgél természetes eseménynek tűnik. Az első fajta csodáról - mint például a Vörös-tenger vizének kettéválása, vagy a felépülés olyan betegségből, amely az orvosok szerint gyógyíthatatlan - sokat hallhattunk, olvashattunk. A második fajta csoda sem kevésbé bámulatos: a kommunizmus vértelen bukása, vagy a nukleáris háború elkerülése. Csodák - három szinten Lényegét tekintve, a csodák három szintjéről beszélhetünk: a tisztán látható és vitathatatlan csodák, a természetesség köntösében megjelenő, ámde mégis csodás események és maguk a természeti csodák. Miért e három szint? Hogy e természeti világot az Örökkévalóhoz kapcsolják. Ez pedig három elemet kíván: az alanti, természetes világ nyelvét, az Örökkévaló nyelvét és egy közbülső nyelvet, amely az Örökkévaló csodás nyelvét érthetővé teszi a mi természeti világunkban. 3
