Egység, 1996 (23-27. szám)

1996-03-01 / 23. szám

kerért, de ne feledjük, hogy egyúttal az Örökkévaló akaratának beteljesítősén munkálkodunk! Minden egyes nap végén ebben a fényben vizsgáljuk meg aznapi munkánkat! Ez az egészséges nézőpont nemcsak a magunk és családunk javára válik, hanem munkánkra, vállalkozásunkra is kihat.

A modern technológia lehetővé teszi, hogy kevesebb időt és energiát fordítsunk a fizikai munkára, ezáltal pedig lehetőségünk nyílik újat alkotni. Ne tékozoljuk el ezt a szabadságot: tekintsük kihívásnak, ami nagyobb spirituális növekedésre sarkall, s még több harmóniát hoz a világnak! Mostanáig olyan világban éltünk, amelyben a teljesítmény fokmérője a vadon megszelídítése, a zsarnok megbuktatása vagy egy betegség gyógyítása volt. Olyan világban, amelyben azért van béke-Nobel-díj, mert még mindig háborúznak, amelyben azért van tanúlás, mert létezik még tudatlanság, s amelyben csupán azért van filantrópia, mert még dúl az éhínség és a szükség.

De most lehetőséget kaptunk a továbblépésre. Többre is képesek vagyünk, mint hogy egyszerűen legyőzzük a gonoszt: kutassuk a jóság végtélén tartományát! Rajtunk múlik, hogy felkutatjuk-e és kihasználjuk-e ezeket a lehetőségeket, és azon vagyunk-e, hogy minél többet alkossunk. Éppen ezért munkánk végeztével mindennap tegyük fel a kérdést: ״Kihasználom-e az Örökkévalótól kapott forrásokat és lehetőségeket, hogy többet teremtsek, mint amennyit kaptam?” Ha e kérdésre igennel válaszolunk, akkor bizonyosak lehetünk abban, hogy a legjobb úton haladunk egy értelmes élet felé.

Negyven év vakáció nélkül

A rebbe mindig ragaszkodott ahhoz, hogy ő - és mindenki más is - szüntelenül alkosson. 1956 nyarán tervbe vette, hogy meglátogat egy gyerektábort, melyet ő alapitott. Valaki azt javasolta neki, hogy a látogatás után töltsön el néhány napot a hegyekben.- Az a néhány óra, amit az utazással töltök, az a néhány óra, amit a táborban töltök, és az a néhány óra, amit a hazautazással töltök, felér egy teljes szabadsággal - felelte a rebbe. S valóban: az alatt a negyven év alatt, míg a lubavicsi mozgalom vezetője volt, a rebbe egyetlenegyszer sem ment szabadságra.

erőnket, hogy a munkánk során felmerülő akadályokat a növekedést elősegítő kihívásokká alakítsuk? Csakis azáltal, ha munkánkat annak tartjuk, ami: vagyis olyan eszköznek, amely lehetővé teszi, hogy teljesítsük isteni feladatunkat.

Ha nem feledkezünk meg arról, hogy nem csupán anyagi javakért vagy személyes kiteljesedésért dolgozunk, a munka iránti elkötelezettségünk erősebbé válik, de egyúttal jóval kevésbé hatalmasodik el rajtunk, hiszen már nem az emberi természetet jellemző pillanatnyi kívánságok és a szubjektív szeszélyek uralkodnak rajtunk. Ahelyett hogy minden más rovására beletemetkeznénk munkánkba, a munka az Örökkévaló, a család és a társadalom szolgálatának egyik lehetséges módozatává válik.

Mindenki ismeri azt az érzést, amikor a munka szinte elhatalmasodik rajta. Már szinte észre sem vesszük a munkánkon túli világot; teljesen legyőzve és legyűrve érezzük magunkat. Am ha tudomásul vesszük, hogy munkánknak magasabb rendű célja van - nos, az már az első lépés egy egészségesebb nézőpont felé. Ami eddig legyőzhetetlen akadálynak tűnt, most olyan kihívássá változik, ami egyre nagyszerűbb teljesítményre sarkall.

Különösen sok nehézséggel találjuk magunkat szembe egy-egy új feladat vagy új munka kezdetekor. Bölcseink így mondták: ״Minden kezdet nehéz.” Ha azonban a megfelelő hozzáállással közeledünk az új feladathoz, ezek a nehézségek olyan lehetőséget jelentenek, amely minden új feladat esetében további elszántságot és újabb ösztönzést biztosítanak, hogy minden erőnket bedobjuk a kezdetbe.

A munkahely valójában komoly kihívást jelent a saját magunk által felállított mércével és értékítélettel szemben. Olyan kívánságokkal és kötelességekkel árasztanak el minket, amelyek már-már azzal fenyegetnek, hogy szem elől tévesztjük, mit is keresünk ott. Azáltal, hogy a szellemi előtérbe helyezésére összpontosítunk, biztosíthatjuk, hogy munkánkat alkotókészség jellemezze, és erényes célok szolgálatában álljon.

Éppen ezért, amikor holnap munkába indulunk, tűnődjünk el egy pillanatra céljainkon! Munkahelyünket változtassuk olyan hellyé, ahol mindent áthat a kedvesség és a jóindulat. Mutassunk példát kedvességből, köszöntsük munkatársainkat kedvesen: ״Jó reggelt!” Munkánkat hassa át a magasabb rendű értékek iránti elkötelezettség! Dolgozzunk meg keményen a sitelezettség fontos eleme a sikernek. S ami talán a legfontosabb: bárhová kerülünk is, mindig újabb és újabb lehetőségeket kell keresnünk, hogy miképpen tökéletesíthetjük magunkat s a társadalmat, amelyben élünk.

Első pillantásra talán úgy tűnhet, hogy az Örökkévaló iránti erős elkötelezettségünk elvon a munkától - ám ennek épp az ellenkezője igaz. Próbáljuk meg például munkaidőnk egy részét tanulásra vagy imára használni! Ha csak néhány percig is, mindennap összpontosítsunk egy bizonyos dologra, s meglátjuk, ez munkánkra is Idhat. Hányszor tapasztaljuk, hogy munkánkban képtelenek vagyunk az alkotásra, csak azért, mert nem vagyunk képesek összpontosítani? Hosszú órákát tölthetünk el az irodában, ám ha ez az idő nincs megfelelően kihasználva, roppant keveset viszünk véghez.

Mi van olyankor, amikor úgy érezzük, már-már összeroskadunk munkánk terhe alatt? Ennek leküzdésére ismét csak egyetlen mód kínálkozik: az istenihez való kapcsolódás. Amikor arra koncentrálunk, és elkötelezzük magunkat, hogy nagylelkűséggel és kedvességgel teljesítjük magasztosabb feladatunkat, lelkünk kimeríthetetlen, várakozásainkat fölülmúló energiával árasztja el lényünket. Miközben a testnek állandóan arra van szüksége, hogy pihenjen és feltöltődjön, szellemi energiáink esetében nincs effajta kötöttség - s éppen ezért szellemi alkotókészségünknek semmi sem szab határt.

Hogyan győzzük le a kemény munka kihívását?

Mivel az emberi élet értelme nem más, mint hogy önálló alkotóvá váljon, minden egyes akadályt olybá kell tekintenünk, mint egy újabb kihívást, amely képességeink legjavát hozza ki belőlünk. A legnagyobb kihívás pedig maga az élet - hiszen mindegyikünk gyenge lény e kegyetlen világban, s nem tudhatjuk, sorsunk mit tartogat még számunkra.

Az élet megpróbáltatásai, kihívásai azonban feltárják a lélek legbensőbb dimenzióját is. A növekedés valamennyi formáját a reményvesztettség érzése és fájdalom előzi meg. Az anyának előbb meg kell tapasztalnia a térhesség és a szülés nehézségeit, miélőtt az új életet létrehozhatja. A művésznek túl kell élnie azokat a zűrzavarral és reménytelenséggel teli órákát, amelyek megelőzik kreativitása gyümölcsét.

Hogyan használhatjuk fel belső

3