Egység, 1996 (23-27. szám)

1996-03-01 / 23. szám

kerért, de ne feledjük, hogy egyúttal az Örökkévaló akaratának beteljesítő­­sén munkálkodunk! Minden egyes nap végén ebben a fényben vizsgáljuk meg aznapi munkánkat! Ez az egészséges nézőpont nemcsak a magunk és csa­­ládunk javára válik, hanem munkánk­­ra, vállalkozásunkra is kihat. A modern technológia lehetővé teszi, hogy kevesebb időt és energiát fordítsunk a fizikai munkára, ezáltal pedig lehetőségünk nyílik újat alkotni. Ne tékozoljuk el ezt a szabadságot: tekintsük kihívásnak, ami nagyobb spirituális növekedésre sarkall, s még több harmóniát hoz a világnak! Mos­­tanáig olyan világban éltünk, amely­­ben a teljesítmény fokmérője a vadon megszelídítése, a zsarnok megbukta­­tása vagy egy betegség gyógyítása volt. Olyan világban, amelyben azért van béke-Nobel-díj, mert még mindig háborúznak, amelyben azért van tanú­­lás, mert létezik még tudatlanság, s amelyben csupán azért van filantrópia, mert még dúl az éhínség és a szükség. De most lehetőséget kaptunk a továbblépésre. Többre is képesek va­­gyünk, mint hogy egyszerűen legyőz­­zük a gonoszt: kutassuk a jóság vég­­télén tartományát! Rajtunk múlik, hogy felkutatjuk-e és kihasználjuk-e ezeket a lehetőségeket, és azon va­­gyunk-e, hogy minél többet alkossunk. Éppen ezért munkánk végeztével min­­dennap tegyük fel a kérdést: ״Kihasz­­nálom-e az Örökkévalótól kapott for­­rásokat és lehetőségeket, hogy többet teremtsek, mint amennyit kaptam?” Ha e kérdésre igennel válaszolunk, akkor bizonyosak lehetünk abban, hogy a legjobb úton haladunk egy ér­­telmes élet felé. Negyven év vakáció nélkül A rebbe mindig ragaszkodott ah­­hoz, hogy ő - és mindenki más is - szüntelenül alkosson. 1956 nya­­rán tervbe vette, hogy meglátogat egy gyerektábort, melyet ő alapi­­tott. Valaki azt javasolta neki, hogy a látogatás után töltsön el néhány napot a hegyekben.- Az a néhány óra, amit az utazással töltök, az a néhány óra, amit a táborban töltök, és az a néhány óra, amit a hazautazással töltök, felér egy teljes szabadság­­gal - felelte a rebbe. S valóban: az alatt a negyven év alatt, míg a lubavicsi mozgalom vezetője volt, a rebbe egyetlenegyszer sem ment szabadságra. erőnket, hogy a munkánk során fel­­merülő akadályokat a növekedést elő­­segítő kihívásokká alakítsuk? Csakis azáltal, ha munkánkat annak tartjuk, ami: vagyis olyan eszköznek, amely lehetővé teszi, hogy teljesítsük isteni feladatunkat. Ha nem feledkezünk meg arról, hogy nem csupán anyagi javakért vagy személyes kiteljesedésért dolgozunk, a munka iránti elkötelezettségünk erő­­sebbé válik, de egyúttal jóval kevésbé hatalmasodik el rajtunk, hiszen már nem az emberi természetet jellemző pillanatnyi kívánságok és a szubjektív szeszélyek uralkodnak rajtunk. Ahe­­lyett hogy minden más rovására bele­­temetkeznénk munkánkba, a munka az Örökkévaló, a család és a társada­­lom szolgálatának egyik lehetséges módozatává válik. Mindenki ismeri azt az érzést, ami­­kor a munka szinte elhatalmasodik rajta. Már szinte észre sem vesszük a munkánkon túli világot; teljesen le­­győzve és legyűrve érezzük magunkat. Am ha tudomásul vesszük, hogy mun­­kánknak magasabb rendű célja van - nos, az már az első lépés egy egész­­ségesebb nézőpont felé. Ami eddig legyőzhetetlen akadálynak tűnt, most olyan kihívássá változik, ami egyre nagyszerűbb teljesítményre sarkall. Különösen sok nehézséggel talál­­juk magunkat szembe egy-egy új fel­­adat vagy új munka kezdetekor. Böl­­cseink így mondták: ״Minden kezdet nehéz.” Ha azonban a megfelelő hoz­­záállással közeledünk az új feladathoz, ezek a nehézségek olyan lehetőséget jelentenek, amely minden új feladat esetében további elszántságot és újabb ösztönzést biztosítanak, hogy minden erőnket bedobjuk a kezdetbe. A munkahely valójában komoly kihívást jelent a saját magunk által fel­­állított mércével és értékítélettel szem­­ben. Olyan kívánságokkal és köteles­­ségekkel árasztanak el minket, ame­­lyek már-már azzal fenyegetnek, hogy szem elől tévesztjük, mit is keresünk ott. Azáltal, hogy a szellemi előtérbe helyezésére összpontosítunk, biztosít­­hatjuk, hogy munkánkat alkotókész­­ség jellemezze, és erényes célok szol­­gálatában álljon. Éppen ezért, amikor holnap mun­­kába indulunk, tűnődjünk el egy pilla­­natra céljainkon! Munkahelyünket vál­­toztassuk olyan hellyé, ahol mindent áthat a kedvesség és a jóindulat. Mu­­tassunk példát kedvességből, köszönt­­sük munkatársainkat kedvesen: ״Jó reggelt!” Munkánkat hassa át a maga­­sabb rendű értékek iránti elkötelezett­­ség! Dolgozzunk meg keményen a si­telezettség fontos eleme a sikernek. S ami talán a legfontosabb: bárhová kerülünk is, mindig újabb és újabb le­­hetőségeket kell keresnünk, hogy mi­­képpen tökéletesíthetjük magunkat s a társadalmat, amelyben élünk. Első pillantásra talán úgy tűnhet, hogy az Örökkévaló iránti erős elkö­­telezettségünk elvon a munkától - ám ennek épp az ellenkezője igaz. Próbál­­juk meg például munkaidőnk egy ré­­szét tanulásra vagy imára használni! Ha csak néhány percig is, mindennap összpontosítsunk egy bizonyos dolog­­ra, s meglátjuk, ez munkánkra is Idhat. Hányszor tapasztaljuk, hogy mun­­kánkban képtelenek vagyunk az alko­­tásra, csak azért, mert nem vagyunk képesek összpontosítani? Hosszú órá­­kát tölthetünk el az irodában, ám ha ez az idő nincs megfelelően kihasznál­­va, roppant keveset viszünk véghez. Mi van olyankor, amikor úgy érez­­zük, már-már összeroskadunk mun­­kánk terhe alatt? Ennek leküzdésére ismét csak egyetlen mód kínálkozik: az istenihez való kapcsolódás. Amikor arra koncentrálunk, és elkötelezzük magunkat, hogy nagylelkűséggel és kedvességgel teljesítjük magasztosabb feladatunkat, lelkünk kimeríthetetlen, várakozásainkat fölülmúló energiával árasztja el lényünket. Miközben a test­­nek állandóan arra van szüksége, hogy pihenjen és feltöltődjön, szellemi ener­­giáink esetében nincs effajta kötöttség - s éppen ezért szellemi alkotókészsé­­günknek semmi sem szab határt. Hogyan győzzük le a kemény munka kihívását? Mivel az emberi élet értelme nem más, mint hogy önálló alkotóvá váljon, min­­den egyes akadályt olybá kell tekinte­­nünk, mint egy újabb kihívást, amely képességeink legjavát hozza ki belő­­lünk. A legnagyobb kihívás pedig maga az élet - hiszen mindegyikünk gyenge lény e kegyetlen világban, s nem tudhatjuk, sorsunk mit tartogat még számunkra. Az élet megpróbáltatásai, kihívásai azonban feltárják a lélek legbensőbb dimenzióját is. A növekedés vala­­mennyi formáját a reményvesztettség érzése és fájdalom előzi meg. Az anyá­­nak előbb meg kell tapasztalnia a tér­­hesség és a szülés nehézségeit, mié­­lőtt az új életet létrehozhatja. A mű­­vésznek túl kell élnie azokat a zűrza­­varral és reménytelenséggel teli órá­­kát, amelyek megelőzik kreativitása gyümölcsét. Hogyan használhatjuk fel belső 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom