Egység, 1995 (20-22. szám)

1995-06-01 / Különnyomat

* A siuá idején az aláb­­biakat kell betartani:- A gyászolók nem ül­­hetnek rendes magasságú ülőhelyen, csak alacsonyan. Lábzsámolyt vagy dívány­­párnát szoktak használni.- A gyászoló nem visel­­hét bőrből készült cipőt. Posztó-, vászon- vagy gumi­­cipőt, esetleg harisnyát hordjon.- A férfiak nem borot­­válkozhatnak, nem vágat­­hatnak hajat, a nők nem festhetik magukat a gyász alatt.- A gyászolók nem dől­­gozhatnak. Egyes, indokolt esetekben a rabbitól kell megkérdezni, hogy lehet-e kivételt tenni.- Tartózkodni kell a kel­­lemes dolgoktól: * Nem szabad a jó köz­­érzet érdekében fürödni vagy zuhanyozni. Tisztálko­­dási céllal szabad mosakod­­ni, ha nem azért tesszük, hogy a piszok okozta kelle­­metlen érzést elhárítsuk. * Nem szabad szexuális érintkezést folytatni. * Nem szabad új vagy frissen vasalt ruhát fölvenni. ® Nem szabad Tórát ta­­nulni, kivéve a gyász törvé­­nyeivel foglalkozó fejezete­­két vagy a gyötrelmekről és szenvedésről szóló könyve­­két, például Jób könyvét, Jeremiás siralmait ésJere­­miás könyvének egyes ré­­szeit. * A sivá ideje a hetedik napon a reggeli istentiszte­­let után ér véget. A temetés napja számít első napnak. * Ha a hetedik nap szom­­batra esik, a sivá annyi idő­­vei a szombat bejövetele előtt ér véget, amennyi a szombati előkészületekhez szükséges. * Ha a siuá ideje alatt szombat van, a gyászt fel kell függeszteni, és a szom­­bat kimenetele után kell folytatni. A szombat ilyen­­kor beleszámít a hét napba. * Bibliai ünnepek alkal­­mával be kell fejezni a siuát, és az ünnep után sem foly­­tat ódik. * Ha a temetést Peszách vagy Szűköt hetében tartót-Egy ״égető” probléma A halottégetést nemcsak a zsidó vallási törvény, a háláchá, hanem a jó ízlés is tiltja. Enn'ek a pogány szokásnak zsidó átvétele nem egyéb, mint egy nem zsidó, velejéig felháborító és undorító gyakorlat máj­­molása. Magyarországon a kommunista rendszer pro­­pagálta a hamvasztást, hogy ezzel is csökkentse a val­­lás, az egyházak befolyását a népre. Nekünk, zsidóknak, Auschwitz után, ahol milliókat égettek el, még vitatéma sem lehet ez a zsidótlan és ízléstelen gyakorlat, hiszen évezredeken keresztül nagy önfeláldozással mindent megtettünk, hogy az elhunyt zsidók kéver Jiszráélt, vagyis zsidó temetést kaphas­­sanak. Ez elkülönített zsidó temetőt jelent, a zsidó tör­­vények és szokások szerint az anyaföldbe való elteme­­tést. Amikor nem így temetik el, vagy Isten őrizz, el­­égetik az elhunytat, akkor a hozzátartozóidnak nem kell siuát (gyászhetet) tartaniuk, mert ez a barbár szokás semmissé teszi a zsidó gyász előírásait. Talán fölösleges mondani, hogy a zsidó törvények tiltják a halott cicomázását, kifestését, nyakkendős-ele­­gáns ünneplő ninába öltöztetését, ezeket az Ameriká­­ból Európába is betüremlő primitív szokásokat. Előírás a tálit kitli - a fehér halotti ruha -, az alapos mosda­­tás és a minél hamarabbi eltemetés. A temetést csak akkor szabad elhalasztani - legfeljebb egy nappal -, ha közeli hozzátartozó érkezésére várnak. Különben a halott tisztelete megköveteli, hogy mielőbb, lehetőség szerint még aznap, temessék el. Izraelben az elesett katonák kivételével mindenkit koporsó nélkül temet­­nek, és Jeruzsálemben nem hagyják a halottat éjsza­­kára temetetlenül. Ez azt jelenti, hogy szombat vagy ünnep kimenetele után akár éjjel is temetnek. (NK) Temetőlátogatás, gyászbeszéd A temetőlátogatás, az ősök sírjára leborulni és ott imádkozni ősi, bibliai eredetű szokás. A Talmud sze­­rint Káiév elhagyta kém társait, és elment Hebronba, hogy ott az ősatyák sírjánál imádkozzon (Szotá 34.). Régi szokás a halottak sírjára sírkövet állítani, időnként, főleg járcejtkor, a sírt meglátogatni, és ott zsoltáro­­kát, valamint erre az alkalomra írott imákat elmonda­­ni, például az Él máié ráchámimot. A szülők lelkiüdvéért egy évben négyszer mondunk Jizkor - ״magyarul” Mázker - imát: Jom Kippurkor és a há­­rom zarándokünnepen. Az idők folyamán több ima­­gyűjtemény alakult ki, amelyek a különleges temetői imáikat tartalmazzák. Ilyen a Mááne Láson (magyarul is megvan), a Máávár Jábok, a Széfer Háchájim stb. A gyászbeszédek, a heszpedek régi szokáson ala­­púinak, de fontossági sorrendben csak a halottmosás, az időben történő temetés és a tíz férfi jelenlétében elmondott Káddis után következnek. Rabbi jelenléte egyáltalán sehol nincs előírva: a halott érdemeit bár­­ki, aki ismerte, méltathatja. Emiatt egy temetést több nappal elhalasztani - például, hogy éppen vasárnap­­ra essen - egyenlő a halott meggyalázásával. Chászid szokás szerint egyáltalán nem mondanak gyászbeszé­­det az elhunyt felett, csupán zsoltárokat és azÉl máié ráchámim ot. például ha a hozzátartozók messze laknak, esetleg a szombat vagy ünnepnap közbejötté miatt nem érkéz­­nének meg időben. * A halottak őrzése, a temetésre való felkészítésük és magának a temetésnek a megszervezése szent, vallá­­si feladat, amellyel csak a zsidó közösség legérdeme­­sebb, legjámborabb tagjait lehet megbízni. Az ezt a fel­­adatot betöltő szervezetet szentegyletnek, chevrá ká­­disának hívják. * A vallás szerint a halál fölött érzett bánatot a ruha beszakítása jelzi. A zsidóság­­nak ez az ősi hagyománya a bibliai időkből ered. A be­­szakított ruhát - szombat ki­­vételével - az egész gyász­­hét, a sivá ideje alatt vise­­lik. (A gyászszalag kitűzése nem zsidó szokás, és vallá­­si szempontból nem helyet­­tesítheti a ruha beszakítását, a kriát.) * A beszakításkor a gyá­­szoló a következő áldást mondja: Báruch Atá Adó­­náj Elohénu Melech Háo­­lám, dáján háemet (״Áldott vagy Te, Örökkévaló Iste­­nünk, a Világ Királya, az igaz bírói). Ugyanennek az áldásnak a rövid változatát mondjuk - Báruch dáján háemet amikor egy zsi­­dó haláláról értesülünk. A három gyászperiódus * * * A zsidó törvény a te­­metést követően három, egyre terjedelmesebb gyász­­időszakot ír elő, amelyekben a gyász egyre enyhébb. Az első periódus neve siuá: ez azt jelenti, hogy ״hét”, és a temetés utáni első hét nap­­ra vonatkozik. * Siuát a közvetlen roko­­nokért, az apáért, az anyá­­ért, a feleségért vagy férjért, a gyermekért és a testvérért tartanak. * Leghelyesebb, ha az egész család együtt tart siuát ott, ahol az elhunyt élt. Ez nem kötelező, és a család­­tagok más alkalmas helyen, akár saját otthonukban, kü­­lön is tarthatnak siuát. 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom