Egység, 1994 (16-19. szám)
1994-09-01 / 18. szám
ILYET BUDAPEST MEG NEM LÁTOTT... Felületes benyomások egy rendhagyó ünnepségről Oberländer nagymama meghatottan figyeli az ünnepeltet és szüleit: lehullnak az első tincsek ligens pesti zsidó, aki évekkel ezelőtt már járt a rebbénél: közel járt a tűzhöz, kissé megperzselődött, és úgy érzi, ismeri a lubavicsiakat. Egy zsidó lap fotósa megállás nélkül fényképez. Még aznap reggél is megkérdezték, szabad-e fotózni, és örültek, hogy szabad. Chászid zene is szól, ami azt jelenti, nem igaz a hiedelem, hogy zsidóéknál minden tilos. S. Ajálá goiul értők. Az atmoszféra ״echte zsidó”; a felszolgált süteményeket a két nagymama segítségévei az ünnepelt anyukája, Batsheva Oberlander sütötte. Már sorban áll az ünneplő közönség, hogy egyenként lenyisszantsanak egyegy tincset Menachem Mendel hosszú hajából. (A szertartás lényegének, céljának, hátterének magyarézatát külön jegyzetben adjuk meg.) Előszőr a kohániták, utána a leviták, majd az egyszerű izraeliták. Aki megkapja az 01- lót, előbb pénzt ad az ünnepelt kezébe, aki azt nyomban beteszi egy jótékony célra szolgáló cedákáperselybe: további alkalom. hogy a gyereket a zsidó lét egyik alapvető tevékenységére, a jótékonyságra oktassák. ״Ezek olyanok, mint az élesztő, ami nélkül nincs kenyér” - mondja egy intelA harmadik születésnapon rendezett ünnepélyes hajnyírásról* A zsidó kisfiúk haját hároméves korukig nem szokás levágni. A Tóra azt írja: ,Mert olyan az ember, mint a mező fája...” (5Mózes 20:19.) Az ember fához hasonlít, mert akárcsak a fa, kicsiny magból sarjad, növekszik, gyümölcsőt érlel, ágakat bont. Ebből kiindulva számos zsidó közösségben szokás a fákkal kapcsolatos törvényeket jelképesen az emberekre is alkalmazni. A fákról életük első három évében nem szüretelik le a termést, és ugyanígy három évig nem nyírják le a kisfiúk haját. Hároméves korban azonban a gyermek elkezdi a Tóra és a parancsolatok tanulását: amint beszélni kezd, a szülőktől - elsősorban az édesanyától - megtanulja a Smá Jiszráéh. a héber ábécét, az ételekre mondandó áldásokat és a többi rövidebb imát. Ebben a fogékony korban alakul ki a kisgyerek hite és bizodalma a Teremtő iránt, a Tóra iránt, az imádkozás, a jótékonykodás és a parancsolatok betartása iránt. így hát hároméves korban érkezik el a kisfiú hajnyírási szertartásának ideje. Haját levágják - csak a hagyományos halántéktincseket, a péotot hagyják meg -, és ezzel megteszi első lépését a Tóra által kijelölt úton. Az apa sorra kéri fel a barátokat és a közösség kiemelkedő tagjait, hogy egy-egy tincset vágjanak le az ünnepelt hajából. A kisgyerek ettől kezdve mindig kis sapkát, kipát fog viselni, és büszkén ölti fel első túlit kátányát, cicifjét. A vendégsereg szeretettel veszi körül az ünnepeltet, és a vidám uzsonna közben számos köszöntő hangzik el. * A szertartást jiddisül opserenisnak [abscheren], héberül diaiakénak nevezik. Izráélben a chászidok között kialakult szokás a hároméves kisfiúkat Ijíg BcíOmer napján Mironba vinni, és ott rabbi Simon bár Jocháj, a nagy tanaita sírjánál nyírják meg őket először. A vidám népünnepély jellegű eseményen sokszáz ünnepelt vesz részt, szüleivel és rokonaival együtt. A kisfiú önfeledten futkározott fel és alá, miközben nagyapja, aki külföldről érkezett. a saját életéből vett példákkal illusztrálta az esemény nevelő hatását. A kisfiú talán nem is tudta, hogy őróla van szó. bár annyit azért sejtett, hogy rövidésen megfosztják arany színű, hosszú lóknijaitól. A többszáz főnyi közönség, amely ezen az esős vasárnap délutánon megtöltötte a Grand Hotel Hungária különtermét, olyan eseménynek volt tanúja, amelyhez hasonlót még nem látott Budapest zsidósága. Menachem Mendel Oberländer, aki háromévesen három nyelven fejezi ki magát, zsidó nevelése jelentős állomásához érkezett ezen a napon. A hagyományos cháláke, vagyis hajnyírási szertartással harmadik születésnapján vált a zsidó nevelés cselekvő részesévé. Mostantól kezdve kötelezően viseli a kapedlit, a hagyományos zsidó fejfedőt, tanítják szülei a különböző áldásokra, és ha nem lenne mindössze hároméves, azt lehetne mondani, hogy a zsidó közösség cselekvő, aktív tagjává lett. No. nem most kezdi el tanulni a héber ábécét! Azt Menáchem Mendel már tudja, és fel is mondta az ünnepségen, az amerikai és milánói nagymamák nagy örömére, valamint a vendégsereg nagy meglepetésére. Igen, a zsidó nevelés ״nem ér rá”: az sürgős dolog, ennélfogva egy hároméves gyereket már olvasni tanítanak. Játszva persze, óvodában, miközben elmondják az áldást a cicitre, kezet mosnak a kenyérhez, és strófában éneklik el a következő ünnep mondanivalóját. ״Hát a higiénia is a jiddiskájthoz tartozik?” - kérdi egy bácsi, aki már elfelejtette, és ilyesmit kérdez egy fiatal hölgy is, akinek nem volt alkalma megtanulni. A válasz igenlő: minden a jiddiskájthoz tartozik... Mose Lazar rabbi, az anyai nagyapa beszél: az előadást Hollander György tolmácsolja angolból. A rabbi, aki harminc éve iskolaigazgató, a Holocaust utáni zsidó nevelés fontosságát hangsúlyozta, amelynek az a célja, hogy ne legyen újabb, immár szellemi Holocaust. Elmondta, hogyan alapította a semmiből a ma többszáz főt számláló milánói zsidó iskolát, és szavai nyomán kiderült, hogy nemcsak a magyar zsidóknak vannak asszimiláns hajlamai. Lazar rabbi beszél, nem prédikál. Szavait feszült figyelemmel hallgatják az an-7
