Egység, 1994 (16-19. szám)

1994-04-01 / 17. szám

mánus szellem vagy az emberi kultúra akadályozta meg, hogy a vészkorszak megtörténhessék, s így nincs szükség Istenre. Ha az ember valóban szabad, akkor szabadnak kell lennie erkölcsi döntéseiben is, abban, hogy elfogad vagy elvet bármilyen abszolút erkölcsi mércét - különben nem tekinthető szabadnak, de még csak emberinek sem.

Az ember szabadsága abból áll, hogy választhat a jó és a rossz között, nem pedig abban, hogy megszabhatja, mi a jó, és mi a rossz. Auschwitz csak egy bizonyos definíció szerint számít szörnyűségnek. Ha a mi - emberek által felállított - definíciónk és Eichmann definíciója összeférhetetlen: vajon a mi definíciónk mitől magasabb rendű, mint az övé? Végső fokon mindenképpen olyan mércéhez kell folyamodnunk, amely rajtunk és Eichmannon is felül áll. Sem te, sem más, sem Eichmann, sem a társadalom vagy a tudomány nem mindentudó. Vannak olyan problémák, amelyeknek megolddsa meghaladja képességeinket. Lehet, hogy Auschwitz nem mond nekünk semmit Istenről, de bizonyára mindent megmond az emberről - azt, amit kizárólag Auschwitzból tanulhatunk meg.

Hadd szögezzem le, hogy Auschwitz - és kizárólag Auschwitz - mutatta meg azt a feneketlen mélységet, ahová az embér süllyedhet, s amely a kulturált világban elképzelhetetlen. Auschwitz nélkül sohasem ingott volna meg az ember bizalma abban, hogy elegendő kizárólag önmagára támaszkodnia. Az emberek meggyőzték önmagukat, hogy az emberiség felnövekedett, és maga mögött hagyta a barbárság korát - míg csak Auschwitz be nem következett. Auschwitz előtt az emberek biztosak voltak abban, hogy felsőbb beavatkozás vagy törvényrendszer kinyilatkoztatása nélkül is megszabhatják életútjukat, s úgy is életképes, erkölcsös társadalmat tudnak alkotni.

A magabiztosság, hogy az ember képes megkülönböztetni a jót a rossztól, alaptalan illúzióként foszlott szét.

Nem az a kérdés tehát, milyen erkölcsiség mellé álljon az ember, hanem az, hogy létezik-e bármilyen erkölcsiség. Nem az a kérdés, hogy szükség van-e a szombatra, hanem az, hogy Auschwitz tényleg rossz dolog volt-e. Ez a két kérdés viszont egyáltalán nem független egymástól.

Zalman I. Posner

(részlet egy közeljövőben megjelenő könyvből)

“Azt kérdezed, hol vagyok én? Itt, pontosan azon a helyen, ahová helyeztél - egy zavarba ejtő világban, minden útbaigazítás nélkül. Azt akarod, hogy «jó» legyek, de nem mondtad meg, mi a «jó». Ezt nem tudhatom a magam eszéből, de a tanulmányaim sem adnak útmutatást, sőt a társadalom sem, amelyben élek.”

Isten azért mondta az embernek: “Lásd, eléd adtam ma az életet és a jót, de a halált és a rosszat is...” (5Mózes 30:15.), hogy forrást adjon neki, amelybői menthet, amely fölülmúlja az elégtélén emberi erőforrásokat. Ezért volt szükség a Tórára. Isten meg akarta akadályozni a vérontást, azért rendelte el: “Ne ölj!” Nem azt parancsolta, hogy búvárkodjunk a tudományokban, hogy képékét fessünk, hogy szimfóniákat hallgassunk, vagy hogy birodalmakat állítsunk fel. Mindezek nem mentik meg az embert a benne lakozó erőszaktól. Az ember csak akkor képes megérteni, hol tévedett Eichmann, ha elfogadja a Tórái.

Mit tanulhatunk

Auschwitzból?

Isten megakadályozhatta volna Auschwitzot. De - s amit most mondok, az nem magyarázat a vészkorszakra, hanem egyszerű kísérlet annak megfogalmazására, hogy mit tanulhatunk Auschwitzból - ha Isten tényleg így tett volna, abból az ember azt a következtetést vonháttá volna le, hogy az emberi ész, a hualom” mivoltát, aminek következtéjogosan intézhette dolgát?

A vészkorszak megtanított bennünket 1, hogy mivé válhat az emberből. Ha :mber maga határozhatja meg, hogyan n, akkor akár szent, akár sátán lesz be:, mindkét következmény egyformán itim lesz. Ha viszont az embernek an erkölcsi mérték szerint kell élnie, ely lehetetlenné teszi Auschwitz meglétlődését, akkor ennek objektív erkölmértéknek kell lennie, amelyet kívülkényszerítenek az emberre, különben addig fogja csűrni-csavarni, amíg ké:-kedve szerint bármire fel tudja haszni.

A zsidó ember, akinek számára az eresi mérce a Tóra, tudatában van an:, hogy nem eggyel több vagy keve- 1b vallási szertartás teljesítéséről van 1, hanem az emberi lét valódi lényeől: arról, hogy az ember vajon olyan 5mtény-e, akiben lélek lakozik, vagy n más, mint beszélő kétlábú? Ha az bér elvetheti a negyedik parancsolatot Emlékezzél meg a nyugalom napjáról, szenteld meg azt!” -, miért ne lenne ibad ugyanúgy megtagadnia a odikat is: “Ne ölj!”? A “csináld ma- 1” moralitás ma divatosnak tűnik. “Le, hogy neked ez rossz, de az nem felénül rossz az én számomra is” - ez indokolás kísér bármilyen viselkedést, általában csak arra jó, hogy ösztöne: kielégítésére igazolást találjunk, de /amikkor az erőszakra, a gyilkosságra mentséget talál. Úgy tűnik, a “Greim-szabály” az erkölcsiség terén is ér[1yes: a rossz kiküszöböli a jót. A izad húszas éveiben Auschwitz az em- i agy számára még elképzelhetetlen t. Most, a század végén is elképzeletlen? A vészkorszak megismétlő;ének lehetőségénél még szörnyűbb az, 1y vannak, akiknek nehézséget okoz elni az ilyen erkölcsiséget. “Lehet, hogy yilkosság rossz, de...”

Hol az ember?

“Hol vagy?” - kérdezte Isten Adámot, atán nem tartotta be az Edénkért törlyeit. Ugyanazt kérdezi Isten minden bértől, s mindenki a maga életformája rint ad erre választ. De mi szerint bja meg az ember a maga elhatározát? Milyen alapon határozza meg, mi a yes, és mi számít erkölcstelennek? serű, de kézenfekvő a válasz erre a désre: