Egység, 1993 (12-15. szám)
1993-03-01 / 12. szám
csességük, világos elképzelésük az élet értelméről és céljáról. Megbízhatóságuk magától értetődő volt. Egyszerűen elképzelhetetlen volt árulásra vagy a KGB-val való együttműködésre gyanakodni azoknál, akik a zsidó eszme jegyében, minden nehézség ellenére, cselekedeteiket a zsidó tanításnak rendelték alá, és családjuk egész nemzedékeinek életét erre építették föl. Munkálkodásuk látható eredménnyel járt. Hitték, hogy egy zsidó számára a legfontosabb dolog igazi zsidónak maradni, s másoknak is segíteni a zsidóságba való visszatérésben. Bárhová sodorta őket az élet, tudták, mit kell ezért tenniük. Vágyuk, hogy Izraelbe menjenek, térmészetes és szerves módon következett világszemléletükből. Végül megtudtam, hogy van egy szellemi vezetőjük, egy rebbe, aki nemcsak vezető, hanem a nemzedék nagy zsidója is. Arra tanítja és ösztökéli őket, hogy még alaposabban és részletesebben foglalkozzanak a Tórával, hogy nagy szellemi odaadással teljesítsék a parancsolatokat, s hogy magukat és gyermekeiket minden zsidó szeretetére neveljék, mert mindegyikben az Örökkévaló része lakozik. Megtudtam, hogy a rebbét Lubávicsernek, lubavicsinak nevezik, egy kis fehér-oroszországi település nevéről. Új barátaim tehát lubavicsi chászidok voltak, akiket chábád chászidőknak is hívnak. A chábád a chochmá, “bölcsesség”, bind, “értelem” és dáát, “tudás” szavak kezdőbetűinek összevonása. Ennek a chászid irányzatnak a filozófiai tanítása erre a három elemre épül. Egyre jobban megismertem a chábád tanítás és mozgalom hihetetlen életerejét és állhatatosságát. A Cseka, a GPU, az NKVD, az MGB és a KGB, a különböző neveken szereplő szovjet titkosrendőrség és a szovjet propagandagépezet darálója, amely ötven éven át porrá zúzott mindent, ami az útjába került, úgy tűnt, tehetetlen a cbábáddal szemben, bár egy időben rendkívül erőteljes akciókat kezdeményezett ellene. Megismerkedtem nevezetes chábádnyitokkal, másokról érdekes történeteket hallottam. Különleges emberek voltak: nem aszkéták, hanem világiak. Törhetetlen hitüknek és viselkedésüket irányító tiszta világlátásuknak köszönhetően képesek voltak áthághatatlan akadályokat legyőzni. Sosem hallottam, hogy siránkoztak volna, micsoda nehézségekkel kell megküzdeniük a Szovjetunióban azoknak, akik zsidó módon szeretnének élni. Fennkölt lelkűletök számára egyértelmű volt, hogy ha a szovjet törvények nem tarthatták vissza attól, hogy fáradhatatlanul járkáljon házról házra. Sajnos nem él már. Dédelgetett álma, hogy Izraelbe mehessen, sohasem vált valóra. Mások ma is élnek és dőlgoznak. Éljenek minél tovább! A chászidok lakásába, amely többnyire társbérleti szoba volt egy nagyobb lakásban, nem tudott beférkőzni a szovjet befolyás. Gyermekeik és unokáik kicsi koruk óta a Tóra és a zsidó nép iránti szeretet és odaadás légkörében éltek. Mindannyian reménykedtek, hogy eljutnak Erec HáKodesba, a Szentföldre. Szemernyi kétségük sem volt afelől, hogy oda kell menniük, s hogy álmuk valóra fog válni. Volt bennük valami titokzatos, ami többet sejtetett holmi összeesküvésnél. Úgy éreztem, van az életüknek egy olyan szférája, amelybe Branover és Notke harminc évvel ezelőtt Rigában még mindig nem férkőzhetem be. Ez az érzés bizonyossággá vált, amikor megtudtam, hogy szerény jövedelmüknek legalább az ötödét mindannyian egy jótékonysági alapítványnak adják át. Az én adományaimat is elfogadták, de hogy mire fordították, az rejtély maradt számomra. Csak sokkal később mondták el, hogy létezett akkoriban egy földalatti zsidó oktatási rendszer, amely sok gyereknek segített visszatérni a zsidósághoz. Még ma sem tanácsos részletesen beszámolni arról, hogyan működtek a miniatűr jesivák és chéderek százai Oroszországszerte. Ezek a rejtett intézmények magánlakásokban, a legszigorúbb titoktartási szabályok szerint folytatták tevékenységüket, s ez a konspiráció természetes volt mind a diákok, mind a tanárok számára. A sztálini időkben a lebukás egyenlő volt a halálbüntetéssel, később mindössze “évek” jártak érte. Az illegális nevelési mozgalom résztvevőit azonban nem tántorították el ezek a veszélyek. Új barátaimat sok minden különbőztette meg nacionalista vagy cionista gondolkodású ismerőseimtől: emberi tartásuk, a Tórában való jártasságuk, csillogó bölgálát. Foglalkoztam a hallgatókkal, és tudományos konferenciákon vettem részt Az ábrákkal és képletekkel teli könyvek rendszerint az otthoni íróasztalomat is elborították. A telefirkált lapok kupacai csaknem a plafonig értek. Néha rendet csináltam köztük, de többnyire a papírkosárban végezték. A papírtenger közepette azonban a Biblia, a Misná, a Sulchán Aruch és persze a Tánjá most már állandóan az íróasztalomon maradt Odébb raktam a kéziratokat, s azonnal megfeledkeztem az emberi elme hiábavaló kisérleteiről, amelyekről tanúskodtak. Elmerültem a tiszta, életadó, zavartalan, mégis szenvedélyes örök bölcsesség óceánjában. Notke fokozatosan és nagy körültekintéssel bevezetett baráti körébe. Megismerkedtem a fegyelmezett, mindig higgadtnak látszó Jiszroél Pevznerrel, a temperamentumos Simon Gutmannal. Hónapokig tanult velem Tórát Rási magyarázataival Ávráhám Godin, aki a háború előtt magának Mordecháj Dubinnak a titkára volt. Dubin éveken át a zsidó közösséget képviselte a lett kormány előtt. Tisztelettel bámultam Mordecháj Áháron Fridmant, e biblikus megjelenésű embert, aki mint korelnök és tanult ember, legyőzhetetlen akaraterejével vitathatatlan tekintélyt élvezett a rigai chászidok között. Notkénak minden barátja ugyanolyan elszánt volt, mint ő maga. Mindannyiuk számára elképzelhetetlen volt, hogy kompromisszumot vagy alkut kössenek a szovjet valósággal azon az áron, hogy megszegik a Sulchán Áruch előírásait: ezt nemcsak megengedhetetlennek, de egyszerűen nemlétező megoldásnak tekintették. Felkutatták a zsidó gyerekeket, akik érdeklődtek a zsidóság iránt, és megpróháltak segíteni nekik. Ez annyira fontos volt Notkénak és barátainak, hogy sokszor még enni és inni is elfelejtettek. Hatásukra sok idős ember, aki fiatalkorában még tanulhatott héberül, s tanult Tórát is, titokban elkezdte tanítani ezeket a gyerekeket. Biztonsági okokból nem foglalkoztak csoportos oktatással, de miután többségük sok szabad idővel rendelkező nyugdíjas volt, elég sokan tanulhattak náluk. Ezeknek a nemeslelkű névteleneknek fölmérhetetlen szerepük volt a szovjet zsidóság önmagára ébredésében. Emiitettem Nochem Besszert. Egy másik fáradhatatlan tanár, akinek sajnos nem emlékszem a személynevére, Grádusz volt. Ezt a szerény emberkét sem a fagy, sem 10
