Egység, 1992 (8-11. szám)
1992-12-01 / 11. szám
Jicellák Rabin, Izrael új miniszterelnöke néhány évvel ezelőtt tefilinl légoll Kl’ár Chábádhan az idős chászid, ráv Berke Chen felkérésére. Rábin mögött a ehábád mozgalom szóvivője. Berke Wolf (Fotó: L. Y. Freidin) tatásra nevelte a fiatalokat: betiltotta a lényes, nagy költségekkel járó esküvőket, és Fiatal házas híveit arra ösztökélte, hogy a fejlesztési területekre költözzenek, ahol olcsóbbak a lakások. Vezető szerepet töltött be az Águdát Jiszráélban, ahol a Tóra Nagyjainak Tanácsa élén állt. Legyen emléke áldott! MÁSFÉL ÉVSZÁZAD telt el a Vasvári Pál utcai Sás/. Chevrá templom alapítása óta. A százötven évvel ezelőtt létrejött .SYí.vz Chcvra zsinagóga Budapest belterületének egyik legnevezetesebb zsidó temploma voll, ahol a hívek idejük nagy részét a Tóra tanul mányozásának szemelték. Itt imádkozott többek közölt Bródy Sándor, a neves magyar zsidó író, akinek nevét emléktábla őrzi a templom falán. A templom megújulásával minden reggel és este lesz imádkozás. Az érdeklődők előadásokat hallgathatnak a lóra és a zsidóságtudomány különböző témáiból. A patinás körzet tagjai vendégeikkel együtt ünnepségen emlékeztek a jubileumról. Az összejövetel főszereplői Karádi Gábor elnök, Baruch Oberländer rabbi, dr. Domán István, a gyülekezet előző rabbija és dr. Schweitzer József — aki egy időben szintén végezte a templom rabbijának teendőit - voltak. Reméljük, hogy az új évben, akárcsak a következő újabb százötven évben, megtelik a zsinagóga minden imádkozáskor, és mindig zsúfolva lesz gyerekekkel a kultúrterem a Talmud-Tóraklubcs a téli-nyári Ci vöt HáSém napközis táborozás idején! Mindenkit, fiatalt, idősebbet, férfit, nőt és gyereket szívesen lát a Vasvári Pál utcai templom vezetősége! A REBBE HÍVEIVEL EGYÜTT imádkozott Ros HáSáná alkalmából New Yorkban. Menachcm Mendel Schneerson, a lubavicsi chászidok feje, agyvérzése után hét hónappal először vett részt az istentiszteleten. A nagy öröm híre az ünnep után pillanatok alatt elterjedt az egész világon, és ezrek indultak útnak, hogy New Yorkban a rebbévei együtt tölthessék a szukoti ünnepeket. Nem kevesebb, mint tízezer chászid töltötte meg a mozgalom zsinagógáját az ünnep két utolsó napján: a jeles nap nevéhez méltón Aceret, nagy gyülekezet jött össze. A hívők énekelve és — amennyire a hely engedte - táncolva ünnepelték a szent napot és vezetőjüket. Imádkoztak a rebbe teljes gyógyulásáért és azért, hogy minél többször lehessenek együtt vele, mert láthatóan neki is jót tett a közös ünneplés. IZRAEL: ELHUNYT A GURI REBBE A chászid világ nagy gyászban van. Támuz 7-én (július 9־én) 94 éves korában, hétévi ágyhozkötöttség után Jeruzsálemben elhunyt a guri chászidok feje, Szimchc Bunim Alter rabbi. A gyászhét letelt után fivére, Pinchász Menáchem Alter vette át tisztét. Tizenöt éven át vezette a guri hívek népes táborát. Karizmatikus egyénisége gyermekkorától a vezetői szerepre predesztinálta. Lengyelországból, ahol a guri chaszidizmusnak mintegy félmillió híve élt, már 1927-ben Palesztinába utazott, és megvetette a guri közösség alapjait. 1934-ben érkezett végleg Erec Jiszráélba, ahol megalapította a tel-avivi guri jesivál. Szerény életre, önmegtartózdó melódiákat. Jonny ünnepi beszédében elismételte, hogy a két vallás közölt semmi különbség nincs, csupán “egyes dogmatikusok élezik ki az ellentéteket”. Ezzel rám célzott a csuhás, mert közöltem az ünnepségre a csomagok reményében összecsődült zsidókkal, hogy nem lépek be nem zsidó templomba... Jonny Nocr szerint csoportjuk oktőberig marad Ungváron, és onnan járják majd a zsidók lakta területet, Munkács, Beregszász, Huszt, Nagyszőllős térségét. Hogy Munkácson is érezhető már a lélckvadászok hatása, az egy levélből derül ki, amelyet onnan küldtek Amerikába. A levélben ezt írják: “... az utóbbi időben kaptunk leveleket egy keresztény társaságtól, amelyben közük, hogy mivel Jézus eredetileg zsidó volt... ők segíteni akarnak a zsidókon, és csomagokat küldenek... volt, aki válaszolt nekik, és kapott csomagot...” Zsidó inentőmunka Amikor kitudódott, mi történik Kárpataiján, megmozdult a zsidó világ. A Joint elhatározta, hogy czcnlúl törődni fog az elhanyagolt országrészben élő zsidókkal - erre Charles Hoffmann, a Joint ukrajnai képviselője személyesen tett nekem ígéretet. A Joint abba is beleegyezel(, hogy az általam összeírt négyvennégy kárpátaljai - túlnyomórészt ungvári - zsidó gyerek részt vegyen az idei szarvasi táborozáson. A gyerekek meg is érkeztek, nagyon jól érezték magukat, és megerősödött zsidó öntudatlal mentek vissza. Mindegyikük megkapta a Smá Jiszráél című könyv orosz nyelvű példányát, amely a mindennapi zsidó életet ismerteti. Ugyanakkor az Ungvárról és Munkácsról elszármazónak is akcióba léptek. Pénzt gyűjtöttek, s ennek egy részét élelmiszer formájában már ki is ősztől- Iák. Az ungváriak részéről dr. Spiegel Jchuda izraeli ügyvéd volt tevékeny ez ügyben. A Munkácsról elszármazottak is ígértek segítséget. A budapesti hitközség nevében Zollai Gusztáv igazgató két vagon burgonyát küldött Ungvárra. A Kárpátalján felejtett zsidók életénck legszomorúbb periódusa ez. Mcgengedhetctlcn, hogy lelkiismeretlen kufárok kihasználják az ottani zsidók szorult helyzetét, és egy kiló cukorral próbálják őket eltántorítani őseik hitétől. Sürgős és hatékony segítségre van szükség! Munkács, Ungvár, Huszt és Nagyszőllős valamikor tősgyökeres zsidó városok vollak. Ne engedjük, hogy a maradék zsidók most a “cukrosbácsik” martalékaivá váljanak! Baruch Oberländer 11