Egység, 1992 (8-11. szám)
1992-06-01 / 10. szám
Kárpátalja elfeledett zsidói között 2. ELET A TEMETŐBEN Sággal. Fogorvos, meleg érzésű zsidó. Mikor tfilint légoltam vele, sírva fakadt. Elmondta, hogy valahányszor fiatalkorára gondol, sírhatnékja támad. Ezért nem is nagyon jár el a templomba. Köszönte, hogy eljöttem hozzá. M. N. a városi képviselőtestület tagja. Sztorija hasonló. A munkaszolgálatban naponta tfilinnel imádkozott, még a fronton is. Utána kommunista lett, gojtét vett feleségül stb. Nagy nehezen rábírtam, hogy légoljon tfilint: mintha évtizedes rozsdát kellett volna ledörgölnöm róla. Azzal győztem meg: nem lehet, hogy aki a halál torkában zsidóként élt, 1992- ben nem képes erre! Kiderült, hogy képes. Az éjjel Hersl Weisznél aludtunk. Egyik lánya már Izraelben van családjával. Próbáltam neki a kóser háztartásról beszélni - hasztalan. Az a válasza, hogy pár száz rubel nyugdíjból éhen lehet halni, és kásrutról nincs mit beszélni. Valószínűleg igaza van: száz rubel egy dőllárt ér, s a piacon 60-70 rubel egy kiló gyümölcs. TEMETŐ SÍROK NÉLKÜL Vannak helyek - és szerencsére a települések többsége ilyen -, ahol legalább a temetőben hagyják “élni” a zsidókát. Munkácson ez is másképp van. Évekkel ezelőtt úgy volt, hogy a munkácsi zsidó temető helyén gyárat létesítenek. A zsidók hiába könyörögtek: összeszedték és elvitték a sírköveket azzal, hogy a temetőt beszántják. Aki lefizetett egy bizonyos összeget, az exhumáltathatta szeretteit, és eltemethette másutt. A többség maradt a sírkő nélküli jeltelen sírokban. Végül azután a gyárból nem lett semmi, ott maradt a bekerített, sírkövek nélküli temető, amelyben senkit sem lehet megtalálni. A nagyszőllősi temetőben alussza örök álmát a chábád chaszidizmus alapítójának édesapja, reb Báruch. Fia, rabbi Snéur Zálmán, a ljadi rabbi volt a lubavicsi dinasztia megalapítója. Reb Báruch élete végén élt itt, önkéntes száműzetésben, amit a chaszidizmus nagyjai gyakran vállaltak magukra, hogy bocsánatot nyerjenek nemzedéküknek. Már két éve építik a temető kerítését. A külföldre szakadt szőllősiek fedezik a kiadásokat. Reb Báruch sírköve eredeti: az idő vasfoga kétszáz év alatt, 5552. (1791.) tisri 5. óta nem tett kárt benne. Néhány évvel ezelőtt az ide látogató chászidok épületetoheli - emeltek a sír fölé. Itt, az alapító rebbe apjánál imádkoztam a mostani rebbe egészségéért meg azért, hogy mielőbb sikerüljön neki - velünk együtt - kiimádkozni a megváltást, s a gólesznak legyen már vége. Vagy húsz éve a hatóságok itt is el-Lea lányukkal. Lea és férje, Huber Béla két kisfiúkkal együtt héberül tanulnak: álijázni készülnek. A hétéves kisfiú, Chájim, arra kér, írjak le neki héber szavakat. Nem túlzottan tetszik neki a saját neve, de amikor megtudja, hogy ez a név szerepel az imakönyvben, és a zsidók világszerte mindennap említik, boldog. Kérdezem a hétéves gyereket, hogy miért álijázik. Néz rám, mint aki nem érti a kérdést. “De rabbi úr - mondja tágra nyílt szemmel -, én zsidó vagyok!” Megtanítom a Smá Jiszráélra. Egy pillanatra úgy tűnik, a Sínai-hegy lábánál állünk, és újra elfogadjuk a Tórát, azonosságtudatunk alapját. Chájim szülei friss kaláccsal kínálnak. Magyar nyelvű, zsidó tárgyú könyvet hoztam nekik, Az ősi forrást. “Ismerjük a szerzőjét” - mondják. Honnan? A Kol Jiszráél magyar adásaiból. Egy másik zsidónak a chábád mozgalom alapitójáról szóló könyvet adom. Reggel meséli, hogy egész éjjel olvasta, nem tudta letenni. Ungváron interjút adtam a Kárpátalja tudósítójának, hiszen mindenütt igyekeztem a sajtó által eljutni a még rejtőzködő “marannosz” zsidókhoz. Nagy érdeklődést keltett bejelentésem a szarvasi gyerektáborról. A feliratkozás már folyamatban van. Ötven gyerekre számítanak Kárpátaljáról, ha a Joint is beleegyezik. Munkácson jó állapotban lévő mikvá van Aháron Sifrisz udvarában. Aháron a Tóra-olvasó, de alig van minján szómbatönként. A templom a Csajkovszkij utcában van. Van itt egy újságíró, W. K., aki ezelőtt Izrael-ellenes förmedvényeket írt, ma pedig “jó zsidó”. A városban hatszáz zsidóról tudnak. Szerintem háromszor annyi is van, csak meg kell keresni őket. A SZPINKER REBBE TANÍTVÁNYA Dr. Weinréb Jenő (Jákov Hirs) a Kárpátalja-Izrael Baráti Társaság elnöke: ilyen is van. Amikor meglátogatom, épp jiddis népdalokat szed csokorba valami tudományos kutatás számára. A háború előtt a szpinker rebbe jesivájában tanult; állítólag fel is avatták rabbinak. A Holocaust után, a “száraz csontok” korszakában, nem foglalkozott a zsidó“...letett egy völgyben. Tele volt az csontokkal. ...és láttam, hogy nagyon sok csont volt a völgyben, és már nagyon szárazok voltak. Megkérdezte tőlem: Emberfia! Életre kelnek-e még ezek a csontok?... Én tehát prófétáltam, ahogyan megparancsolta nekem. Akkor lélek szállt beléjük, életre keltek... Akkor ezt mondta nekem: Emberfia! Ez a sok csont Izrael egész háza, amely most ezt mondja: Elszáradtak a csontjaink, és elveszett a reménységünk, végünk van. Azért prófétálj, és ezt mondd nekik: így szól az Örökkévaló Isten: Én felnyitom sírjaitokat, és kihozlak sírjaitokból, én népem, és beviszlek benneteket Izrael földjére." (Ezékiel 37:1-12.) Rendhagyó tudósítás ez, ide-oda csapongó, mint kárpátaljai látogatásom maga. Ahányszor ottani élményeimre gondolok, A száraz csontok látomása jut eszembe. Már szó volt róla, hogy Kárpátalján nem sok zsidó van: mindössze pár ezer. De mióta mérnek bennünket mennyiségben? És vajon kinek van joga lemondani akár egy zsidóról is? Óvakodom attól, hogy összehasonlításokat tegyek: nem biztos, hogy ezek a másutt élő zsidók javára ütnének ki. Kárpátalján például szintén sok a vegyes házasság, de az itteni zsidók szégyellik ezt: tudatában vannak a jelenség öngyilkosság voltának. Ez olyan, mint amikor a betegnek fáj a sebe, tudja, hogy beteg, és keresi a gyógyulást. Ugyanakkor “a halott nem érzi a kórboncnok kését”, ahogy bölcseink oly találóan kifejezték. EGY NÉV AZ IMAKÖNYVBŐL Egy este Ungvárott Smuel Fridmannáknál találkoztam a Szlatinán élő Chájim héberül tanul
