Ács Tibor: Hadi tanfolyam a Bölcsészeti Karon és a Pesti Egyetemi Légió 1848-1849 - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 22. (Budapest, 2001)

I. Haditanfolyam a bölcsészkaron, 1848. október–december

órát, Szodtfriedt őrnagynak elfoglaltsága, a Hartmann századosnak hivatalos kiküldetése miatt, meg nem tartottak”, a hadügyminisztérium erélyes intézkedése a jövőben lehetetlenné teszi. A felterjesztését Vállas Antal azzal zárta, hogy a hadi tanfolyami növendékek 1848. december 6-i kérelmével kapcsolatban minden felvilágosítást megadott. Egyúttal felterjesztésével eleget tett a VKM 1848. december 16-i, tőle, mint igazgatótól kért állásfoglalásának is, melyet a tárca államtitkára így fogalmazott meg: „A hadi tanfolyam hallgatóinak az Országos Honvédelmi Bizottmányhoz leadott, s onnén tárgyalás végett ide áttett folyamodványát, mellyben a tanfolyam elrendezése körüli némely hiányok iránt intézkedés kéretik. Önnek ezennel olly felhívás mellett küldöm át, hogy annak pontja felett véleményes értesítését e minisztériumhoz haladék nélkül adja be.”"0 Az egyetemi hadi tanfolyam igazgatója az 1848. december 17-én elkészített állásfoglalását még aznap vagy másnap elküldte a VKM-nek. Ebből kitűnik, hogy 1848. december 17-én Hartmann József honvéd százados személyes kihallgatáson tájékoztatta Kossuth Lajos OHB elnököt az egyetemi hadi tanfolyam ügyeiről és a 494 növendék szándékáról, akik értesülve Schlik betöréséről már december 15-én kérik, hogy táborba szállhassanak."1 Ez időtájt a fővárosban és a hallgatók körében elterjedt az ellenség általános támadásának, a Schlik-hadtest december 1 I-i kassai győzelmének, Windisch-Grätz főhadserege sikeres előnyomulásának hírei, valamint a honvédelem érdekében hozott intézkedések, így például Kossuth Lajos OHB elnöknek felhívása mozgó szabadcsapatok szervezésére. Erre támadt fel az egyetemi hadi tanfolyam növendékei egy jelentős részében az a hangulat, hogy a tanfolyamot félbehagyva, jelentkeznek a felső-magyarországi mozgó hadseregbe. A növendéki nyomásnak engedve Vállas Antal igazgató és Hartmann József százados előterjesztésben vetette fel a hadi tanfolyam felfüggesztésének gondolatát Kossuth Lajos OHB elnöknek, aki válaszul 1848. december 17-én a VKM-nek a következő rendeletet küldte: „A hadi tanfolyamot hallgató ifjúság közül sokan hazafiúi lelkesedéstől a Schlik elleni táborba kíván elmenni, kérdést támasztott az iránt, ha vajon a hadi tanfolyam ezért felfüggesztetnék e avagy folytassák? - A honvédelmi bizottmány ezennel válaszolja az Igazgatóságnak, hogy a tanfolyam azért sem szüntethetik meg, mivel sokan az azt hallgató ifjak közül itt fognak maradni, - de azért sem, mivel a nemzetnek nélkülözhetetlen szüksége van azon intézetre, melyben a hon lelkes, vitéz fiai a haditanban folytonosan 110 111 110 VKMe 1848:806/M. 111 Spira György: A pestiek Petőfi és Haynau között. Budapest, 1998.41 I ,o. 47

Next

/
Oldalképek
Tartalom