Ács Tibor: Hadi tanfolyam a Bölcsészeti Karon és a Pesti Egyetemi Légió 1848-1849 - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 22. (Budapest, 2001)
Okmánytár (1–62. okmány)
lelkes Dósa Lajos és Csemege Károly szabad-csapatait e helyen említés nélkül hagyni. Tisza-vidéki Emlék (Újság), 1849. április 21. /30./sz./l-4.o./ 234-237.0. 39. Makó, 1849. április 7. Keményfi József őrnagy toborzási felhívása a pesti egyetemi légió honvéd zászlóaljjá válásáról Toborzás. A Pest-egyetemi légió zászlóaljjá lesz Pesten a múlt évben a haditudományokat az egyetemben hallgatott tanuló ifjúságnak nagy része, tudva van, miként az, az ellenségnek a fővároshoz közeledésével, vezérletem alatt maga is táborba szállott, az elméleti hadi tudományokat lecserélvén a gyakorlatiakkal, „Pest-egyetemi légió” nevű csapatba alakulván össze. Tudva lehet netalán az is, miként ezen ifju-csapat f.é. január 1-jétől fogva a folytonos és mindennemű hadiszolgálatok közben, a mellyekbe Újvároson, Tisza-Füreden, Mező-Kövesden, Mezőhegyesen és Palotán, Kis- Zomborban és jelenleg Makón áll és állott, egyszersmind folytonos hadi oktatásban és tanulásban is részesült, s hogy épen ennek következtében történt légyen, miként a légiókból már számos egyének mentek ki és vitettek el egyéb haditestületek tisztekül, meg nem említem, azt, hogy magának a légiónak is tisztjei, mind önmagának e csapatnak képzettjei. Mennyi erő, mennyi bátorság, mennyi elszántság, milly hazaszeretet, mennyi csatázási ismeret és ügyesség lelkesíti és hevíti e számra nézve kis csapatot, az nem az én tisztem hogy elmondjam, az a többi mindennemű szolgálat mellett, a midőn a légió egyes tagjai, mint tiszavidéki hadi és népbiztosok, mint futárok, mint kémek, mint utászok, rajzolók, írnokok, hadbírók, orvosk, tisztsegédek, beoktatók jártak el, - leginkább kitűnt a márczius 22-én vívott Maros mellett kis-zombori csatában. Azóta, leginkább Derra Kálmán őrnagy úr és 2-dik dandárparancsnok hazafias buzgólkodása és közremunkálásával, magának a légiónak is kívánatához és rendeltetéséhez képest, legrélyesebb eljárásom oda irányul, hogy a csapat egy egész zászlóaljjá szaporodhatnék, és pedig egy olly zászlóaljjá, melly vitéz tulajdonaival, a haza legkitűnőbb zászlóaljai mellett semmiben hátra ne maradjon. Az engedelem a toborzásra megadatott, s így ez úttal szerencsém és alkalmam van, mindazokat a kikhez szavam elhathat, és a kik fegyver alatt még nem állanak, vagy pedig csak mozgó és szabad-csapatokban működnek, felkérni és felszólítani, hogy jelenleg uj alkalom nyíljék, uj kapu, a haza dicsőséges oltárához járulhatni, és pedig ollyanok társaságában, kik tudományban és tettben, jelenben és jövőben, már a hazának elszánt bátor védői; ollyanok 156