Kiss József Mihály - Szögi László - Varga Júlia: Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltára, repertórium 1635-1990, II. kötet - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 20. (Budapest, 1999)

A Levéltár fondjai

419. Papp Károly iratai 1890-1960 98 doboz = 11,76 ifm Papp Károly (Tápióság, 1873. nov. 4 - Tápióság, 1963. jún. 30.) geológus, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja. Tanulmányait a buda­pesti egyetem természetrajz-földrajz szakán végezte el 1898-ban. 1893- 1900 között a budapesti műegyetem geológiai tanszékén Lóczy Lajos meghívására tanársegéd. 1900-ban a geológia doktora, a Földtani Intézet geológusa. Az 1900-1913-as években több külföldi tanulmányutat tett. Rész vett az er­délyi kálisó- és fóldgázkutatásokban. Nevéhez fűződik a nagyjelentőségű kissármási földgáz feltárása. Az erdélyi földgáz kutatásában szerzett ér­demei elismeréséül a Ferenc József rend lovagkeresztjével tüntették ki. 1915-től a budapesti egyetemen a Földtani Tanszék tanára, s 1917-től egyben az Őslénytani Intézet igazgatója. A Szent István Akadémiának 1918-ban rendes tagja, 1938-ban pedig főtitkára lett. A két világháború között több nemzetközi geológiai kongresszuson képviselte Magyarországot. A Magyarhoni Földtani Társulatnak 1909-1918 között első titkára, s a Földtani Közlöny szerkesztője volt. 1942-ben a Társulat elnöke, 1943-ban tiszteleti tagja. 1945-ben vonult nyugalomba. Mint térképező geológus Erdélyben végzett úttörő munkát. Érdemei közé tartozik a Teleki Pállal és Lóczy Lajossal együtt szerkesztett Magyarország földtani térképeinek kiadása is. Hosszú tanári működése alatt geológus nemzedékek sorát oktatta. Kiemelkedő müve A magyar birodalom vasérc- és kőszénkészlete című monográfia, amely 1915-ben jelent meg. Másik összefoglaló jellegű munkája, a felesége, Balogh Margit által németből fordított, X.F. Schaffer bécsi geológus professzor Általános Geológia című könyvének függelékeként jelent meg 1919-ben, és a magyarországi bányászat geológia és hidrológia egyes, fontosabb fejezeteit foglalja magába. 419/a. Személyi iratai 1890-1940 1 doboz = 0,12 ifm 1. doboz Személyi iratok 1890-1940 310

Next

/
Oldalképek
Tartalom