Kiss József Mihály - Szögi László - Varga Júlia: Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltára, repertórium 1635-1990, II. kötet - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 20. (Budapest, 1999)

A Levéltár fondjai

103. Történeti Intézet 1935-1957 1 doboz = 0,12 ifm A Történeti Intézetet az 1949-es egyetemi reformok idején állították fel, a megszűnt Történelmi Szeminárium utódjaként, az addig különálló történelmi tanszékek összevonásával. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium még 1949 nyarán úgy rendelkezett, hogy a felállítandó Intézet élére igazgató tanácsot kell választania a Bölcsészettudományi Karnak. Ennek értelmében az Intézetben Szentpétery Imrét, Andics Erzsébetet, valamint Molnár Eriket választották meg igazgatónak. Szentpétery halála után az igazgató tanács tagja Lederer Emma lett. Az intézet igen nehéz feltételek között működött. Nem volt megfelelő az oktatói ellátottság, hiányoztak a megfelelő helyiségek, de a tanszékek könyvtárainak összevonásával kialakított intézeti könyvtár is csaknem használhatatlannak bizonyult. A Történeti Intézetet 1953-ban a Bölcsészettudományi Karral együtt a volt piarista gimnázium épületébe költöztették, s ezzel egyidőben megkezdték a történelmi tanszékek újbóli felállítását. A Történeti Intézet anyaga rendkívül hiányos, jórészt hallgatói névsorokból, jellemzésekből áll. Iktatott iratai közül az 1953. éviek egy része - segédkönyvek nélkül - maradt fenn. A meglévő iratanyag egyenkénti átnézéssel kutatható. 1. doboz a Repertórium I. kötetében található. 230

Next

/
Oldalképek
Tartalom