Kiss József Mihály - Szögi László - Varga Júlia: Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltára, repertórium 1635-1990, II. kötet - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 20. (Budapest, 1999)

A Levéltár fondjai

34, Munkaügyi Döntőbizottság 1965-1989 12 doboz = 1,44 ifm A kormány 1964. évi 29. számú rendelete intézkedett a Munkaügyi Döntőbizottságok megalakításáról. Az elnököt, a helyettesét, egy tagot és három póttagot a munkáltató, egy póttagot az egyetemi Szakszervezeti Bizottság delegált a testületbe. A bizottság eljárása panasz alapján indult meg. A panaszt munkaköri besorolás, munkabér megváltoztatására vonatkozó értesítés, áthelyezés, munkaviszony megszüntetése, kártérítésre való kötelezés, vagy fegyelmi határozat ellen a kézbesítést követő 15 napon belül lehetett előterjeszteni. Egyéb ügyekben panasszal az igény esedékessé válásától számított 3 éven belül, bűncselekménnyel okozott kár esetében pedig a büntető eljárás megindítására meghatározott elévülési idő elteltéig, de legalább öt évig lehetett élni A bizottságnak évenként statisztikai jelentést kellett készíteni a Munkaügyi Minisztérium számára ügyfélforgalmáról. Az iratokat évrendben helyeztük el, a jelentéseken kívül kinevezések és a konkrét panaszos ügyek aktái találhatók ebben a fondban. Kutatásuk egyenkénti átnézéssel lehetséges. 1. doboz1965. 7.doboz 1977-1978. 2. 1966-1967.8. " 1979-1980. 3. 1968-1969.9. " 1981-1982. 4.1970-1972.10." 1983-1985. 5.1973-1974.11." 1986-1987. 6.1975-1976.12." 1965-1984 vegyes iratok 208

Next

/
Oldalképek
Tartalom