Kiss József Mihály - Szögi László - Varga Júlia: Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltára, repertórium 1635-1990, II. kötet - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 20. (Budapest, 1999)

A Levéltár fondjai

20. Egyetemi Levéltár 1956-1998 42 doboz = 5,04 ifm A repertórium bevezetőjében részletesen említettek szerint az ELTE Egyetemi Levéltára 1958 nyarán alakult meg és 1959 elején kezdte meg munkáját. Mai épületébe 1964-ben költözött, és ekkor kerülhetett sor a legjelentősebb iratsorozatok begyűjtésére és kutatásra alkalmassá tételére. A levéltár 1983 augusztusában nyerte el a szaklevéltári jogállást, és azóta jelentősen gyarapította az itt őrzött források mennyiségét, a levéltár működését tükröző iratanyag az első évekből nagyon töredékesen maradt meg. Az 1956 és 1959 közötti évekből néhány iratot a Rektori Hivatal aktái közül válogattuk ki, s helyeztük el ide. Pontos iratkezelésre és segédkönyvek vezetésére csak 1971 után került sor. Ettől kezdve az iratanyag az iktató- és mutatókönyvek segítségével jól kutatható. A szervnyilvántartó lapokat és a kutatószolgálat nyilvántartását külön állagokban őrizzük. 20/a. Ügyviteli iratok 1956-1997 32 doboz = 3,84 ifm 1-12. doboz a repertórium I. kötetében 13. doboz1988.1-339. sz. 14.1989. 1-250. sz. 15.1989.251-435. sz. 16.1990. 1-164. sz. 17.1991.1-119. sz. 18. 1992.1-103. sz. 19.1993.1-81. sz. 20.1983.82-183.sz. 21. 1994.1-80. sz. 22.1994.81-260. sz. 23. 1994.Felújítás 252. sz. 24.1995. 1-60. sz. 25.1995. 61-167. sz. 26.1996. 1-70. sz. 167

Next

/
Oldalképek
Tartalom