Kese Katalin: Kultúra és filológia a Román Tanszék történetének tükrében - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 19. (Budapest, 1999)

I. A magyarországi román studiumok elindítói

7 I. A MAGYARORSZÁGI ROMÁN STÚDIUMOK ELINDÍTÓI Alexandru Roman AI Roman majd fél évszázadon keresztül (1848-1897) működött tanárként, újságíróként, képviselőként és akadémikusként. Tevékenységét - mint már említettem - még nem vizsgálták behatóan, éppen ezért a hazai román művelődéstörténet előtt rejtve maradt pályájának jó néhány jelentős mozzanata. Az adatfeltárás menetében előkerült források között ott vannak egyfelől egyetemi előadásai, az általa szerkesztett lapok és országgyűlési hozzászólásai, másfelől a tőle származó, illetve rá vonatkozó szétszórtan megjelent adatközlések. Ilié Dinurseni', Teodor Ne§3 4 *, Petre Dejeu\ Constantin Pavel6 és a napjainkban Kolozsvárott működő történész Gelu Neamtu közölt néhány cikket Roman munkásságára vonatkozóan. Ezeket szeretném észrevételeimmel kiegészíteni. Először kulturális vonatkozású tevékenységéről szeretnék szólni, képet adva egyetemi előadásairól (A román nyelv rövid története, Román prózaírók, a Költészetről stb.) és akadémiai működéséről. Roman 1866- ban lett a Román Akadémia tagja, abban az időben, amikor azt még Román Irodalmi Társaságnak (Societafea Literara Romána) hívták és ahol a magyarországi románságot képviselte. Kitérek publicisztikai tevékenységére is, mivel Roman lapszerkesztéssel is foglalkozott. 1861- ben a Concordia című lap fömunkatársa, majd szerkesztője lett. A Concordia politikai lap volt, amely tág teret nyitott a hazai románság véleménynyilvánítására, de ugyanakkor irodalmi célkitűzései is voltak. A román hírlapírásban akkor még elterjedt cirill betűk helyett latin betűkkel nyomtatva jelent meg. 1868-ban Roman kiadta Federatiunea című lapját, 3 Dinurseni. Ilié: Alexandru Roman 1826-1897. Material pentru biográfia fi activitatea lui. Sibiu. 1897 (Dinurseni Ilié Miron Cristea írói álneve. A szerző rövid kis könyvének adatai közvetlenül Al. Romántól származnak.) '' Ne$. Teodor: Oameni din Bihor 1848-1918. Oradea. 1937. s Dejeu, Petre: Academicianul Alxandru Roman. Oradea. 1947. 6 Pavel. Constantin: Contribut'd la istoria Bihorului. Alexandru Roman 1826-1897. Beiu§. 1927.

Next

/
Oldalképek
Tartalom