Tanulmányok a magyar felsőoktatás XIX-XX. századi történetéből - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 14. (Budapest, 1991)
Kiss Márton: Műegyetem alapítási kísérlet Győrött az 1960-as években
193 alapján, július 24-én meg is adott. Az 1964-es év hátralévő időszakában, rövid idő alatt kétszer is sor került a generáltervezési szerződés módosítására. Az első, a szeptember 11 — i , a határidő- és díjvita után kialakult helyzetet rögzítette, s - egy kivételével - a korábban csak keretösszegekkel szereplő altervezési szerződéseket is tartalmazta. A szerződésben a már ismert határidőkön kívül csak két újabb szerepel, amelyekben a tervező és a beruházó képviselői szeptember 8-i tanácskozásukon állapodtak meg. Eszerint a december 15-i beruházói jóváhagyás előfeltételeként a tervező a munkaközi beépítési vázlattervet december 1-ig, a munkaközi tervvázlatokat december 8-ig szállítja. Módosult a szerződés 116 végösszege is: 5.910.301 Ft-ra. Már a szeptember 11 — i módosításkor jelezte a beruházó, hogy a szerződés, a még fennálló problémák miatt, a későbbiekben végleges rendezésre szorul. Erre december 15-én került sor. Ez a második szerződésmódosítás csak a tervezői díjat változtatta meg, az egyes altervezői díjak módosulása miatt a szerződés vég117 összege 6.274.202 Ft-ra nőtt. A KÖZTI a szerződésben vállalt határidőre (december 1-re) leszállította a munkaközi beépítési vázlatokat és a munkaközi 118 tervvázlatokat. Az ennek visszaigazolására írt december 15-i levelében Lux jelezte, hogy a jóváhagyás csak 1965 januárjában történik meg, de ez a beruházási program határidejét nem befo- 119 lyásolja. A KÖZTI nem bízott ebben, s az események őt igazolták. A munkaközi beépítési tervnek, a telepítésre vonatkozó összehasonlító gazdaságossági számításnak és a kollégiumi épü115