Tanulmányok a magyar felsőoktatás XIX-XX. századi történetéből - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 14. (Budapest, 1991)
Kiss József Mihály: Párhuzamos utak. A kolozsvári és a pozsonyi egyetem válságos időszakának történetéhez
143 sára hozták. Ezek után a debreceni egyetem tanácsa határozatában késznek mutatkozott a két másik pozsonyi fakultással való együttműködésre is. A poszonyi orvosi kar ekkor már hajlandóságot mutatott a debreceni működésre, nem úgy a két másik kar, melyek arra csak a legvégső esetben lettek volna hajlandók,mert úgy látták, hogy ott rájuk nincs szükség. A debreceni egyetem eközben a kooperáció kolozsvári egyetemre való kiterjesztésének lehetőségével foglalkozott. Az 1920. november 26-i tanácsülésen arra az eredményre jutottak, hogy minden karon (a református hittudományit és a létesítendőeket kivéve); párhuzamos debreceni, pozsonyi és kolozsvári tanszékek működhetnének. Állásfoglalásuk meghozatalában elsősorban anyagi szempontok játszottak szerepet. Azzal érveltek, hogy az egyetemek székehlyeikre ha rövidebb időn belül visszatérnének, akkor a külön való működésükre fordított befektetések jórészt kárba vesznének. Abban az esetben, ha száműzetésük hosszabb ideig tartana, a megkisebbedett ország erői nem lennének elegendőek négy 65 egyetem sikeres működésének biztosítására. Erről a határozatról (amit az orvosi kar különvéleménye mellett hoztak, az ugyanis csak a pozsonyi orvosi fakultással kívánta az együttműködést) értesítették a kolozsvári egyetem képviselőit. A határozat a meghívottakban vegyes érzelmeket keltett. Kezdetben a debreceni megoldás hívei voltak többségben. Memorandumuk szerint a hármas együttműködés nem jelentené a tradíciók feladását, ahhoz csupán a megfelelő jogi formulát kellene megtalálni. "Ne áltassuk magunkat ..., mégis csak ennek a tönkrement szegény országnak az érdeke a mértékadó. A kolozsvári
