Bíró Judit: Magántanárok a Pesti Tudományegyetemen 1848-1952 - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 12. (Budapest, 1990)
III. Egy magyar értelmiségi szerep csődje: gondolatok a magántanári pozíció ígéretéről és kudarcáról
121 intézmény megalkotása és "bevetése" csupán csak egy rövid időre billentette ki az egyetem "építőköveit" egyensúlyi helyzetükből, majd azután azok szépen ismét visszailleszkedtek eredeti helyükre. Az államilag finanszírozott intézményben, valódi piaccal nem rendelkező világban nem sikerült fenntartani és működtetni szabadversenyes formákat és értékeket. Azaz csak eltorzultan lehetett: hol politikáknak, ideológiáknak, hol pedig privilegizált tudományos testületeknek és személyeknek alárendelten. S így az is kiszolgáltatottá vált, aki valóban csak a tudományos eredmények létrehozásán dolgozott,hiszen a szükséges eszközök, publikációs lehetőségek, utazási ösztöndíjak és segélyek csak ebből a monolit közegből jöhettek. S a magvarországi arisztokratikus tudományfelfogás, egyetemi én-kép az első világháború okozta gazdasági krízissel igazolást is nyert: a tanítási szabadság 1848-ban elképzelt fogalma nem tartható; a magántanári képesítéshez jutók a tudományos pályát azért vállalják, hogy biztos - és még mindig tekintélyt jelentő - álláshoz jussanak a későbbiek folyamán vagy éppen pusztán fizetésük kiegészítéseként. De nem kedvez a tanítási szabadság - márcsak elvszerű - fennmaradásának sem az a gazdasági, politikai "áthangolódás", ami a Trianon okozta sokkhatással állt elő. Az 1918-19 fordulóján a forradalmakig és ellen- forradalmakig vivő politikai ellentétek, az ideológiai, kultúrpolitikai sokszínűség még "a minden lehetséges" helyzetét mutatta, de 1920 után már kialakultak az erővonalak, a gazdasági és politikai, hatalmon levők közötti konszenzus a revízióért folytatott közös harcon alapult. S az uralkodó szerepbe került "új nemzedék" mindazokat.a jelszavakat ki akarta törölni, amelyek - szerinte - a trianoni helyzetbe sodorták az országot: így gyökeres kiirtásra ítélődött maga a szabadverseny és általában minden olyan hajlam, amely az egyéni képességet és tehetséget a közösség ellenében kiemelte. A tekintélyelvű társadalomban szinte természettől követett elvvé fejlesztették ki az egyén alárendelődését a közösségnek, a pártnak, a nemzetnek stb. A ráció, a hasznosság és az általános emberi értékek háttérbe szorultak mindazon "erkölcsi kötelezettséggel" szemben,
