Kiss József Mihály - Szögi László - Ujváry Gábor: Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltára, Repertórium 1635-1975 - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 10. (Budapest, 1988)
Borsodi Csaba: A Hittudományi Kar iratai
366 változást nem hozott. Egy ideig a hallgatók és a tanárok is mentesítést kaptak a katonai szolgálat alól. Az oktatás változatlanul tovább folyt. Az 1918/19-es forradalmak - főleg 1919 tavaszának eseményei - lényeges változást hoztak a kar életében. A tanácskormány tervei között az egyetemi oktatás átalakítása is szerepelt. A Hittudományi Kart érzékenyen érintette ez a változás. Tavasztól kezdődően egyre több hallgató iratkozott át más karra, s egyre nehezebbé vált az oktatás. A tanácskormány elrendelte a kar felszámolását. Lukács György közoktatásügyi népbiztos 1919. június 26-án kelt rendelete a megszűnés dátumát augusztus 31-ben határozta meg. A terv végrehajtására a politikai események miatt nem került sor. A két világháború között a Kar helyzete igen kedvező volt, tanárai közül többen magas egyházi méltóságba jutottak. A második világháború után az 1948/49-es egyetemi reformokkal nyilvánvalóvá vált, hogy a közeljövőben nagyobb átalakításokra van kilátás. Ez a változás a Hittudományi Karon 1950-ben következett be. 315 év után a Kart elválasztották az egyetem szervezetétől és önálló felsőoktatási intézménnyé alakították át. A kar levéltári anyaga A királyi magyar Tudományegyetem Hittudományi Karának iratanyaga 1 fondból és annak 7 állagából áll. Az iratanyag az 1638-1950 közötti időszakot öleli fel, néhány esetben szükségszerűen átlépve az adott korszakhatárt. Jelenleg a kar jogutódának, a Pázmány Péter Római Katolikus Hittudomány Akadémiának az őrizetében van. A zömében 19-20. századi iratokat tartalmazó irattár rendezése során az eredeti állapot megőrzésére vagy annak visszaállítására törekedtünk. Az anyagot a karral együtt költöztették Nagyszombatról Budára, majd Pestre. A 20. század világégései nem károsították lényegesen az iratokat. A kar 1950. évi megszüntetése és az önálló Hittudományi Akadémia létrehozása nagyon rövid idő alatt ment végbe, így az iratanyag újabb költöztetésére mindössze egy éjszaka jutott, e- zért a tapasztalható hiányok valószínűleg ekkor keletkezhettek.