Kiss József Mihály - Szögi László - Ujváry Gábor: Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltára, Repertórium 1635-1975 - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 10. (Budapest, 1988)
A levéltár fondjai
303 253. Botanikus Kert 1805-1970 60 doboz, 14 kötet = 7,47 ifm A nagyszombati egyetem orvosi fakultásába tartozó Botanikai Tanszék 1770-es alapítása után egy évvel került sor az első magyar botanikus kert kialakítására. A tanszék és a Botanikus Kert első vezetője, Winterl József Jakab néhány év alatt gondozott, bekerített és 950 növényfajjal rendelkező területté fejlesztette a korábban elhagyott, bozótos legelőt. A Botanikus Kert - az egyetemmel együtt - 1777-ben Budára, majd onnan 1784-ben Pestre költözött. 1784-től 1809-ig a Józsefvárosban, 1809-től 1848-ig a Múzeum körúti egyetemi épületek helyén, ezt követően pedig már mai otthonában, az Üllői út mellett telepítették le a Kertet, mely közben Leo Thun gróf, köz- oktatásügyi miniszter 1850. okt. 5-i leirata alapján a bölcsészeti kar fennhatósága alá került. Winterl utóda, Kitaibel Pál 1809-re kb. 4000 növényfajt regisztrálhatott, utána Haberle Károly - rendkívül szorgalmas és tudatos telepítő munkával, nemzetközi kapcsolatok kiépítésével,- néhány év alatt, az 1820-as évek elejére, 10 000 körüli fajszámot ért el, és ezzel Európa-szerte híressé tette a Botanikus Kertet. A 30-as, 40-es években a híres muzeológus - de a növénykerttel keveset foglalkozó - Sadler József irányítása alatt 15 év során teljesen leromlott a Kert állapota. így történhetett meg, hogy az 1863-as leltározás már csak 1866 fajt mutatott ki, s Linzbauer Ferenc - egyébként zoológus - igazgató áldozatos munkája kellett ahhoz, hogy 1865-re 6650- es fajszámot jelenthessenek. Jurányi Lajos vezetése alatt élte a Kert második aranykorát: az 1863-ban épült üvegház ritkaságai folyamatosan gyarapodtak, nagy pálmaházat emeltettek, s a 90-es években az európai viszonylatban is kivételes, 10 ezres fajszámot is meghaladta a Kert állománya. 1893-ban nyitották meg az ún. Viktó- ria-házat - ahol egyéb különleges növények társaságában a ne-