Kiss József Mihály - Szögi László - Ujváry Gábor: Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltára, Repertórium 1635-1975 - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 10. (Budapest, 1988)
A levéltár fondjai
261 29» Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola 1949-1975 (1979) 29 doboz, 19 kötet = 3,71 ifm A Gimnázium épülete 1931-ben, Lajta Béla tervei szerint é- pült a Pesti Izraelita Hitközség fiú- és leánygimnáziuma számára. Az épület az iskolák államosításáig a Hitközség tulajdona maradt: 1942-ig működött benne az Izraelita Fiú- és Leány- gimnázium, majd munkaszolgálatos tábort, gettóházat telepítettek falai közé. Az 1945-ben megindult újjáépítés nyomán több intézmény kapott az épületben hosszabb-rövidebb ideig helyet. Visszaköltözött a létszámában erősen megfogyatkozott Izraelita Gimnázium, s ide helyeztek egy nemzetiségi tanítóképzőt, valamint egy általános iskolát is. 1952-ben ezek elhagyták az épületet, melyet ideiglenesen az I. István Gimnázium (1957-ig) és a volt Angolkisasszonyok Királyi Katolikus Tanítóképzőjének és gyakorló általános iskolájának jogutódja foglalt el. A tanítóképző 1956-ban szűnt meg, gyakorló általános iskolája pedig önálló általános iskola lett 1957-ben, és az épület Cházár András utcai oldalán helyezkedett el. Az 1955/56-os tanévben az Abonyi utcai szárnyon általános leánygimnázium létesült, mely a következő évben a megszűnt Maxim Gorkij magyar-orosz iskola végzős diákjaival bővült. Itt a humán és a reáltagozatú osztályok mellett speciális tantervű orosz tagozatos osztályok is indultak. A Gimnázium 1959-ben, ünnepélyes keretek között vette fel Radnóti Miklós nevét, majd nem sokkal ezután - 1961. július 1-én - a Cházár András utcai szárnyon működő általános iskolával egyesülve az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája lett. Azóta a 12 évfolyamos iskolában az általános iskolai és a gimnáziumi tanulók oktatásán kívül az ELTE BTK és TTK tanárszakos hallgatóinak gyakorlati tanárképzése is folyik. A Gimnázium iratanyagából a tanítóképző, a leánygimnázium, majd 1959-től a Radnóti Gimnázium iratai maradtak fenn. 1957-