Kiss József Mihály - Szögi László - Ujváry Gábor: Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltára, Repertórium 1635-1975 - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 10. (Budapest, 1988)

A levéltár fondjai

237 2 doboz = 0,24 ifin 21. Egyetemi Szakszervezeti Bizottság 1947-1968 Egyetemünkön 1946 augusztus-szeptemberére tehető a szakszer­vezeti mozgalom megindulása. Ekkor még jórészt altisztek, hi­vatalsegédek és kisegítő dolgozók voltak a szakszervezet tag­jai: az egyetem oktatói között 1947 végén indult meg az ezirá- nyú szervezkedés. 1948-ban még 6-7 különböző szakszervezetbe tartoztak az egyetem alkalmazottai, s csak az 50-es évek ele­jén kerültek egységesen a Pedagógusok Szakszervezetének irányí­tása alá. Az 1950-es években az érdekvédelem, az üdültetés, a lakás- körülmények javítása, a szociális intézmények fejlesztése, a segélyezés mögött az oktató-nevelőmunka segítése háttérbe szo­rult, ugyanakkor a politikai tevékenység - tömegmegmozdulások, szemináriumok, politikai előadások szervezése, rendezése - a szakszervezet munkájának alapjává vált. Az 1956 utáni években igen korlátozott volt a szakszervezet tevékenysége. 1959 januárjában alakították meg az új Szakszer­vezeti Bizottságokat, melyeknek fő célja az érdekvédelem mel­lett a párt politikájának a szakszervezet eszközeivel való tá­mogatása, a felsőoktatási reform előkészítése és a tananyag korszerűsítése volt. Az 1960-as évektől a Pedagógusok Szakszervezetének egyetemi és kari szervei az Egyetem vezetőivel együttműködve segítik az egyetem dolgozóinak politikai nevelését és gyakorolják a szak- szervezet részére szabályokban biztosított jogokat. Emellett részt vesznek az egyetemi és kari tanácsok, valamint más tes­tületek munkájában is, ahol a dolgozók érdekeit kell képvisel­niük. A Szakszervezeti Bizottság iktatott iratai 1947-től 1949-ig - segédkönyvek nélkül - állnak rendelkezésünkre. Az 1950-es és 60-as évekre vonatkozó anyag igen hiányos, egyenkénti átnézés­sel kutatható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom