Egyetemünk történetének levéltári és kézirattári forrásai 1635-1970 I. - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 8. (Budapest, 1982)

Bevezetés

XXV túri gyakorlatban nem szokatlan, de meglehetősen ritka az ilyen tematikus repertóriumok készítése, s hozzá kell tennünk, hogy jelen esetben a levéltárakon kívül kézirat tárak anyagát is meg­próbáltuk feltárni, A repertóriumban tizenhat hazai forrásőrző intézmény anya­gából ismertetjük a budapesti Tudományegyetemre vonatkozó ira­tokat, Ezek között két országos, egy területi levéltár, egy pártarchivum, három egyetemi levéltár, két egyházi szaklevél­tár , továbbá három egyetemi intézmény irattára és nem utolsó­sorban négy nevezetes könyvtárunk kézirattári gyűjteménye talál­ható, E felsorolás alapján úgy véljük érthető, hogy a források teljesen egységes bemutatására nem volt módunk, A szerkesztés során eleve különválasztottuk a levéltári és kézirattári erede­tű anyagot, hiszen a kézirattárak felépítése alapvetően külön­bözik, A levéltárak esetében az anyag rendezettsége és feldolgo­zottságának foka is igen változó volt. Általánosságban a levél­tári anyagok esetében kerültük az iratok darabszintű említését, és inkább az egyetemtörténeti szempontból fontos iratsorozatok (fondok, állagok) pontos levéltári megjelölésére, sőt nagyon sokszor raktári jelzetig menő részletezésére törekedtünk. Ter­mészetesen gyűjteményes, tehát nem regisztratúra jellegű iratok esetében darabszinten is közlünk sok egyetemi vonatkozású for­rást. Olyan levéltárak esetében, ahol az anyag jelentős része gyüj teményes jellegű (pl. Párttörténeti Intézet Archívuma), vagy ahol nem találhatók egyetemtörténeti vonatkozású nagyobb iratsorozatok (pl. Fővárosi Levéltár és részben az Esztergomi Prímási Levéltár) az iratok darabszíntű feltárását tekintettük

Next

/
Oldalképek
Tartalom