Egyetemünk történetének levéltári és kézirattári forrásai 1635-1970 I. - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 8. (Budapest, 1982)

Muszka Erzsébet: A Magyar Országos Levéltár

- 7» C lo Regestnm (betűrendes név- és tárgymutatóval Dep. sanitatis lo8. rsz. I783/I784 1 fe. I24. rsz. I785 1 k. C 67 Devartamentum litterario-politicum l84.‘>-tőli Közoktatási osztály l773 - IS48 Ebben az irategyűttesben nemcsak az ügyosztályi rendszer beve­zetésétől, hanem 1773-tól találhatók meg a tanügy intézésével kapcsolatos iratok. Az l773-I783 között keletkezett anyag zöme a helytartótanács tanulmányi bizottságának működése során jött létre. Ennek a korai anyagnak jelentős részét képezik a jezsu­ita rend feloszlatásával foglalkozó iratok, egyúttal azok ér­demelnek figyelmet, amelyek az egyetem működésével, birtokai­val, tanulmányi, személyi és anyagi ügyeivel kapcsolatban ke­letkeztek. Az Egyetemi Könyvtár és a nagyszombati csillagvizs­gáló, az Egyetemi nyomdát a tanszékek betöltése, az egyetemi tanács ülésjegyzőkönyveinek felterjesztése, egyetemi gyűjtemé­nyek gyarapítása, félévi jelentések alkotják az említésre mél­tó témaköröket. Iratok találhatók az l. és a II. Ratio Educa- tionis létrejöttére és bevezetésére vonatkozóan is. Az 1800-as évek kezdetétől 1848-ig - a korábbitól némileg eltérően - már egy kútfő foglalkozik az egyetem (s gyakran vele együtt a gim­názium) ügyeivel, s ugyancsak külön kútfőt kapott az egyetem botanikus kertje, alkalomszerűen az egyetemi nyomda, ill. az egyetemi könyvtár. Minden évben ennek az ügyosztálynak iratai

Next

/
Oldalképek
Tartalom