Papp József: Hagyományok és tárgyi emlékek az Eötvös Loránd Tudományegyetemen - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 7. (Budapest, 1982)
V. Az Egyetem és a karok alapítólevele
részére már kijelölt alapon kívül a Szent- Ilonáról nevezett s Tolnamegyében fekvő és létező földvári apátságot, mely most Józsefnek, a hesszeni tartómén}'gróf és darm- stadti herczegnek halála és ez életből elköltözése folytán törvény szerint üresedésben van, annak összes javaival és időleges jogaival, t. i. váraival, kastélyaival városaival, birtokaival, falvaiva! pusztáival és végül fentnevezett Magyarországunk bármely vármegyéiben létező s ahhoz az apátsághoz joggal és ősidőtől fogva tartozó összes más hasznokkal, jövedelmekkel és előnyökkel a nevezett nagyszombati egyetemnek véltük örök javadalom és adományunk czí- mén adandónak és adományozandónak, úgy t. i. hogy az a most nevezett nagyszombati egyetem azt az apátságot összes tartozékaival örökös és visszavonhatlan joggal bírhassa s annak gyümölcseit és hasznait szedhesse és képes legyen erre, a mint adjuk és adományozzuk is, úgy mindazáltal és azzal a határozott feltétellel, hogy a fentnevezett apátság évi jövedelmeiből húsz százalék levonatván, ennek felerésze az általunk kegyelmesen alapított papi közpénztárba fizetendő be évről-évre, a másik része pedig várerődítésre egyházi segély czímén minden évben a mi magyar királyi udvari kamaránknak szolgáltatandó be híven, a bevételből fen- maradó részt pedig az ez iránt évente teendő számadás mellett a tanügynek és a tudományoknak további gyarapítására kell fordítani és kiadni. Melyeknek nagyobb erejére és örök erősségére császári és királyi kéz- aláirásunkkal s titkos királyi pecsétünknek, melylyel mint Magyarország királya élünk, erejével megerősített jelen alapító levelünket kiadandónak és kegyelmesen engedélyezen- dőnek véltük. Kelt a mi főherczegi városunkban, ausztriai Bécsben, julius 16-ik napján, az Úrnak ezerhétszázhatvankilen- czedik, királyságainknak, a magyar, cseh és a többi országinak huszonkilenczedik esztendejében. Mária Terézia s. k. Gróf Esz- terházy Ferencz s. k. Scultéty Ferdinánd s. k. 198