Szögi László: Mérnökképző intézet a bölcsészeti karon 1782-1850 - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 5. (Budapest, 1980)
3. Reformkori törekvések az önálló magyar Műegyetem létrehozására
- 159 tákat hozzanak haza. Szerzeményeiket addig Is míg Polytechnicaa Institutum felállíttathatnék" a Nemzeti Múzeumban kell el- 3o4 / helyezni - irta. A harmincas evek középén egyre többen Ismerték fel, hogy az iparfejlesztés ügyét össze kell kapcsolni a mérnökképzéssel. Ez utóbbi pedig csak egy önálló magyar Műegyetem keretében volt elképzelhető. Mint valamivel később Beszédes József is leszögezte: "Poly technikai Iskolán kívül Ingenieur! tudománnyal jól felkészíteni akarni, annyit tessen, mint jó katonát fegyver nélkül valakiből akarni tenni, ... helyzetünk most is hibás, mivel az országnak polytechnikai iskolája nincsen." 3°5/ A Műegyetem kérdése a reformországgyüléseken Az I832 decemberében megnyílt országgyűlés természetesen nem az oktatásügyi operátum megvitatásával kezdte munkáját. A napirend kérdésében vita kezdődött az uralkodó és a rendek között. Az ellenzéki követek a kereskedelmi munkálat tárgyalását tették volna az első helyre, az udvar viszont az úrbéri ügyek vitájával kivánta kezdeni az országgyűlés munkáját. A rendek végül elfogadták az uralkodó napirendi javaslatát, aminek alapján a nevelésügy kérdése gyakorlatilag az utolsó helyre került. Reviczky kancellárnak korábban idézett véleménye alapján a kormány ezen álláspontja várható is volt. Az udvar lényegében jól számított, amikor úgy vélte, hogy a rendszeres munkálatok megvitatása oly hosszú időt vesz igénybe, hogy egy országgyűlésen