Dénes Iván Zoltán: Szekfü Gyula magántanári képesítésének ügye 1914-1916 - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 2. (Budapest, 1976)

Szekfű Gyula magántanári képesítésének ügye 1914–1916

- 28 ­- 52 volt - vallották sokan Szekfü védői közül. Maga a histori­kus kulcsélményéré sajátos konstrukciót épit. A botránysorozat szekfüi értelmezésében a 'rosszul hazafiak’, a ’csábitók’ tá­madják a "nemzet" eszményeit értelmezni és képviselni hivatott népszerűtlen "lelki függetlent" az öntudatlansága miatt elcsá- bitott közvélemény segítségével. Ez a konstrukció a forra­dalmak és Trianon egymásutánjához kapcsolódó másik döntő élmé­nye után Szekfü számára immár az egész újkori magyar történe­lem rendezőelvévé válik. ^ A magyar történettudomány fő el­lentétét pedig már A száműzött Hékóczi-ban Thaly Kálmán és sa­ját felfogásában jelölte meg - amit támadói ellenkező értéke­léssel nyilatkoztattak ki - majd a védekezéssel kezdve egész historiográfiai konstrukciót épített erre. Már 1915-ben til­takozott ez ellen - sértődött hangvétele ellenére joggal - Marczali Henrik és érdemi historiográfiai kutatásaink e til­takozás indokoltságát bizonyítják. Szekfü is végsősoron - minden különbség ellenére —.az álbajok és álsérelmek logi- kája szerint gondolkodott, romantikus nacionalista ellenfelei­hez és saját konzervatív védőihez hasonlóan. A kisajátító elő­feltevések közös voltának következményei azok a felfogások, amelyek nem haladták meg az ’aki nyer, annak igaza van’ - ’aki veszt, az nyer’ ellentétet, amely a történeti igazságot az adott uralmi viszonyokból - pozitiv vagy negatív előjellel - közvetlenül vezette le. Az álbajok és álsérelmek logikája vi­szont álokokhoz vitt, ahogy az egymással szorosan összefüggő hamis konstrukciók /"nemzet"-fogalom, historiográfiai és tör­téneti képlet/ a kisajátított történeti ész antinómiájához:

Next

/
Oldalképek
Tartalom