Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1973-1974/2 (HU ELTEL 11.a.21.)

1974. május 15. kari tanácsülés

- 10 ­№ lógia szakon felelslegesen foglal el helyet az a sok könyvtár, más tanszákekről valóban nehezen tudnak bemenni egy-egy könyvtári helyiségbe. A természettudományi kari könyvtári bizottság tagjai Bogsch László professzor, Abpnyi Iván tudományos főmunkatárs és Krausz Imre egye­temi docens, akik egyben az egyetemi könyvtári bizott­ság tagjai is, a matematikus területről Turczi Gyula egyetemi adjunktust és Kovács János tanszékvezető egyetemi docenst a biológia területéről delegálta a kari vezetés a bizottságba. Kubovics Imre dékánhelyettes először Balázs Béla egyetemi docensnek válaszol. Valóban хоскк az volt a kari könyv­tári bizottság első gondolata, hogy miért ilyen magas a könyv- és folyóiratbeszerzéseknél a százalék, de ezen a Kar nem tud változtatni, megpróbál utánanézni, hogy milyen formában lehetne a Kultúra százalékát csökkenteni. Ebben az ügyben elment egy levél 11 hónappal ezelőtt a Művelődésügyi Minisztériumba, de úgy tudja, hogy a mi­nisztérium eddig még nem válaszolt. Éppen ezzel a problé­mával kapcsolatban utána kellene nézni, hogy mi a hely­zet. Minden szakterületről van most egy személy a kari könyv­tári bizottságban. A szakterület képviselői az érdekelt tanszékvezetőkkel vagy tansz^kcsoportvezetokkel megbe­szélték a dolgokat, Kovács János docens ezt a kérdést megbeszélte Simon Tibor tanszékcsoportvezetővel. Hogy most melyik tanszék kapja az illető folyóiratot, az már belső probléma, de a megrendeléseket csökkenteni kell, mert lassan-lassan a Kar nem fog tudni a tanszékeknek osztott hitelt adni. A biológus tanszékeken meg kell szervezni a könyvtári szolgálatot, vagy az egyik tan­szék adja kölcsön a könyveket a másiknak, vagy pedig hely­ben el lehessen olvasni a könyveket. Biró Sándor remAlytelen próbálkozásnak tartja egy bioló­gus könyvtár megszervezését, ehhez két-három ember kellene.

Next

/
Oldalképek
Tartalom