Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1973-1974/2 (HU ELTEL 11.a.21.)

1974. április 3. kari tanácsülés

- 27 ­ъ^ъ számok azok, amelyek kimentek a tanszékekhez, de ezzel szinte nullára zsugorodott a dékáni tartalak, tehát nem fogjuk módos it an i a szakbizot ts-'gokkal már közölt kerete­ket . Ami a bérfejlesztést illeti, a »luvelöd*sügyi ivíinisztérium tavaly 3*2 ?o-ot adott bérfejlesztÁsre, idAn 2,7 %-ot, és ez lényeges különbség, a rektor egy tartalékot képezett és ezek utén a különböző, fAlig-meddig önállóan gazdál- kodó egységeknek, tehát például a karoknak a béralap urényéban osztotta szét a bérfejlesztési keretetek. A Kar idei bérfejlesztési kerete összesen 65 570 forint volt, ebből kellett fedezni az autóra.tikus előresorolá­sokat is, ezt nem kapta meg a Kar, hanem egyszerűen 22 186 forinttal kevesebbet, a felhasználható keret tehát 4-5 384 forint volt a Karon. Lbből a tanszékek 23 712 fo­rintot kaptak, a béralap 1 %-át. Kaptak még közvetve 9866 forintot úgy,* hogy ennek felhasználása tekinteté­ben az állami vezetésnek a szakszervezettel egyetértésre kall jutnia. A rektori levél szellemében a következő bér­emeléseket hajtottuk vAgre: a tanérsegéüek bérének emelése céljából 20 főt részesítettünk összesen 3530 forint bér­emelésben, hogy a tanársegédek fizetése 2300 forintra emelkedjék. Az idén már minden véglegesített tanársegéd 2£йШ már legalább 2300 forintos fizetést kap. Adjunktusi előresorolásban 15 fő részesült összesen 5240 forint keretben, a nyelvtanárok bérének emelésére 1500 forintot fordítottunk, az űvegtechnikusok béremelésére pedig 1078 forintot. A kari vezetés 720 forintot fordított arra, hogy a tanszékvezetéstől megvált professzorok bArAt emelje, Kz összesen 9868 forint, ezt a tanszékek közvetve kapták meg. hzenkivül tartalékot képeztünk a kinevezendő egyetemi tanárok ЬАглпек emelésére, erre van 1900 forint, docensi kinevezésben részesül három fő és egy kinevezendő adjunk­tus, Szenes, erre 3893 forintot tartalékoltunk. A tanszék- vezetők bérének emelésére 8 fő kapott 2840 forintot, ami 8638 forint. Ilymódon a 43 384 forintból felhasznál­tunk 42218 forintot és maradt 1]66 forintunk, amelyet fele-fele arányban az oktatói és üolgozui kategóriákon tartalékolunk az év során előadudó esetleges kompliká—

Next

/
Oldalképek
Tartalom