Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1973-1974/2 (HU ELTEL 11.a.21.)

1974. április 3. kari tanácsülés

- 19 ­kérdés lenae. Gondol a ^o-^ü ezer atmoszféráé nyomásra, azzal is foglalkozni kell, hogy ilyen nyomások eseten az anyag struktúrája hogyan változik. NAzete szerint ez ipari vonalon érdekes. Horváth József felhivja a figyelmet arra, hogy az Agrár- tudományi Egyetemen régóta folynak ilyen továbbképző tan­folyamok, tavaly őt is raeghivták előadónak. Csodálkozva látta, hogy a biológia néhány kérdést is beiktatták a tanfolyam tematikájába. A hallgatók először idegenkedtek tőle, de vAgul a tanszékvezető úgy tájé^02tatta a felmerés eredményeképpen, hogy nagyon érdekesnek bizonyult. Tóvá eb képzésről, szerkezetkutatásról lévén szó, a szerke­zetkutatás isme etelmAleti problémáinak is szerepük lenne a komplexitás érdekében. Pócsik György professzor éppen azt mondotta, hogy a komplexitáson lehetne a hangsúly, s a maga részéről is igy gondolja. Ezzel kapcsolatban vi­szont az integrációt elősegítheti egy általánosabb elmé­leti átgondoltság, ami a filozófia szükségességét vetné fel. Nem akar olyan merész lenni, hogy azt javasolja, ezt már most próbáljuk meg, de amikor nÄzi a tematikát és az elmAleti kémiai alapokról van szó és utána rögtön az kö­vetkezik, hogy Bevezetés s^kvantumkémiába, akkor már arról van szó, hogy egy &b£OHda££QjBlDxí:xixiEX átfogóbb is­meret mögött egy konkrétabb dolof, szerepel, kicsit komo­lyabban lehet tehát vermi az általános alapokat, foglal­kozni lehet a fogalmakkal, például a szerkezet fogalmával. Megfontolás tárgyává lehetne tenni, hogy különösen a továbbképzés esetében az integráció kedvéért a filozófiát is be lehet kapcsolni. Gondolni kell itt a komplex állam­vizsgára is* Kéri, ne vegye a Tanács szerénytelenségnek, hogy ezt a kissé különös gondolatot veti fel. Kosa András kijelenti, nagyon komoly előterjesztésről van szó, a részleteihez nem tud hozzászólni, csak magá­hoz a továbbképzéshez. Az utóbbi időben négy intézmény továbbképző tanfolyamán adott elő és szomorúan tapasz­talta, hogy a hallgatóság zöme a mi Egyetemünk volt

Next

/
Oldalképek
Tartalom