Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1973-1974/1 (HU ELTEL 11.a.20.)

1973. október 3. kari tanácsülés

színvonalasan rányitot. fca. A hallgatók szakmai előre­haladd sának, fiatal munkatárrai pedagógiai és didakti­kai fejlódésének elősegitésAben figyelemreméltó eredmé­nyeket ért el. kutató munkáidban különös érdeklődéi sei fordult a struktúra As a funkció összefüggései felé és e problema filozófiai v>na> közé saiban is igyekezett tá jéfcozo ttségot szerezni. Akti van r^sztvesz a Kar szak­mai ideológiai konferenciáin, ahol értékes vitaindító referátumokat is tartott. Széleskörű társadalmi tevékeny­séget fejtett ki. Nemzetközileg jól ismert szakember. &gy éves sikeres tanszékvezetői működése után nyilván hosszabb megbizást fog kapni. Balogh János a Biológus Szakbizottság részéről szól hozzá együtt a négy elhangzott javaslathoz, kerülve az ismétléseket, de hangsúlyozva azt, amit szükséges. Közismert, hogy a biológia egyike azoknak a természet­tudományi ágaknak, amelyekben a fejlődés és a súlypont változása a leggyorsabb, úgyhogy nehéz követni a tudo­mányos munkában, de még az oktatásban is. Kz a körülmény az egész világon problémát jelent, még nálunk gazdagabb egyetemeken ir. Úgy kell korszerűsíteni a különböző rész­területeket, hogy az egészet ne tartsa vissza, hanem éppen előrevigye, ne támadjanak olyan zökkenők, amelyek az oktatómunkát hátráltatják, i.ze-.kel a kérdésekkel vi­vődött egy bizottság, és több mint egy év alatt az Akadémia illetékes osztályával folytatott többszöri tanácskozás után születtek meg a megfelelő javaslatok. Közismert, hogy a biológus szakterületen a korszerüsitás a biokémia oktatásával indult meg. Igen nagy nyereséget jelentett, amikor a korszerű idegAlettani oktatás kezdő­dött a Természettudományi Karon. Az élő antropológia jött a történeti antropológia mellé és helyett. I mellett a korszerűsítés fel&tétele az is, hogy fatal oktatók jöjjenek tanítani, mert minden élő közösség vagy egyed az AietkörülmAnyeket azon a helyen a maga számára egyre alkalmatlanabbá és egy következő életközösség számára egyre alkalmasabbá teszi, ez а ххиханях szukcesszióé fejlődés lényege az ökológiában, és a társadalomban is

Next

/
Oldalképek
Tartalom